2011. augusztus 31., szerda

A day full of Ao no Exorcist

Ma szinte egész nap Ao no Exorcist-et néztem.*-* Iszonyat jó anime.*---* Ahogy gondoltam, simán befúrta magát a kedvenceim közé. Már leszedtem a tizennyolcadik részig, és megnéztem a tizenharmadik részig. Nos, eddig nagyon sok minden történt. Rin beszerzett magának egy macskát, többet tudott meg az apjáról (nem a Sátánról, hanem a papról, aki nevelte), barátait megerősítette, ilyenek. Volt egy rész, amikor Shiemi próbálkozott barát szerzéssel. Undorító rész volt, utálom ezt a csajt. Állandóan nyavalyog, sír, világfájdalma van, kihasználtatja magát, gyenge, idegesítő, Rin meg Yukio körül legyeskedik, balfasz mód kimonoban mászik állandóan és ilyen kis apróságok kergetnek az őrületbe. Hogy a faszba tud egy ilyennel leállni Rin?! Istenem, kérlek ments meg engem az ilyen karakterektől! Viszont felbukkant egy másik csajszi, Shura, aki eddig a csuklyás antiszociális srácot alakította, de kiderült, hogy csak beépített ember, és igazából csaj. Ahogy észrevettem nagyon is a Tengen Toppa Gurren Lagann-ból Yoko-t próbálták lerajzolni. Hogy miért? Csak rá kell nézni. Állandóan melltartó/bikini(?) felsőben császkál, vörös haja van (annyi különbséggel, hogy elől szőke melír), rövid gatya. Bár nem igazán sikerült nekik. Vagyis szerintem.:D

Egyáltalán nem tudnak melleket rajzolni! Sőt, nőket sem. Olyan csúnyákra csinálják meg szegényeket, hogy már nekem fáj. Shiemi is csúnya, Izumo-t sem tudták valami szépre megrajzolni, főleg az a szemöldök.. Shura még a legszebb nő az eddigiek közül komolyan. Csak neki a testét baszták el.:D Ja, és az a Paku (milyen név ez?) csajszi is csúnya volt. Perszee a bishi rajzolás az megy nekik.. ah. Azt hiszem kénytelen leszek hozzászokni ehhez, mert nem igen fog változni. Elgondolkodtató viszont, hogy ez egy 2011-es anime, tehát akkor most a továbbiakban ilyen ratyi minőségű munkát fognak kiadni a kezükből? Érdekes mód még 2010-ben is tudtak egy értelmes női karaktert összehozni. Ebben az animében viszont sajnos egy olyat se találni. Na jó, talán Shura, őt egy kicsit megkedveltem, de attól még csúnyák a mellei.:DDD Amúgy Shura és Rin egész jól néznek ki együtt *tanakodik*. Ajj, akkor inkább már Shura, mint Shiemi! Csak azt a szőke picsát ne adják Rin mellé, könyörgöm.x.x'

2011. augusztus 30., kedd

WHAAAAT.


Egyébként most csak azért álltam neki ennek a bejegyzésnek, mert rohadt lassú a netem, gondolom nővéremék már megint töltenek, szóval fent rohadhatok jó sokáig, ha szeretnék én is tölteni.-.- Amúgy egy 2011-es animét töltök, de erről majd később.

Találtam tegnap egy olyan jó Gray & Lucy videót.*-* Bár a készítő szerint köze nincs hozzá a párosnak, én a videóból nem ezt vettem le..:D Eléggé perverz, és elgondolkodtat, hogy mégis hol a picsában találhatta Lucy-ról azt a hátulról meztelen képet? Talán valamelyik fürdő jelenetnél.. de én nem emlékszem ilyesmire. No mindegy. Hamarosan be kéne iktatni pár Fairy Tail részt is, mert sosem érem utol az animét.

De egyébként mostanában állandóan animéket nézek. Faszom tele van, hogy semmi értelmessel nem töltöm az időmet, csak ezeket a rajzolt figurákat lesem, de egyszerűen nem tudok leállni. Többnyire azért is, mert az animék nézése közben nem kell leragadnom a valóságban. Mindig is utáltam leragadni ott, mert akármennyire is jó dolgokat lehet itt is csinálni, az én fantáziámnak nem elég. Nincsenek szárnyaink, nem tudunk egymással úgy harcolni, hogy közben városokat teszünk tönkre, nem tudunk varázsolni, nem tudunk átváltozni valamivé, semmi érdekes képességünk nincs, pedig én szeretnék.:c Lehet ez most olyan gyerekesen hangzik, de leszarom, mert én ezt akarom. Persze az írással is nagyon jól el lehetne szakadni a valóságtól, de én olyan kórosan lusta vagyok, hogy ez képtelenség. Neki láttam már három nagyszerű történetnek, és a fejemben megfogalmazódni látszik a negyedik is, de ekkora akaraterővel szerintem soha nem lesz befejezésük.

De ha már ennyire elkanyarodtam az animékig, akkor közlöm, hogy a mai bejegyzésnek az egyetlen értelmes témája az Ao no Exorcist anime lesz, amit ma kezdtem el. Egen, már megint. Nem tetszik nem olvasod, nincs kedvem filózni az élet kibaszott gondjairól. - INNENTŐL SPOILER VESZÉLY - 

Tehát egy 24 részes animéről beszélek, ami olyan shounen-fight beütésű (az AA ismertető írója szerint). Én egyenlőre nem mondanám annak, hiszen csak négy részt láttam belőle, de az lenyűgözött. Mondjuk a negyedik rész már nem annyira, de azt majd később. Szóval van ez a Rin nevű srác, aki állandóan verekszik, minden részidős állásából kirúgják és nagyon balhés. Van egy ikertestvére is, akit Yukio-nak hívnak, és Rin teljes ellentéte: éltanuló, amibe belekezd az biztos jól sül el, felveszik az egyik legjobb suliba - és bár Rin nem tudja - két éve ördögűző. A bonyodalom ott kezdődik, hogy Rin-t megtámadja egy démon, akiről a fiúnak persze fogalma sem volt, hogy mi a rák lehet az, mivel a nevelő apja teljesen eltitkolta előle. Ő a dühtől kék lángokban kezd pompázni a démon meg megállapítja, hogy ő a Sátán kölke, vagyis nem pont így, de na. A nevelő apja kimenti a helyzetből, elviszi a templomba, ahol eddig is éltek és felkészül arra, hogy megvédje nevelt fiát. Közben kiderülnek dolgok, mint például van két világ; az egyikben laknak az emberek, a másikban a démonok, és ezek uralkodója a Sátán, ennek gyermeke meg Rin és Yukio. Bár a kisebb testvér nem örökölt semmi démoni erőt gyengesége miatt, de születésükkor megkapta bátyjától a szellem vágást (vagy mi a csodát), aminek hatására babakorától fogva látja a démonokat, ezért a nevelő apja (mellesleg ez egy pap/ördögűző) ördögűző suliba küldi Rin tudtán kívül. Na de Rin drága teljesen kiakad, hogy ő az ördög "fattya", ezért csúnya dolgokat vág az apja fejéhez, ami miatt meginog a pap akaratereje, és a sátán be tud költözni a testébe, de senki nem bírhatja túl sokáig a hatalmas ereje miatt, ezért csak kevés ideje van abban a testben. Rin nem akarja felfogni a dolgokat blablabla, végül is az egész végén meghal a nevelő apja, ő átkerül egy másik iskolába.

Pont. Új fejezet. Most jön az, hogy találkozik egy fura fazonnal, aki a suli igazgatója, és személyes véleményem szerint ő is ilyen emberi alakos démon. Mert hát ugyanolyan fülei és foga van, mint Rinnek, annyi különbséggel, hogy a főhősünknek még cuki kis farkincája is van. De ez a pasas meg át tud változni egy kutyává, közben még beszélni is tud, mármint kutya formában. Mephisto a neve, amúgy. Egyébként nagyon csípem, jó arc az eddig látottak alapján. Mondjuk tény elég buzisan tud ez is felöltözni, de majd megszokjuk.:D A rajzolásról még szeretnék szólni, mert bár nem igazán az átlagos szinten van, azért sokban hasonlít hozzá. Az újabb animéknél nem sok hangsúlyt fektetnek a kezekre és a haj normális megrajzolására (vagyis vannak ilyen rajzolók, mint például pár Naruto részben, illetve a Fairy Tailben is észre lehetett venni egy-egy ilyen jelenetet, mint például a Love&Lucky részben, amikor Gray Lucy után koslatott, mert aggódott érte). 
Ez itt is megfigyelhető, bár nem olyan nagy részben, mint a zárójelben említett részeknél, de azért vannak ilyen részek is.:) Ezenkívül persze nagyon szép rajzolása van, de a Shiki-ét semmi nem múlhatja felül.:D Szóval azzal is megvagyok elégedve. Az AA ismertető írója szerint az opening nem valami jó, de szerintem istenkirály. Olyan modern feelingje van, tinédzseres, vagy nem is tudom hogy írhatnám le.:D Szöveg alapján persze.. De nekem tetszett, az endingeket meg ha nem muszáj nem szoktam meghallgatni.xd

Szóval az egyéb észrevételek. Nagyon sok amv-t, mep-et láttam már ezzel az animével kapcsolatban, és nagyon sok RinxShiemi párosításút. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre viszont nem kerül sor az anime során, mert nekem ez a szőke hajú ártatlanság nagyon nem jön be. Nem szeretem az ilyen karaktereket, akik árasztják magukból a tisztaságot (na itt most nem arra kell gondolni, hogy sokat szoktak fürdeni, én meg soha, és ezért utálom őket, a tisztaság alatt az ártatlanságukat értem). 
Szerintem Rin mellé tipikusan az a karakter illene, aki megállja a helyét, nem intézi el a dolgokat egy cuki mosollyal, nem szőke és nem ennyire ártatlan, mert az ilyen emberektől falra mászom, és egy balhé mesternek sem egy ilyen csaj kéne. Oké, hogy ez talán visszafogja egy kicsit, de ha mondjuk egy picivel is ütősebbre tervezték volna a karakterét - nem abban a fasz kimonoban rohangálna, és nem lenne olyan csúnya haja -, akkor nem lenne vele semmi bajom, de így utálni fogom az anime végéig. Fújfújfúj, adja az ég, hogy ezek soha nem jönnek össze! És kurvára ne merje elrontani a reményemet senki azzal a szöveggel, hogy márpedig igenis összefognak jönni, mert kikaparom a szemét.


Van még egy karakter, akit nagyon kiszúrtam magamnak, és az Ryuji Suguro. Bár nem igazán volt vele még dolgom az anime során, hiszen csak a negyedik résznél baszom a rezet (kurva net szar, nem tudom tovább tölteni a részeket-.-), de az amv-k szerint ígéretes karakter.:D Főleg mert ő áll hozzám a legközelebb - mindig egyből robban, mint egy bomba.^^ Tetszik a haja, a fülbevalói, az egész karaktere imádni való - így első látásra.x'D Szóval nem tudom mi fog ebből kisülni, de azt már előre látom, hogy a kedvenc animéim közé sorolhatom majd. Egyébként az utolsó négy rész még nincsen lefordítva, úgyhogy nagy reményeket fűzök AA csapatába, hogy lefordítsák addigra, ameddig én odaérek.c:
Néztem még az új projekteket, és az No.6 animét eléggé felkapták, állítólag nagyon jó, egy kis buzis beütéssel persze. Azt most még tervezem, meg egy plörkös ismerősöm ajánlásában a Higurashi no Naku Koro ni. Aztán itt van még a tervem, hogy újranézem az egész Bleach-t, folytatom a Naruto-t, a Fairy Tail-t, a Nana-t, és még sok más animét, amikre majd idővel sort kerítek.:)) Annyi jó anime van, hogy egy élet nem lenne elég az összes megnézésére.>.<

Mostanában állandóan fűzöm anyukámat, hogy hadd csináltassam meg a következő piercingem. Megmondtam neki, hogy én mindenképpen snakebite-ot (googlezd ki, ha nem tudod mi az) szeretnék, de ő teljességgel ellenzi. Bár nem értem miért, hiszen már van egy, akkor nem mindegy? De majd megpróbálom megpuhítani, szükségem van arra piercingre. Addig is megengedte a köldökbe, viszont oda soha nem akartam. Erősen megy is a fight a fejemben, hogy rakassam-e, avagy sem. Eddig nagyon úgy áll a dolog, hogy lesz, de nem tudom. Nem tudom, nem tudom, nem tudom, kurvára nem tudom! Ah, nehéz.:D Mindegy, majd idővel szépen kialakítom a piercing és tetoválás gyűjteményem, csak türelmesnek kell lennem..:DD Ma egyébként kurvára semmi értelmesről nem írtam.

2011. augusztus 28., vasárnap

Voltam hát lettem, untam hát mentem.

Ó, milyen rég is volt, nem igaz? Több, mint egy éve. Hát igen, gyorsan megy az idő. Már pár napja felkapta a fejét bennem az a gondolat, hogy újra kéne kezdeni a blogolást. Igen, azután, hogy ezt a blogot itt hagytam nyitottam egy html oldalt, és ott folytattam, persze huzamosabb ideig sosem bírtam. Mindig ígérgettem, hogy na akkor most, de sosem lett belőle semmi. Ma - azaz tegnap - végig néztem a Shiki című animét, és ez annyira elgondolkodtatott, hogy úgy gondoltam végre ideje lesz ismét nyitni egy blogot. Nem akartam visszamenni html-re, ott sok a macera, ezért blogspotra szerettem volna jönni. (Megjegyzem ennek a blogomnak a felhasználónevét és jelszavát is elfelejtettem, ezért hagytam abba a fogyatékos irkálásaimat.) Most viszont csoda történt, mert valamilyen oknál fogva (gondolom mert google fiók) egyből be voltam jelentkezve. Hát úgy örült a buksim, hogy úgy gondoltam folytatom ezt.:D Már számtalanszor visszaolvastam a régi bejegyzéseimet, sokat is mulattam rajtuk, de ma már nem hiszem, hogy tudnék a régi bejegyzésekkel hasonlatosan gondolkodni. Hogy gyorsan tisztázzunk pár dolgot: igen, a felvételim nagyon jól sikerült, fel is vettek a suliba, ahova jelentkeztem, elvégeztem az első évet, és élek.:D Rengeteg minden történt, nem szeretnék mindent összefoglalni, nem is azért kezdtem el újból ezt az egészet, hogy a köcsög életem minden percét leírjam, ahogy ezt mások teszik. A gondolataimat szeretném megosztani másokkal. Nyilván lesznek olyan bejegyzések is, ahol siránkozom majd, de remélem nagyon kevés számban. A dolgok tisztázásához még az is hozzátartozik, hogy igen, sikeresen kinőttem a nagy "rocker korszakomat".:D Ezt úgy kell érteni, hogy vittem a ruhatáramba egy kis színt, a zenei ízlésem nem csak a rock, metal, punk és hasonló műfajoknál ragadt le, ilyesmik. Mostanában inkább mindenen filózok.:D Egy ideig még talán a világ megváltásán is gondolkodtam, de aztán gyorsan meguntam. Az emberek olyan menthetetlenek, hogy az már nevetséges, de persze semmi sem lehetetlen.;)

- SPOILER VESZÉLY -
Mint már fent említettem, végig néztem a Shiki animét. Akkor most egy kis vélemény. Ez a huszonkét részes horror anime nem igazán az a vértől csöpögő, levált testrészekben gazdag történet. Egy - a mai világból már igazán hiányolható - megborzongató történetről van itt szó. Nem attól lesz horror, mert mindenkit széttrancsíroznak, ahogy manapság a horror filmekben/animékben szokás, hanem attól, hogy félelmetes, tehát nem undorodsz, hanem félsz tőle. A rajzolás és az egésznek a hangulata pedig ad egy olyan érzést, hogy nem lehet nem szeretni. Akármennyire is félsz az egésztől, valamilyen szinten biztos megfog - persze itt is lehetnek kivételek. A rajzolás meg még csak rádob egy lapáttal. Nem a szokványos ábrázolás, hanem sokkal furcsább, kevésbé reális. Mégis, ha ezt az animét nézem egy szóval ki tudom fejezni a rajzolásról alkotott véleményem: gyönyörű.

A történet egy faluban játszódik, ami elszigetelt a külvilágtól egy csomó fa miatt, amiket mellesleg temetkezéseknél szoktak felhasználni. Nincs ebben a faluban semmi érdekes, az emberek a nagyvárosokhoz képest jóval le vannak maradva, nem ismerik a divatot, semmi ilyesmi nem köti le őket. Egy lány, Megumi (akinek egyébként gyönyörű rózsaszín haja van, aww, én is akarok ilyen természetes rózsaszín hajat T_T) ezért utálja ezt az egész helyet. Elzárják őt a külvilágtól, ha valami csinosabb ruhát vesz fel a falusiak kinevetik és igazából az egész életük egy nagy unalom. Két dolog azonban odaköti: az egyik egy kastély, ami a falu szélén állt, a másik pedig egy fiú, Natsuno, aki nemrégen költözött Sotoba-ba (mert így hívják a falut). Persze ez a srác kb le sem szarja a csajt, de ebbe most ne menjünk bele.:D Tehát beköltözik abba a kastélyba a Kirishiki család, akik nappal nem járkálnak sehova, éjszaka érkeztek és senki nem tud róluk semmit, csak annyit, hogy van háromtagú a család: férj, feleség és egy kislány, no meg hoztak magukkal három alkalmazottat. Ezzel egy időben a faluban különös halálesetek kezdenek terjedni egyre jobban, mindegyik vérszegénységgel kezdődik, és pár napon belül halál következik be. A helyi klinika orvosa (Ozaki Toshio, akit szívem szerint jól kinyírtam volna) szép lassan rájön a betegség titkára, de nem csak ő, hanem Natsuno is. Azt persze nem is említettem, hogy közben Megumi is megdöglik. Aztán egyszer csak visszatoppan Tohru (így hívjak Natsu legjobb barátját) szobájába, pontosabban előkúszik az ágy alól úgy, hogy a lila hajú főszereplőnk is ott fekszik a földön. Persze ez jól meglepi, de akkor már kezdte érteni a dolgokat. A csajszi jól megharapta főszereplőnk barátjának a torkocskáját, de aztán kiderült, hogy álom volt az egész, mert Natsu hirtelen felébredt. Ezek után Tohru nem járt be a suliba, majd később meg is halt. Natsu elkezd nyomozni a dolgok után, mindent kiderít, hogy a Kirishiki család egy vámpír család, meg stb stb stb. De ezzel jól meg is szívta, mert őt is át akarják változtatni, amit Tohrura bíznak rá, aki nem szívesen, de némi unszolás után megteszi. (Megjegyzem nem mindenki változik át, csak az, aki alkalmas rá.) Miután ő meghalt, meghal az anyja is (vagy talán már előtte), az apja meg bedilizik. Elviteti egy nagyvárosi halott szállító izével a kölkét, és ugye a nagyvárosban hamvasztanak. Hurrá, akkor most mi lesz Natsunoval? Hát persze, hogy visszatér, ráadásul vérfarkasként, nem is vámpírként, akik meg még erősebbek is a vámpíroknál sőt, bírják a napfényt is.;D A lényeg végül is egy Sunako nevű lány körül forog, aki a Kirishiki család lánya. Ez a  csajszi összebarátkozik a helyi templom ifjú szerzetesével, és jókat filóznak esténként. Közben a doki kezd begolyózni a sok halál esettől, meg még a tököm tudja mi volt ott, a lényeg a végén van, amikor is ez a seggfej a tudtára hozza a falusiaknak, hogy mi folyik ott, de méghozzá úgy, hogy Chizuru Kirishiki-t kinyírja a szemük láttára. Anyád. Ezek után jön az apokalipszis, és irtanak minden kurva vámpírt, vagy ahogy közben a nevük megváltozott, Shikit. Vérfakas Natsunk sem marad ám kussban, ő is arra törekszik, hogy kicsinálja az összes Shikit. Hogy az anyját, de utálom ezért. Lényeg a lényeg a végén két Shiki kivételével mindenki meghal. Még Natsuno cica és Tohru drágaság is, hogy rohadnának meg. Natsuno saját magát nyírta ki, Tohru meg a szeretett nőjével halt. Hát nem romantikus? Basszák meg. Szóval, ha jól vettem ki az egészből, akkor az ifjú szerzetesnek sikerült megmenekítenie Sunakot, tehát ők túlélték, yuhéé. 

Én viszont nagyon fel voltam háborodva ezen a Shiki irtáson. Ők nem érdemlik meg az életet csak azért, mert emberek vérén élnek? Nem hiszem, hogy bármelyikük is akart volna vámpírosdit játszani, de nem sok választásuk volt. Azokat meg nagyon is elismerem, akik szeretik őket. Úgy gondolom, hogy mivel a túlélésükért tették ezt, ezért nem bűn. Vegyük csak például az emberek és állatok kapcsolatát. Az emberek megeszik az állatokat, olykor fordítva, de mindig csak akkor bűn az egész, ha az állatok csinálják ki az embert. Na és miért? Mert az ember azt hiszi, hogy olyan kurva nagy durranás, ezért az már nem is számít bűnnek, hogy sorra tizedelik az állatokat, de az igen, hogy az állatok tizedelik az embereket. Ó, Istenem, nem azt mondom, hogy akkor most legyen mindenki vega, de basszus. Ez a táplálék lánc. Úgy, ahogy az embereknek szükségük van az állatok húsára, és el is veszik azt, úgy a vámpíroknak is szüksége van az emberi vérre, és nekik is muszáj elvenni azt. Mindennek, ami él van érzése, tehát ez a táplálék lánc egy kurva nagy ördögi kör, amiből nem lehet szabadulni a túlélés érdekében, de ez a mészárlás a vámpírok ellen, meg a bűnösökként kikiáltás engem nagyon felbaszott agyilag. Faszom már az emberekbe, hogy nem látnak az orruknál tovább. Nagyon is elgondolkodtató, hogy akkor most mégis ki érdemli meg jobban az életet: az emberek, vagy a vámpírok. Áh, becsavarodok már ettől a sok kérdéstől, inkább csak szimplán le se kéne szarnom ezt az egészet, mert én is embernek születtem, és hiába próbálok más lenni a véremet nem tagadhatom meg. Vagy talán mégis?

Egyébként bírom ezt a kék hajú srácot.:D Tatsumi, mi? Igazi bishi.*o* Ehh.^^" Szóval bírtam.:D Meg ahogy fel tudott öltözni.. te jó uram isten. Mint egy rossz buzi, de azért szexi volt.:DD Natsunot is nagyon bírtam, főleg miután farkasemberré változott. Rájöttem, hogy a farkasemberek nagyon feltudnak öltözni valahogy.. Natsuno is miután azzá vált elkezdett hasonló ruhákat hordani Tatsumival.o: Érdekes, mindenesetre sajnálom, hogy meghaltak.:c
És akkor most búcsúzom is, mára elég volt a blogból.