2013. január 31., csütörtök

Movie: Mirror Mirror (2012)

Igen, ismét egy Hófehérke feldolgozás filmnek a kritikáját írom. Ennek több oka is van: jó volt (jó, nem nagyon jó, letaglózó, csodálatos, valami, ami hatalmas nyomott hagyott, csak jó); Lily Collins, a Csontváros film egyik főszereplője játszik benne; meg ha már írtam a "párjáról", ami szintén 2012-es, csak teljesen máshogy állítja be a történetet, akkor gondoltam már erről is.
Tehát az alaptörténet még mindig ugyanaz, mint az a mesében is van, hasonló folytatása is lesz, mint a Hófehér és a Vadásznak. Hófehérke édesanyja születése után meghal, édesapja egy másik nőt vesz feleségül, azonban szólítja a haza, és eközben nyoma vész. Hófehérkét bezárva tartja mostohája, és ő az, aki a legeslegelején elmeséli ezt a történetet. Mit mondhatnék ezt is elég viccesen teszi: kommentálja az eseményeket és fényezi magát. Innen már egyből tudhatja az ember, hogy nem a megszokott komoly történetet fogjuk kapni, hanem ez inkább amolyan paródiája a mesének. Míg a Hófehér és a Vadász nyomasztó, sötét és komoly hangulatban fürdik, addig ez a film színekben, szépségben és humorban gazdag. És amikor azt mondom, hogy színekben, akkor azt úgy is kell érteni, hogy színekben. De ne szaladjunk ennyire előre.
Tehát a kis ismertető után elkezdődik a történet, ahol is éppen Hófehérke tizennyolcadik születésnapján vagyunk. A királyság szegény, a királynő tékozló és éppen egy sakkmeccs kellős közepén van, amikor észreveszi, hogy Hófehérke kijött a szobájából. Később a szolgálók felköszöntik a lányt, majd az egyik azt tanácsolja neki, hogy nézzen szét a városban, hogy mi is uralkodik ott. Hófehérke elindul hát, azonban még az erdőben összetalálkozik két férfival, akik ruhájuktól megfosztva lógnak fejjel lefelé egy fán. A lány kiszabadítja őket, majd a város felé megy tovább, míg a két férfi a palotába igyekszik. Amikor megérkezik a városba, ami ott fogadja az borzalom, és elhatározza (amikor tudomást szerez egy herceg tartózkodásáról a palotájukban), hogy segítséget kér tőle mostohaanyjuk ellen. Ez egy bálon fog megtörténni. Nem szeretnék nagyon spoilerezni az elején, innen jön az eredeti forgatókönyvben is leírtak: Hófehérkét kiküldik az erdőbe (most éppen egy szolgálóval) az ottani szörny vacsorájának.
Nem az a dolgom, hogy az egész történetet ismertessem, tehát vágjunk bele a boncolásba. Az eredeti mese történetén nem sokat változtattak, én inkább úgy mondanám, hogy megfűszerezték annak a világnak az ínyencségeivel, ami a Tükröm, Tükröm-re jellemző. A Hófehérke és a hét törpe adta hozzá a várat, a berendezéseket azonban már a film állta. Említettem, hogy színekben nem volt hiány. Nem is. A jellegzetes szín ugyan a sárga volt, de egyébként nagyon erős, giccses dolgokat használtak, amikor a palotában voltak, no meg hát sok-sok sárgát és aranyat, amikor viszont a városba ment Hófehérke, ott teljesen sötét színeket alkalmaztak. Sötétbarnát legfőképpen. Az erdőre jellemző szín a fehér és a kék volt. Amikor például az esküvő jelenet volt (a mostoháé), úgy éreztem magam, mintha az Éhezők Viadalában a Kapitóliumba csöppentem volna. Ami nem éppen rossz. Csak a végére mutatnak be nekünk egyébként jobban a palotai öltözködésből és viselkedésből, egészen addig a királynő giccseit és pompáit láthatjuk. Nem mondom, jól trükköztek a színekkel, és ez egy kiemelkedő dolog volt a filmben, hiszen mindig a szituációhoz megfelelő árnyalatokat alkalmaztak.
A poén mindenhol ott volt. Használtak egy csipetnyi szlenget a kommunikációban, egyes dolgokat, amik egyébként kegyetlenül nevetségesek, képesek voltak olyan komoly szituációkba beleönteni, hogy majdnem sírtam a nevetéstől. (Példáznék itt azzal, amikor a szolga csótányságából visszatérve elújságolja, hogy egy szöcske - azt hiszem - meghágta.) A szereplők. Nem tudom, nem igazán éreztem, hogy a szereplők annyira kiemelkedőek lennének a filmből, inkább beleolvadtak, és ezt nem negatívumként említem. Azonban van rossz oldala is, mert így egy tiszta jellemet nem tudtak nekik felépíteni. Egy filmben én úgy gondolom a jellemek legyenek kidolgozva rendesen, mert azért mégis csak emberek, érzéseik és cselekedeteik a fő történetvezetők. Oké, humor kategóriában, erre annyira nem szoktak odafigyelni, leginkább a poénok sikerességére fektetik a hangsúlyt, de ha mondjuk ebben a műben kidolgozták volna őket, akkor azt hiszem nem sok panaszom lenne rá, és valami egészen újat és nagyon csodálatosat kaptak volna végeredményben. Véleményem szerint tehát a jellemfelépítés fontos, amit a filmben elmulasztottak. Ettől függetlenül a színészekre nincs panaszom, mert nagyon jól játszottak, imádtam a herceget, Hófehérkét, a gonosz mostohát, az összes mellékszereplőt, mindenkit.
Humor a főmozgatószál, azonban belecsempésztek némi komolyabb témát is, bár ezek természetesen nem kerültek kidolgozásra, el lettek viccelve, műfaja révén. De, mint említettem is a színeknél, a nagyon sötét királyságban, amikor Hófehérke kiszökik a palotából, igenis erős és sötét színeket használnak, nyomorúságot teremtenek, ahova berobog a hercegnő teljesen sárgában és pompában. Kitűnik a tömegből, azzal a sárga árnyalattal szinte valami megváltásként jelenítik meg már az első találkozásként. Hogy még fokozzam: napsugár, ami bevilágítja és fényessé teszi az életet. És ehhez a jelhez később hű marad Hófehérke, azonban mindenképpen plusz pont számára, hogy nem az a nyámnyila anyámasszony katonája, hanem azért meg is tanul verekedni és lopni. De persze csak a jó érdekében. Visszaugrottunk a szereplőkhöz. Akkor már folytatnám: a törpék fergetegesek voltak. No hát itt viszont mindegyik kapott rendes kidolgozott jellemet, és azt hiszem ők voltak azok, akik a legjobban kiemelkedtek. Fergeteges alakítás, vicces és komikus cselekedeteik, mondataik aranyozták be a film minden percét, amiben jelen voltak. Bár eléggé húztam a szám, amikor hirtelenjében Hófehérke került az élükre, nem igazán tartottam reális döntésnek, de hát nem olyan vészes dolog, hogy máris utálni kelljen érte a filmet.
Itt is lehet látni, hogy a színek jelképezik és visszaadják Hófehérke helyzetét: a mostohája bezárva tartja.
A szerelmi szál egyébként pocsék volt. Sajnálom, hogy ezt így elrontották. Az a tipikus mesejellem jelent meg benne, amikor az elején máris szimpatizál a későbbi álompár, azonban onnantól olyan ingadozásokat raktak be, ami maximum egy olyan történetben ment volna el, ahol ez a főtéma. Mert idő kellett volna egy ilyennek a kidolgozásához, mégsem ment. A végén meglepődtem, két helyen is (SPOILER): először is amikor visszarakták a királyt. No hát erre számítottam a legkevésbé. Meg hogy ő lehet az erdei szörny. Nem is utaltak rá egyetlen szóval sem a film során, tehát nem hiszem, hogy én voltam az egyetlen, aki meglepődött. A másik pedig a legeslegvége, amikor jön a banya, és már tényleg banyaként, hogy adja Hófehérkének az almát. Ott volt az a pont, ahol két választási lehetőség tárult elénk: vagy megeszi vagy nem. A mese szerint az előbbi, tehát valószínűleg a nagyközönség erre számított, és akkor Hófehérke kivágott egy darabot és a banyának adta. Aztán az elporladt előtte, mikor megette a szeletet, és mi jön ezek után? Zene és tánc! Na hát ez volt az a befejezés, ami szerintem nem csak engem, hanem a nézők háromnegyedét is meglepte. De nincs ellene semmi kifogásom, a zene is jó volt, a "videoklip" is alatta. Bár üzenete ennek nem sok volt, mert a dalszöveg főtémája a szerelem volt, azonban megjelent benne ismét a szín, illetve egy összefoglaló a történtekkel kapcsolatban. Egyébként Lily Collinsnak jó hangja van. És nem is gondoltam volna. SPOILER END.
Összegzésben egy mindenképpen jó darab, nem megszokott formában vetítik elénk azt a tipikus mesét, amin anno felnőttünk. Mertek mást alkotni, és sikerült nekik. A színészek jó választások voltak, a zenék passzoltak, és még fülbemászóak is, illetve imádtam, ahogy a színekkel játszottak az egész film során. Egyszerűen jó volt nézni.

2013. január 26., szombat

AMV - The Black Swan

Sziasztok! Íme, készen lett végre a legújabb AMV-m. Ez egyébként már egy nagyon régi project, valamikor 2012 elején kezdhettem el. A felénél egy kicsit kevesebbet megcsináltam, és aztán ott hagytam. Belekezdtem rengeteg újba, de valahogy egyik sem ért el az elkészülés fázisába. Most viszont összekaptam magam, amire nagyon büszke vagyok, és befejeztem. Nem kevés munka volt, tekintve, hogy mennyit maskoltam (persze, hogy nem bírtam ki..), de hősiesen álltam a próbát, és kivégeztem a drágát. Most erről a Finish him mondat jutott eszembe.:D Tehát ez egy eléggé pörgős számra megy (Story of the Year - The Black Swan), és nem is tudom miért választottam pont ezt. Tényleg nem emlékszem. Mindenesetre ez egy olyan darab, amire rettentően büszke vagyok, és már alig várom, hogy folytassam a következő félbehagyott projectemet.

Hogy mik vannak:
- Highschool of the Dead AMV - Lose My Life (Papercut Massacre - Lose My Life)
- Yugioh AMV - Diamond Eyes (Shinedown - Diamond Eyes) (ez a kedvencem :P)
- Fairy Tail AMV [GrayLu] - No One Else (Reachback - No One Else)
- Nyan Koi AMV [SumiyoshixJunpei] - Smile (Avril Lavigne - Smile) (nem szeretem Avrilt, de ez a száma azt hiszem illett a párosításhoz, ezért válaszottam)
- Fairy Tail AMV [GrayLu] - All About Us (Sonic Syndicate - All About Us) (ez nem biztos, hogy befejezésre kerül, ugyanis gyors, eszméletlenül gyors, és nem sok kedvem van hozzá)
- Shugo Chara! AMV [Amuto] - I'd come for you (Nickelback - I'd come for you) (körülbelül három másodperc van kész belőle.. de az ötlet megvan!:D)

Ezeknek nekiálltam még anno, szeretném most őket befejezni, ugyanis hamarosan telepítem újra a gépem, és nem akarok azzal vacakolni, hogy fájlokat keresgetek.
Egyébként rengeteg animét használtam ehhez az AMV-hez. Mix, ha úgy jobban tetszik. Huszonöt anime, kettő OVA és négy manga. A videó végén az összes cím szerint le van írva. Ja, és amúgy vicces, de nekem a vége tetszik a legjobban, amikor mennek az infók, nem tudom miért.xD
Remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem.:)

2013. január 6., vasárnap

Design váltás

Amin már tegnap óta dolgozom. Ki tudja mikor le akartam már váltani a design-t, de aztán valahogy a lustaság sosem engedte, hogy igazából el is kezdjem. Most viszont megcsináltam, és az eredeti verzió hatszor jobban néz ki, de hülye blogspot miatt sok változtatást kellett vele csinálnom. Nem tudom hogyan lehetne ezt a nyomit átvinni html-s változatba, de biztos vagyok benne, hogy ahhoz megint egy egész napos kutatómunkát kéne végeznem, és akkor még neki se álltam az átalakításnak. Nem fogok ilyenekkel szórakozni, ez most így aránylag megfelel. Bár sokkal passzolóbbnak akartam a színeket, hogy főleg a sötétkék és az az erős pink legyenek a főszínek, nem is tudom miért lett a végén a szürke. Ezért utálom, hogy itt ilyen fogyatékos sablonokat kell használnom. Ahj.
Mindenesetre tetszik a fejléc. Pontosan ilyen beállású karaktert szerettem volna rá, aki éppen járkál, és ne tudjátok meg már hány éve akartam egy hasonlót alkotni. Azt hiszem most ez marad jóóó sokáig, mert ahhoz képest, hogy nem tudtam a fejlécet és az oldalt harmóniába hozni, tetszik. Egyébként ilyen az eredeti:
Ugye, hogy sokkal jobban néz ki? Na mindegy. Majd egyszer. És az a baj, hogy megint kedvet kaptam a html szerkesztéshez, és ezzel annyi a probléma, hogy tudom hiába állnék neki, úgy is abbahagynám. Meg tartalom ötletem sincs. Tehát gyorsan ki kell vernem a fejemből. Mindegy, ennyit szerettem volna, hamarosan jönnek a következő kritikák, addig is pápá mindenkinek.

2013. január 4., péntek

Movie: Snow White and the Huntsman (2012)

A Hófehér és a Vadász (magyar cím, kivételesen jónak nevezhető munkát végeztek a fordítók) egy, már sokadik feldolgozása a Hófehérke című hírhedt mesének. 2012-ben dobták a piacra Kristen Stewart főszereplésével, és azt hiszem ennyi elég is lenne, hogy a fogyasztókat elriassza a film megnézésétől, de miután Thor, becses nevén Chris Hemsworth is játszik benne, ezért úgy gondoltam nem hagyhatom ki, no meg kíváncsi voltam miképpen teljesít Kristen a Twilighton kívüli világban. Mindössze annyit vártam a filmtől, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt majd, azonban ennek csak a felét kaptam, így egy picit talán csalódás volt. Pedig aztán sokan figyelmeztettek, hogy rossz lett, én azonban nem akartam hinni senkinek, valamilyen oknál fogva bíztam benne, hogy igenis ez jó lesz. Nem vagyok nagy Disney rajongó, senki ne értsen félre, sőt nem is szeretem a Disney meséket. Erre mégis kíváncsi voltam.
Az alaptörténetet azt hiszem mindenki ismeri, aki meg mégsem, az kérem szépen guglizzon rá, mert hogy egy ilyen hírhedt mesének a történetét nem fogom ismertetni, az is biztos. Tehát néhány újítás került bele, lévén, hogy feldolgozás. Ilyen például hogy Hófehér édesapja egy csata bevégezte után, amit valami furcsa fém-lényekkel vívott, találkozott azzal a nővel, aki később Hófehér mostohaanyját alakítja. Ez a nő már a következő nap hozzámegy a királyhoz, és még aznap meg is öli, átveszi a királyság felett a hatalmat, Hófehért pedig (akinek nem sikerült elmenekülni a többiekkel együtt) börtönbe záratja, és nagyon sokáig ott tartja fogva. A királyságot teljesen lerontja, "meghal" az egész terület, kiveszik a remény az emberekből. Megváltozik az ok is, amiért Hófehért el akarják tenni láb alól. Míg a mesében az irigység vezeti a mostohaanyát mostohalánya ellen elkövetett bűntetteihez, addig a filmben a bosszú adja az erőt, ezért csinál mindent. Nagy vonalakban tehát megtudhatjuk, hogy volt egy király, aki régen becsapta Revanna-t (a zsarnok királynőt), és még történt valami a családjával, ami pontosan nem derül ki. Ezek után a legszebb nő a földön hatalmat ad neki, amit csak majd egy nő, aki a következő legszebb lesz, tudja megtörni. Már a film elején is emlegetik, amikor Hófehér még csak kislány, hogy ő a legszebb a királyságban, nyilván megerősíteni a jövőbeli szerepét a lánynak. Félreértés ne essék, a film eleje jó volt. De tényleg jó volt. Aztán valahogy képtelen volt megtartani a színvonalat, amikor becsúszott Kristen a képbe. És ezt nem azért mondom, mert olyan csúnya dög vagyok, hogy a Twilight-utálatom elhomályosítja agyamat. Nem is utálom a Twilightot, csak nem tartom életképes filmnek, ha fogalmazhatok így. Tehát nem vagyok elfogult, teljesen elkülönítve nézem a két darabot. Kristen nem tud alakítani, erre azt hiszem már oly sokan rájöhettünk. De a filmnek se volt sok logikája. Felsorolnék párat. Például amikor Hófehér megszökik. No de kérem. Egész életében raboskodik szinte, erőnléte annyi sincs, mint egy papagájnak, de olyanokat csinál, amibe még én is beledöglenék. Még a csatornás résznél én is azt mondom, hogy kibírja, egye-fene, de hogy már a tengerbe ugrósat is.. na az már sok volt. Aztán meg az erdőben is csodás dolgokat művel, mintha körülbelül a cellájában kialakított volna magának egy edzéstervet, és minden nap azt csinálta volna unalmában. Haha.
Felbukkan a vadászunk, aki kicsit nagyobb jelentőséget kapott itt, mint a mesében, hiszen ott megmenti Hófehérke életét, és ő azután kisétál a képből. Nope, itt egyrészt alig szánja rá magát a megmentésre, másrészt végig vele marad, és még ***** spoiler. (Na jó, szerelmes is lesz a lányba.) Aztán (fogalmam sincs milyen inditatásból, hiszen ezt a herceget gyerekkora óta ismeri, és még csak nem is ő lesz a nagy lovag) beraknak még egy herceget is, aki hülye módon úgy próbálja megmenteni Hófehért, amint tudomást szerez a lány egészségéről, hogy beáll az ellenséghez, mintha így egyszerűbben hozzájuthatna. És akkor még meg van lepődve, hogy elmenekül előle a szerencsétlen.
A törpék jópofák voltak, a tündéres jelenetet egyszerűen imádtam. Egy csipetnyi fantasyt vittek bele ezzel (mivel az alaptörténetben is szó van a tükörről és a királyné hatalmáról azt nem találtam elég misztikusnak így), és a tündéreket valami új formában ábrázolták, ami nekem nagyon tetszett. Nyugtató és szemet gyönyörködtető volt. Nem mondom, a képi világgal semmi baj nem volt.
És akkor itt jön a legkiborítóbb rész, ami talán az egész filmre rádobta a pecsétjét: Hófehér úgy kap rangot, elismerést és tiszteletet, hogy nem csinál SEMMIT. Oké, futkározik egy sort a csatornában, az erdőben, rámosolyog valami troll-szerű lényre és gyerekkel játszik. Ja meg a király lánya. Meg a legszebb. Jó, kibírt egy csomó évet egy börtönben, de ezeken kívül nem írható más a számlájára, és én úgy gondolom, hogy ha valaki olyan kijelentést tesz egy személynek, hogy a halálba is követlek, akkor annak vagy nagyon szerelmesnek kell lennie, vagy az illetőnek rohadt sokat kellett ezért az elismerését dolgoznia. De nem csak ez. Ahova megy, mindenki leborul a lábai elé szinte, mintha azt ordibálnák "Meghalok érted, pedig annyit sem érsz, mint egy kalap döglött hal!". Könyörgöm. Például a vadászt én simán követtem volna, mert az aztán tényleg keresztül ment egy s máson. És igen, Chris és Charlize (aki a gonosz királynőt játssza) adott valami kis színt a dologba, bár nem tudom, jó alakítással sem lehetett ebből a filmből egy jó filmet csinálni. William színésze nem volt jó. Tudtam volna rá csúnyább jelzőt is használni, na de hát ugyebár nem használunk olyan szavakat.
A filmben sokfajta érzés előkerül. Gyűlölet, harag, szerelem, bosszúvágy, boldogság, szomorúság, magányosság, fájdalom, elhagyatottság, de ezek közül talán a legutolsót dolgozták ki, azt is csak úgy valahogy. Valami ilyesmi volt a dolog: Oh, iszok mint a hülye gyerekek, mert elvesztettem mindenem és nincs senkim, fel is adom az életem, öljenek csak meg, én nem leszek senki kutyája, mert azért a büszkeségem megvan, de jaj, hát vissza tudják hozni a feleségem - azért az mégsem jó, de nem baj, vadásszuk le azt a lányt. Várjál, ezek nem tudják visszahozni a szerelmem, akkor mégsem; gyerünk, segítsünk ezen a szerencsétlen lányon, kaphatok legalább egy csomó pénzt. Aztán meg hagyjuk ott a francba, amikor megtudjuk, hogy ő a hercegnő, mert minden ember, aki fontos nekünk az meghal, de hát ez meg tényleg mindjárt meghal, amikor elhagytuk, no mindegy, húzás vissza. És még sorolhatnám. Az érzések jönnek, mennek, de különösebb jelentősége szinte egyiknek sincs. Ravenne-t végig a gyűlölet és a bosszúvágy vezérli, mégsem látom elég kidolgozottnak. A vadász először elhagyja magát, majd remény gyúl benne, és amikor az kihal, végül is csinál valami mást, aminek következtében megtalálja önmagát. Hogy szépítsek. Hófehér meg... nem tudom. Ő ki akart jutni a fogságból, aztán nagyon sokáig semmi, csak menekülés, majd mikor eljutott a palotába (holtan, majd feléledt a csóktól), rájött, hogy kéne valamit tenni. És onnantól ő a főhős, ő a valaki, legyőzi a nagy hatalmú főgonoszt, Isten tudja hogyan. Mert hogy az nem volt epic fight, de igazából semmilyen harc nem volt, az is biztos. Azért annak örültem, hogy az almás jelenetet nem hagyták ki, csak egy kis klasszikus vonás. Bár nem éppen egy banya szerepében jelent meg a mostoha, és azt sem értettem, hogy amikor megcsókolja Williamat (elméletileg tehát szereti), akkor miért a Vadász csókjára ébred fel, és miért nem Williamére? Az is vicces volt, hogy amikor a herceg megcsókolja, úgy állították be az egészet, hogy ő igenis számít rá, hogy Hófehér felkel, mintha tudná, hogy ezzel lehet feloldani a varázst. Ez így kicsit kiábrándító volt. A filmben sok olyan jelenet volt, amit úgy csináltak meg, hogy a szereplők tudták a veszélyt már a pici hétköznapi dolgokból is. Például Hófehér eltűnik reggelre, nem pisilni megy vagy ilyesmi az erdő kellős közepén, hanem megpróbálják megölni! Szerintem nekem is ez lett volna az első gondolatom. Biztos.
A színészek sajnos nem érezték át a szerepüket, nem élték magukat bele a történetbe, ahogy kellett volna, ezért nem tudták visszaadni azt a hangulatot, amit egy ilyen misztikus történet nyújthat. Az meg már nálam külön kivágta a biztosítékot, hogy Kristen annyit bír lélegezni, hogy csodálkozom a világ oxigénban való bővelkedését. De most komolyan. Az utolsó jelenet siralmas volt. És az összes olyan, ahol megpróbál valami érzést visszaadni mimikával: ezáltal elkezd lélegezni, mintha mondjuk lefutotta volna a maratont. Komolyan. Szokj le erről. Ez nem színészkedés.
Összességében annyit tudok róla mondani, hogy nem volt rossz, és nem többet. Valamilyen módon megfogja az embert, de csak épp annyira, hogy ne dugd be a béka fenekébe az egészet, hanem szimplán betuszkold valamelyik régi és poros dobozba a padlás egyik zugában. Sajnos nem tudta hozni a kezdés színvonalát, pedig sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, ha mondjuk a főszerepre valami érdemesebb színészt választanak, és nem próbálnak meg hatszázféle érzést egy filmen belül kidolgozni, mert ahhoz két-három óra korántsem elég.