2011. december 26., hétfő

Gotcha

Végre sikerült átvágnom magam az Új Kapitány arc-on, azaz filler részen, ami 168-189-ig tartott. Igazából az eleje nagyon nehezen indult be, és komolyan unatkoztam, mint ahogy azt a fillereknél általában mindenki csinál, de aztán az egész kezdett átmenni izgalmasba, aztán megint unalmasba, és ez így ment. Tehát nagyon ingadozó volt az egész. Mondjuk a Bountos fillereknél nincs unalmasabb a világon, tehát.. Amiért ezt a blogot most megírom, az inkább a vége. Olyan 180. körül elkezdett érdekelni, hogy na vajon mi is lesz a vége. Eléggé megcsavarták az egészet, hiszen a here se gondolta volna, hogy Amagai - aki egyébként tök csúnya - lesz a fő gonosz. Amúgy már elég későre jár, tehát álmos vagyok, ebből pedig következik az, hogy nagyon kritikus állapotomban vagyok. A végével nem vagyok megelégedve, ahhoz képest mennyire jól ki tudtak volna jönni az egészből. Jó történet volt, bár engem felbaszott ez a Bakkoutou, vagy mi az isten, emrt egyrészt undorító csápokkal hatol be az emberek testébe, másrészt meg mert a Zanpaktou-k gyalázása.o.O De most komolyan. Hogy lehet ilyen szutykot kitalálni? Na mindegy. Tehát Lurichiyo-t bírtam, tetszik ez a többes szám első személyben való beszélés magáról. Meg olyan kis aranyos.:D De az egészet túlzásba vitte szerintem Ichigo, mármint találkozik egy kiscsajszival, és egyből "Jajj, várj rám, megmentelek!" jön? Atyaisten. De oké, ezt már megszokhattuk, legalábbis egy tapasztaltabb Bleach nézőnek az ilyen már fel sem tűnik. Én meg amúgy tapasztalt vagyok, csak úgy feltűnnek az ilyen szarok.:DD Tehát a vége. Először is eléggé nagy meglepetést keltett, hogy Amagai lett a fő muki, azonban Főparancsnok-saman behaltam. Hogy az az ember mekkora arc. Mondjuk ebben a fillerben nagyon nem tudták visszaadni a karakterét, nem mintha amúgy neki annyira lenne.. De na. Kajak szakadtam rajta. Amagai, miután földbe döngölte Ichigot: "Elnézést, ha várnod kellett. Most már rajtad a sor." Főparancsnok mit csinál? Bevágja a poker facet, lószart nem szól.. Amúgy a harc kezdeténél is ezt csinálta, szó nélkül átadta Ichigonak Amagait. Lehet nem ez volt a tervük vele, de nekem nagyon nagy arcnak jött le.:D Mármint oké, tök álmos vagyok, lehet kipihent aggyal ilyen fel sem tűnik, de nekem kb úgy jött az egész, hogy Főparancsnokunk szarik rá az egészre. Megpróbálta kiütni Amagai-t, hogy ne úgy látszódjon, mintha tényleg szarna rá az egészre, és amikor kiderült, hogy szart sem ér ellene, akkor csöndben álldogált és figyelte a harcot. Egy Shunpot még eltolt akkor, amikor kavicsok röpködtek az arcába, de aztán mást nem csinált.
Bocsánat, nem bírtam ki.
Egyébként maga a harc még izgalmas is lett volna, ha nem három részen keresztül húzzák (asszem ennyi volt), illetve ha nem állnak meg minden második támadás után beszélgetni. Amagai nagy szívszorító története után jött troll Ichigo, és megmondta neki szép szavakkal, hogy leszarja az élettörténetét. Szakadtam.:D Mondom végre valaki. Aztán persze fél szereplőgárda kis sad story-ját végig kellett hallgatni meg nézni, az én nyakam meg már nem bírja a kiképzést. Rájöttem, hogy Ichigo Hollow formban nem sokat pofázik. Mármint szinte semmit. Tisztára felveszi a Főparancsnok stílusát. Néz előre és bámul, hallgatja, hogy mit pofáznak neki. Szerintem engem tuti kiakasztana, ha nem szólna vissza. Arra is rájöttem, hogyha Ichigo helyében lennék, akkor csak szimplán beállnék az ellenség elé, ránéznék és azt mondanám, hogy én vagyok a főszereplő, halj meg! Tuti meghalna. Mármint istenem, annyiszor ellőttem magamban azt a poént, hogy amikor az ellenség kérdezte magában mégis ki a fene Ichigo, vagy hogy képes erre etc, hogy "Főszereplő." Annyira vicces, hogy nekik mindig van valami rejtett dolguk. Ez a filler elősegítette, hogy az amúgy megingathatatlan első helyről letávozzék Ichigo. Mármint a fan listámon. Na jó, ez nem igaz, csak gyengült az ottani erőssége. És a sors fintora, hogy megkedveltem Ichimaru Gin-t. ASD. Nem is volt benne.:D Hát tudjátok.. Izuru viszont nagyon is sokat, és akkor pofáztak arról, hogy blablabla nem tudta megállítani a kapitány lázadását (amit amúgy geci nagy hülyeségnek tartottam, hiszen nem Kira-n múlott a dolog), és akkor beugrott, hogy ahw Gin.:'d
Amikor meg végre vége volt az Amagai vs Ichigo harcnak, az a kis nyommer hát nem felkelt? Rátámadt Főparancsnokunkra, és jól átszúrta alul. Ő izé. Valahol ott.:D De miközben futott nagy hősiesen, ott volt Ichigo, Rukia, megjött vagy öt kapitány, illetve Yoruichi, ezenkívül még két tiszt is ott volt a Kasumi-Ooji klánból. Olyan simán megállíthatták volna, hogy az már siralmas, és amikor megtörtént a baj, nemhogy ám egyből nekiesnének, áá. Még ott ordibálják a Főparancsnok nevét, hát az agyam eldobom. Nem ám, majd azzal, hogy Yamamoto tájcsó nevét ordibáljátok, a kard kijön belőle, Amagai kinyiffan, a seb begyógyul. Ordítozzunk embertársainkért! Na mindegy, végül is sikerül megmagyarázniuk a félreértést, erre nemhogy Amagai tovább lépne, mert egy kis csorba esett a büszkeségén, áá. Kinyírja magát bazdmeg.:D Tanítsuk a gyerekeket az életre: ha egy kis megrázkódtatás ér bennünket, vagy tévedünk valamiben, akkor azonnal nyírjuk ki magunkat, mert úgy az tiszta. Mert megvédtük a büszkeségünket! Oh my gosh. A legnagyobb vicc, hogy ezt mindenki tolerálta. Ichigonak még volt annyi esze, hogy utána induljon és helyre rakja, de Byakuya persze megállította, hogy jajj egy férfi büszkesége, aki kapitány lett. Ki nem szarja le? Ez is ember, atyaisten. Byakuyáról jut eszembe. Ooolyan képen van, hogy be lehet tőle szarni.:D
Felelősséget nem vállalok érte.
Mára nekem ennyi Bleach elég is volt, kiakasztott a vége rendesen. Bár ennél színvonalasabb fillerrel nem hinném, hogy fogok találkozni, szóval becsülöm ezt a szart.:D Hogy állna egy felhőkarcoló a kezeitekbe, kedves filler készítők (és leszarom, hogy időhúzás meg blablabla).

2011. december 17., szombat

New Design

Csokolom. Itt lennék végre egy több mint fél napos szenvedés után az új kinézettel. Össze-vissza mindenféle köcsög külföldi oldalépítő weblapot végig böngésztem, hogy valami kis szar fejlécet összehozzak, aztán ez lett belőle. Zöld meg szürke. Zöld, mert mostanában elterjedten használom a greenFuneral becenevet, szürke meg mert ilyen volt a textura.Aztán gondoltam írok nagyobb betűvel is, mert ezzel a kicsi szarral kb kiég az ember szeme. Erre is csak most jöttem rá, hogy egész nap a gép előtt ültem, és minden kisebb dolog kisüti a szemeimet. Hát nem csodálatos? Mondjuk igazán rá érett már ez a kis oldalacska a design váltásra, ugyanis az, ami volt.. hát egy kicsit volt csúnya. Nem ám.:D Nem mintha azóta annyit fejlődött volna a fotóbolt tudásom, de na. Problem?

2011. december 11., vasárnap

Anime: Angel Beats!, Gosick, Togainu no Chi

Üdv, földlakók. Megjöttem a következő animés postommal. Három animét fogok most kritizálni, mindegyiket befejeztem. Az első, Angel Beats! nevet viseli. Ezt még nem említettem a blogomban, mert tegnap este egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem el. Ma már le is daráltam, de ne szaladjunk ennyire előre. Ja, és kérem, aki eddig még nem látta, nem akarja megtudni a történet végét, az ne olvassa el ezt a kritikát, mert az egészet le fogom spoilerezni. Én szóltam. 
Tehát egy tizenhárom részes animéről van szó, kiemelkedő grafikával, karakterekkel és történettel. Különösen a szemeket alkotják meg nagyon szépen, de egyébként az egész grafika letaglózóan szép, nincsenek állóképek, ha van, akkor is nagyon minimális. A zenék is csodálatosak benne, az opening elnyerte egyből a kedvenceim között méltó helyét. You see?
Maga az, hogy Kanade az elején zongorázik, ráadásul milyen szépen.. ahw, egyből beleszerettem. A zene is eléggé nyugtató. Aztán az anime közben még vannak egyéb zenék, például az Iwasawa és Yui által énekelt darabok is jók. Például. Az endinget nem hallgattam végig, de nem nagyon érdekel, azt sosem szoktam. Egyedül a K-ON-nak van jó endingje, másnak eddig még nem sikerült. Akkor a történet. Isten és halál. Szerintem sokan elgondolkodtak már ezen szavak jelentése, ez az anime pontosan ezeket dolgozza fel. Főszereplőnk, Otonashi Yuzuru - aki egyébként nem emlékszik semmire, hogy került oda, ilyenek - egy iskola épülete előtt találja magát. Előtte egy lány térdel, és szép nagy fegyvert fog egy lent álldogáló fehér hajú lányra. Magyarázat: Otonashi és mindenki más is halott abban a világban, csak ide kerültek, hogy elérjék végső céljukat. A fegyveres csaj egy front vezetője, akik fellázadtak Isten ellen, nem akarják elfogadni sorsukat, igazságtalanságnak tartják az egészet. Otonashi úgy dönt még nem csatlakozik hozzájuk, lement a fehér hajúhoz. Ott beszélgetnek egy kicsit, a csaj leszúrja, így a fiú számára is világossá vált, hogy ő bizony nem tud meghalni. Aztán csatlakozik ehhez a fronthoz, akik mindenféle rendbontást csinálnak, hogy ne tűnjenek el. Rengeteg szereplő van összességében, mindegyik külön múlttal, jellemmel. Ezeknek a múltját dolgozza fel az elején az anime. Valamelyik még el is tűnik, mert megtalálja a békéjét. Utána, a közepe felé jön a Tenshi, azaz angyal elleni harc. Az angyal pedig nem más, mint az a fehér hajú lány, aki Otonashit leszúrta az elején. Végül is nagy harcok árán sikerül Yuzuru-nak összespanolnia a csajjal. Utána jön egy másik ellenség, de előtte még egy embernek Tenshi-chan (akit amúgy Tachibana Kanade-nak hívnak) és Yuzuru segítenek eltűnni, illetve még akarnak a többieken is, csak ez a gonosz dög a képbe jön. Az NPC-ket (olyan emberek ebben a világban, akik csak egy átlagos munkát végeznek, de lelkük nincsen) szörnyekké változtatja valaki, és ezek a fekete csúnyaságok a lélekkel rendelkező embereket támadják, hogy megegyék őket. De a végén tök nagy happy end lesz. Vagy valami olyasmi. A történet közben Otonashinak sikerül visszaszereznie az emlékeit, nagy dolgokat csinál, csak mint a többi főszereplő. Kialakul egy szerelmi szál közte és Kanade között, a sors fintora pedig, hogy Yuzuru szívét pont ez a lány kapta meg még anno. Mert ugyebár a fiúnak keserves élete volt, nem találta a célját, aztán amikor a húga meghalt, doktor akart lenni. Éppen felvételi vizsgára ment egy egyetemre vagy fősulira, tudja már a rák, szóval amikor a vonat, amin utazott kurva nagy pácba kerülget, beszorult egy alagútba. Na ott meg is halt egy kis szenvedés és segítség nyújtás után, de végül is megtalálta a békéjét, mert feliratkozott donornak. Véletlenül mégis odakerült. A donort fel is használták, Kanade megkapta a szívét, de ezt konkrétan az anime nem mutatja, csak a lány meséli el Otonashinak. A végén fehér hajú csajszikánk eltűnik, Otonashi meg feltételezem szintén, mert a legeslegvégén úgy tűnt megint találkoznak. Tehát mindenki eltűnt a legvégére, és új életet kezdek. Oké, véleményem az egészről, hogy baszott jól indult, hihetetlen jó történet, megalkotás, kivitelezés blablabla, de a végét ennek is elbaszták. Miért kell minden jónak elkúrni a végét? Bár ez nem annyira felháborító, mint a Togainu no Chi vége, de azért na. Személyes kedvencem volt TK és Kanade, illetve Iwasawa. Yui-nál azt hittem valami értelmesebb jellemet kapunk, de azért így is jó volt. Lényegében már csak a zenékért, és csodálatos karakterekért is érdemes megnézni, a történet meg csak hab a tortán. Lényegében nagyon jó kis kikapcsolódás volt, bár imádásnak nem megfelelő. Az én szempontjaim alapján legalábbis nem.:D
9/10
Innentől AA-s kommentjeimet másolom be, mert semmi kedvem ismét véleményt írni ezekről az animékről.
Gosick
"Igazán szórakoztató kis darab volt, de annyira nem kötött le, hogy álladóan ezt nézzem, tehát elég sokáig elvacakoltam fölötte. Említésre méltó a grafika, ami lenyűgözően gyönyörű, illetve a női ruhák is nagyon szépek voltak. Victorique igazán csodálatos szereplő, olyan kis aranyos.:) Kujo viszont néhol már idegesítő. Felettébb zavaró volt, amikor vagy hatszor elmondta, vagy inkább ordította szegény lány nevét, illetve ismételt dolgokat. Nem tudom, hogy másnak feltűnt-e, de engem kifejezetten idegesített.:D Az elején még egész nagy lelkesedéssel néztem, aztán úgy a közepére lelassultam, és az utolsó öt részt meg ledaráltam, tehát azért lenne epizód, amit feleslegesnek gondolok. Személyes nagy kedvencem volt Brain, akiről aztán kiderül, hogy nem is egy személy, illetve a Coco Rose sztori is egészen csavart volt, az nagyon tetszett. Bár azt nem értettem, hogy a végén Victorique haja miért lett szürke, talán mert meghalt az anyja? Nem tudom, erre nem sikerült rájönnöm.:D De így is nagyon szép volt. Sőt, talán még szebb is. Illetve Cordelia-t is nagyon szimpatikusnak találtam, sajnálom, hogy meghalt. Volt egy bizonyos rész, amin én is majdnem elsírtam magam - de csak majdnem.:D Szóval így összességében élvezhető volt, bár olyan nagyon jó munkának sem mondanám."
8/10
Togainu no Chi 
"Elég nagyot csalódtam az egészben. Alapjáraton egy amv-ből értesültem erről az animéről, jónak tűnt, pár ismerősőm, akik szerint nem alaptalanul gondolom annak ajánlották, hogy mindenképpen nézzem meg. Hát mondom essünk neki, Akira is olyan jól néz ki, ezt biztos nem tudták elrontani. Sajnos tévedtem. Azt, hogy a grafika szánalmasan rossz, még meg lehet bocsájtani, el lehet viselni. A történet igazán egyedi, ha egy kicsit mondjuk jobban kidolgozzák, és nem egész végig Keisuki - aki megkaphatja minden-idők legidegesítőbb karaktere címét - rinyálását kell hallgatni, akkor egy egész szerethető bishikkel teli anime lenne. De nem így lett. A jó karakterek, mint például Shiki, vagy a végrehajtók, mert őket is igazán bírtam. Sokkal egyedibbre sikerült - főleg a szőke >:D -, mint Keisuke uraság. Arbitro kifejezetten undorító perverziónak élt, sajnálom szerencsétlen srácokat. Ami viszont a legjobban felháborított, még Keisuke mellett is, az az utolsó rész volt. Az utolsó előttiben még tök örültem, hogy végre eltávolították Keisuket, hurrá, jobb lesz a világ, erre egy ekkora szenny befejezést kapok. Akira-ék kisétálnak Toshimaból, új életet kezd, minden jó, a végén pedig LECSUKJA A SZEMÉT! És ennyi, kapjátok be nézők, itt a tökéletes szemlecsukós end. Ó, anyám. Ennek a résznek a grafikáját meg már nem is tudom érdemes-e megemlíteni. Kritikán aluli volt. Rengeteg jelenetet megoldottak egy álló képkockával, meg állandóan a rohadt házakat mutogatták, mintha bárki is azokra lenne kíváncsi. Shiki fogta magát és eltűnt, Arbitro-ékkal se tudja senki, hogy mi lett. A végére valami Shiki-Akira harcot vártam, ugyanis az opening ezt nagyon hirdették, de aztán szart se csináltak egymással, csak ugrálgattak néhányat, és akkor jól van. Azért a harc jeleneteknél is többre számítottam. Úgy lényegében az egész lezárása fos volt. Szebbet már nem tudok rá mondani. Akkora csalódás volt számomra.. Pedig ha ezt a részt jobban megcsinálják, azt mondom egy nyolcas mehet rá, mert annyira gáz nem volt, de hát itt minden lelkesedésem elvesztettem, és még a legnagyobb jószívűséggel sem tudok hatnál többet adni rá. Először négyet akartam, de azért csak az utolsó rész miatt nem húzom le. Azt hiszem senki nem veszít vele semmit, ha ezt kihagyja. Időpocsékolás."
6/10
Különben ezt a hozzászólásomat néhol jól megmoderálták, de hát istenem. Olyan szinten ki voltam akadva..:D

2011. november 17., csütörtök

Anime: Bakemonogatari, Bleach, Blood-C, Dogs: Stray Dogs Howling in the Dark, Jigoku Shoujo, Nyan Koi

Tehát itt is vagyok az animés poszttal. Hogy mikről fogok pofázni most? Azaz írni. Szóval Bakemonogatari, Nyan Koi!, Blood-C, Jigoku Shoujo, Bleach, Dogs: Stray Dogs Howling in the Dark. Említést teszek majd még a Gosickról és a Jigoku Shoujo második évadjáról, illetve a Togainu no Chi-ről is. Ó, és a Nanáról se feledkezzek meg. Akkor vágjunk bele.
Bakemonogatari.
Végignéztem. Hogy mi is róla a véleményem? Fergeteges befejezést kapott. Bár mint mondtam is legutóbb, a közepe borzalmasan unalmas, körülbelül be lehetne rajta aludni, ha nem kéne olvasni a feliratot, de az utolsó olyan öt részt nagyon jól megcsinálták. Mert ugyebár ennek van egy Special-ja is, de mivel folytatja tovább a történetet, úgy gondolom, hogy nem kell külön lapon venni. Ha szabad ilyet mondani szerintem az utolsó három rész, meg az első rész volt valamire érdemes. A többi nagyrészt unalmas. Talán még a kígyósat élveztem egy picit. Na szóval a vége. Nagyon jól megcsinálták a harc jelenetet, a fokozás is nagyon ott volt. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mi fog történni, és agyon lepődtem az agyam az eseményeken. Azt nagyon sajnáltam, hogy Araragi vámpíros múltjáról csak homályos információkat kaptam, de hát mindegy. Ja, a durva rész még az volt, amikor a sportos csajszi, aki amúgy leszbikus, harcolt majom formában Araragival. Csak úgy röpködtek a srác belei, hűű.:DD Meg a színes vér megoldás. Atyaúristen. Talán az tetszett az egészben a legjobban, kurva nagy volt.:D
Értékelés: 7/10 (de csak nagyon jó indulattal, meg a majmos rész miatt)
Nyan Koi!
Ugyebár hasonlítottam még a múltkori animés bejegyzésemben a Princess Loverhez. Azóta jutottam egy olyan információhoz, hogy ezeket nevezik háremaniméknek.:D Bár tény, nem vagyok oda az ilyen fajta animékért, de ezen jókat lehetett nevetni vagy mosolyogni. A legundorítóbb karakter címet egyértelműen Mizuno kaphatja meg. Idegesítő, unalmas, idióta, olyan semmilyen. Bár mindenhova kell egy ilyen karakter (lásd: Bleach - Orihime), mert ugyebár az ilyenektől nem is lenne teljes az anime - azért remélem észlelitek a szarkazmust. Sumiyoshit nagyon szerettem, végig neki szurkoltam, de mint a PL-nél, itt sem lett egyértelmű befejezés. Igazából már fenn sem akadok ezen, kezdem megszokni, hogy képtelenek befejezni normálisan egy animét..:D Lényegében nem volt rossz, érdekesen megoldották ezt a cicás történetet, szerettem azt az ikerpárost, vicces volt a szőkébb balszerencse imádata. De semmi extrára nem lehet számítani, nekem csalódás volt egy picit, mert nagyon sokat vártam ettől.
Értékelés: 7,6/10
Blood-C
Ez tipikusan az az anime, ami gondolkodás nélkül megkapja a 10es értékelést. Hogy ezt milyen kegyetlenül jól megcsinálták! Imádtam minden egyes részét, az utolsó kettőnél meg a föld alatt volt az állam. Mindenre számítottam, csak erre nem. Tokizane elmehet a jó büdös p*csába, nagyot csalódtam benne. Viszont annak örültem, hogy Saya végül is nem egy olyan állandóan mosolygós, kedves mintalány, hanem annál sokkal durvább természetű. Nem szeretem annyira az olyan karaktereket. Tehát összegezve vérben, szörnyekben, seggfejekben gazdag anime, garantált meglepetés. Eléggé megoszló véleményeket lehet olvasni róla, tehát vagy tetszik, vagy nem. Engem azért teljesen elragadott, abszolút kedvenc, talán még a Blood+-t is felülmúlja, sőt.
Értékelés: 10/10
Jigoku Shoujo
Nagyon elgondolkodtató és sötét anime. Tudom, elég régi, adták még anno az Animax-en is, de én csak egy-egy részt tudtam elcsípni, így össze-vissza megnéztem. Az első évadot. De teljesen azért mégsem, mert most, hogy így neten végre normálisan néztem, találtam benne epizódokat, amiket még nem láttam. Elgondolkodtató azért, mert ha mondjuk tényleg létezne egy ilyen a mi világunkban, akkor már az emberiség fele kipusztult volna. Egy ilyen erőt nem szabadna az emberek kezébe adni, mert döntésképtelenek, sokszor a dühük, hirtelen fellángolásuk vezeti tetteiket, ilyenkor nem tudnak helyesen gondolkodni, egy életre tönkre tehetnek mindent, felelőtlenül cselekedhetnek. Így animében persze minden oké, nem lesz annyira végzetes, mert nem kerülhet annyi ember tudtára az információ. Szóval Ai egy nagyon kedvelt karakter azzal az állandóan kifejezéstelen arcával, meg a stb. Sokszor még egész jó okuk is van az embereknek arra, hogy a Pokol legmélyebb bugyraiba taszítsák utálatuk személyét. Persze van itt is, amikor nem találtam korrektnek, sőt, már-már nevetségesnek egy ilyen ok miatt odaküldeni valakit. Ez a baj az emberekkel, maguktól már nem tudnak megoldani semmit. Különben nagyon szórakoztató anime, különösen szép grafikával, érdekes és fenomenális történettel.
Értékelés: 9,5/10
Bleach
Ugyebár ezt az animét nagyon szeretem, de múltkor valahol a 141. rész körül hagytam abba, vagyis arról adtam tudósítást. Ott persze Orihime Nagycsöcs búcsúzott Ichigotól. Most már a 155. részen is túl vagyok. Azt kell hogy mondjam, unalmas. Össze-vissza húznak mindent, állandóan pofáznak, random bevágnak 2-3 epizód fillert, a töke ki tud lenni vele az embernek. Megértem én, hogy valamivel húzni kell az időt a manga miatt, de hát emberek. Ha a Fairy Tail megtudta csinálni az időhúzást úgy, hogy ne nagyon térjen el a mangától, érdekes és izgalmas legyen, fillereket pedig alig találni benne, akkor ugyanezt a Bleach anime alkotói miért nem tudják megcsinálni? Megnéztem több mint tíz részt, és még mindig csak ott tartok, hogy Ishida - akit egyébként nem igazán szeretek, és fáj a szívem, ha őt kell néznem, miközben harcol, mert NEM ÉRDEKEL - fightol a lila hajú csajszival, akit persze majd ki fog csinálni, de ezt is a végtelenségig és bealvásig kell húzni. A hab a tortán, hogy hamarosan elérem a 168. részt, amikor is elkezdődik egy újabb filler sorozat, egészen a 189. részig, és kb annyira fogom unni, mint a bountos fillereket, ha nem jobban. Mire odáig verekedem magam, hogy utolérem az animét, szerintem megőszülök. Egyébként olvastam a mangát, és már túlléptem Ulqui halálán, tehát megvolt a legsadebb dolog az egész mangában. Na jó nem. Az is szomorú volt, amikor Nnoitra megvágta Grimmit.:c Meg Ichigo minden olyan jelenete, ahol készül megdögleni. Ó, és még így a végére Orihimének: álljon a hátadba egy villanyoszlop és porladj el.
Dogs: Stray Dogs Howling in the Dark
Ez egy négy részes OVA, amit a mai napon daráltam le. Reggel kettőt, meg délután kettőt. Mindegyik rész egy-egy ember történetével, vagy magával az emberrel - szokásaival, természetével - foglalkozik. Az első részben megismerjük a visszavonult bérgyilkost, aki még anno a Don fiát nevelte fel, de ez a fiúcska csúnya dolgot csinált, ezek után drága bérgyilkoskánk, akit egyébként Mihai-nak hívnak, elköltözik és nem látni többé, de visszatért, amint a fiúcska kinyírta saját faterját. A második részben első személyes kedvencemmel ismerkedhetünk meg, Badouval. Hogy ez mekkora egy állat. Egyszerű informátor, aki piti információk gyűjtéséből él meg valamilyen oknál fogva - elregélte, hogy miért, de már nem emlékszek rá. Szóval egyik munkája során olyat lát, amit nem kéne, ezért jó pár emberke a nyomába ered, akik nem teázásra szeretnék invitálni narancshajú főhősünk. Ú-ú, most esik le! Hiszen Ichigonak is narancssárga haja van, lehet ezért imádom ennyire.*-* xD Tehát ez az egyed cigi függő, ami annyit jelent, hogyha nem kapja meg a nikotin adagját, akkor egy gyilkológéppé alakul át. A harmadik rész kifejezetten rövid. Ott egy lánnyal ismerkedhetünk meg, akinek a szüleit kinyírta valami emberke, és ez az ember veszi oltalma alá a lányt. Vagyis hát megkérdezi tőle, hogy élni vagy halni szeretne-e. A lány a bosszúval teli életet választja, de aztán itt is lesznek csavarok. A negyedik részben második kedvencemmel találkozunk, Haine-vel. Ezüst haja, vörös szeme, eszméletlen dögös szerkója van, kell ennél több? A lényeg az, hogy találkozik egy angyalszárnyakkal rendelkező csajszival, akit prostinak akarnak bevinni, és majd őt akarja megmenteni Badou segítségével.^^ Két kedvenc egy epizódban, hát nem csodálatos? Nagyon sajnáltam a rövidségét, el tudtam volna még nézni egy darabig. Ezenkívül a grafika nagyon jó, openinggel nem terhelik az embert, az endinghez meg már lusta voltam. A történet hol könnyfakasztó, hol állkapocs kiakasztóan vicces, de egy biztos: k*rva jó!:D
Értékelés: 9,8/10
Ami még visszamaradt. Gosick. Le van töltve az összes része, felirat is van, minden oké, de hogy engem nem visz rá a lélek, hogy végre megnézzem végig.. Nem tudom miért, pedig elég szórakoztató kis történet. Azért úgy tűnik annyira nem fogott meg, hogy kapálózzak a befejezésért. A Jigoku Shoujo második évadjáról annyit, hogy fel sem érhet az elsőhöz. Kifejezetten rosszabb grafika, sokszor már teljesen feleslegesen használják a Forró Drótot, van benne egy idegesítő kislány, akit sokszor tarkón b*sznék. Ezenkívül Ai új pokolba küldős kimonoja sem tetszik. Kicsit csalódás volt, de azért nem olyan rossz. Még nem sikerült a végére érnem. Togainu no Chi. Ezt éppen töltöm, egy részt sem láttam belőle, ismertetőt sem olvastam, csak akartam valamit tölteni, hogy ne csak az unalmas Bleach részeken kelljen csemegéznem. Végezetül pedig Nana. Először még daráltam a részeket, de most már a huszonnemtudomhányadik résznél eléggé leálltam vele. Most jönnek majd azok a részek, hogy össze-vissza sír Hachi szája olyan dolgokon, amiket annyira egyszerűen megtudna oldani.. Ahj, ezzel se végzek soha.

2011. november 5., szombat

Anime? Anime.

Elkezdtem a Nyan Koi!-t, a Blood-C-t és folytattam a Bleach-et. Akkor most vélemények. Kezdjük talán a Bleach-el. Egész este azt akartam nézni, de aztán leragadtam a Blood-C-nél, mindegy. Szóval eljutottam ahhoz a naaagy jelenthez, amikor Miss Nagycsöcs majdnem lesmárolta Ichigot. 141. rész. Hogy engem milyen durva fejfájás és hányinger kapott el.. ne akarjátok megtudni. Hogy a faszba lehet egy részt ilyen rohadt idegesítőre megcsinálni? Egész végig az van benne, hogy Orihime cikázik, előadja a mártírt és hasonlók. Hát őszintén a here se kíváncsi erre. Úgy imádom, hogy ezek a végtelenségig el tudnak húzni mindent. Oké, hogy időhúzás miatt, de ha lenne ezeknek eszük, akkor mondjuk pl a harcokat elhúzhatják, mert az még izgalmas is lenne, vagy a fillereket jól, élvezetesre csinálják. Akkor nem rinyálna senki, és nem akarna eret vágni a fillerektől senki. Azon meg végkép kiakadtam, hogy Orihime meg Rukia harcol, oszt' ha háromszor nem használták ugyanazt a jelenetet, akkor egyszer sem. A pofám leszakad. A lusta büdös formájukat, hogy nem tudtak valamit oda kitalálni. A manga vagy ötvenszer érdekesebb volt még úgy is, hogy az nem mozog és nem is színes. Ezt a részt elbaszták. Mondjuk mit nem basznak el az animében? Számomra a Bleach anime marha nagy csalódás volt. Többre számítottam. Ezek csak állni tudnak, bámulni egymásra, éveket elpofázni, hogy megmagyarázzák a bonyolultabbnál bonyolultabb hülyeségeiket és hasonlók. Na. Azért szeretem ám a Bleach-et.<3 Csak eddig jó nagy szar az anime.:DD Ettől függetlenül láwolom a mangát. Na jó, erős reményeket fűzök a későbbiekbe. De most jobban lekötött a Blood-C.
Egész este ezt néztem. Tizenkét részes, és igazából valami Blood+ koppintásnak mondják, vagy minek. Én a csaj nevén és a feladatán kívül nem sok hasonlóságot találtam. Na jó, meg az emlékét elveszítő csajban is van hasonlóság. Magyarán ébredj fel hülye picsa van mindkét animében. Lényeg a lényeg, hogy nagyon szórakoztató anime úgy gondolom. Egyből beleszerettem, és nem bírok lecuppanni róla. Nem szövegelek az alap történetről, ha valakit érdekel, akkor elolvassa AA-n. Különben innentől SPOILEREZNI FOGOK. Tehát van ez a Tokizane nevű srác, aki valami eszméletlenül jól néz ki.:DD Tudom, hogy gáz egyből erre gondolni, de remélem összejön Sayaval, vagy ilyesmi. Egyébként Saya hihetetlenül hülye. A pofájába mondja szegény srác, hogy te egy nagyon fontos személy vagy számomra, meg különleges vagy blablabla, ez meg megkérdezi, hogy miért mondja ezeket! Hát a pofám leszakad. Csak így lestem, hogy ennyire sötét ember már nem létezik komolyan. Mindegy. Ami még felbaszta az agyam, az a cenzúra. Hát hogy tőből rohadna le a keze annak, aki a fél képernyőt eltakarta hosszú fekete/fehér csíkkal egy kurva levágott fej miatt! Ember, naponta több ilyen izé képet látok meg videót, ez meg így kitörli? Van ott egy rajzolt levágott láb, húú hallod, összeszarom magam. Aki nem bírja amúgy se nézze. Meg különben is, minek van a karika? Ezt nem értettem a Rosario to Vampire-nél. Ott is az a köcsög cenzúra, ami denevér formájában a csajok seggét takargatta el. Vigyázzanak, visszamaradok a fejlődésben, mert az a kurva bugyi ott van. Ahj anyám, de felbasz az emberek hülyesége. Minek rajzolják meg akkor olyanra, ha amúgy is kicenzúrázzák? Nem értem. Amin még jót röhögtem az az, hogy Saya állandóan vérben pancsol. De komolyan. Ő akármit csinálhat, akárhova mehet, mindig véres lesz. Meg mindenki vére rá spriccel. Micsoda véletlen.:D
A másik anime az meg a Nyan Koi!, ami szerintem talán egy kicsit hasonlít a Princess Lover-re, de nem mondom, hogy PL koppintás, mert nem tudom melyik volt előbb. Itt is középpontban van egy srác, akit vagy öt csaj vesz körül, és mindegyik szerelmes belé. De persze a legfontosabb csajszi egy nagyon aranyos, szép, ügyes, okos, sportos csaj, akibe maga a srác is bele van esve. Mint a PL-nél, itt is reménykedem, hogy nem ezzel a csajjal jön majd össze Junpei. Ja, és még a nevük is hasonlít: PL-ben Teppei, NyK-ban Junpei, höh, micsoda véletlen.:D Mindegy, míg a PL-ben a fényűzés, a gazdagok élete játssza a fő témát, addig itt a macskák. Iiigen, a macskák, ugyanis Junpei volt olyan rohadt ügyes, hogy sikerült valami macska istent magára haragítania, ezért el lett átkozva. Érti ezek után a macskák nyelvét, és feladatba kapta, hogy segítsen 100x macskáknak, különben ő maga is macskává válik. Ja, Junpei allergiás rájuk, tehát amint ez bekövetkezne, azonnal bele is fulladna az allergiájába. Persze ő ezt nagyon félvállról veszi meg blablabla. Csak a szokásos. Néhány új szituációval megtoldva. Őszintén szólva a PL után eléggé unalmas számomra ez az anime, de az elején még ledaráltam egyből hét részt. Azért vicces, de találtam jobbat, és nem nagyon akarok visszatérni rá.:D Talán még a Bleach-et is szívesebben nézem.

2011. szeptember 29., csütörtök

Anime: Ao no Exorcist, Bakemonogatari, No.6, Gosick, Starry Sky

Már elég régen volt animés jellegű post - meg úgy egy rólam szóló -, szóval most beiktatok egyet.:))


Először is Ao no Exorcist. Elérkeztem az utolsó előtti részhez, az utolsót még várom, de már nagyon! Simán kedvenc anime lett, tudtam. És Mephisto igenis démon! Háhá.:D Rint és Yukiot változatlanul imádom, Bont és Shimat is, a lányok közül meg kizárólag Shurat.^^" Az a hülye picsa Shiemi még mindig idegesít. Legszívesebben megkínoznám és kiírnám a faszra az egészből. Leszarom milyen fájdalmai vannak, ő milyen kurva jó karakter, ÉN UTÁLOM. Kész.xd Az utolsó részben ha sikeresen összejön Rinnel vagy Yukioval, akkor én feldobom a pacskert. Na de egyébként Sátán papa is nagyon ütősen felbukkant, kiderült, hogy beleszeretett egy földi emberkébe, és most miatta (RIn és Yukio anyja) akarja kicsinálni az emberiséget, összeolvasztani Assiaht és Gehennat, szóval jah. De azért kicsiny kölykeit sem kíméli, hiszen Rint majdnem kinyírta, Yukiot meg megszállta. Hát szép dolog ez, apuka? Ejnye-benye, drága szerelmed sem hiszem, hogy ezt akarná, de eddig asszem nem jut el a tudatod. Amúgy én csípem Sátánt.:D Kövezzetek meg, akkor is.

No.6. Ezt is befejeztem. És mit ne mondjak, nagyon szép történet! Az elején nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem el, és ez a vége felé se hagyott alább, hiszen már annyira nagyon vártam a végét, és amikor az bekövetkezett kb uristen. Először is - spoiler -, amikor lelőtték Shiont én szabályosan elkezdtem sírni. Mostanában nem ment a sírás, de ott .. Uristen, szét sírtam az agyam. És akkor a legkevésbé sem számítottam volna rá, hogy újra feléled, erre meg tessék. Arra meg aztán már tényleg nem fizettem volna be, hogy szétválnak! Anyás. Az addig oké, hogy új életet kezdenek, de ezt együtt nem lehet?! Oh My God. Rohadt nagy szopatás, így olyan rosszul érzi magát az ember, hogy szétmentek, és nem is biztos, hogy találkoznak. Egyébként az a két csókjelenet nagyon jól meg volt csinálva. Főleg az első. "Jóéjtpuszi." Ahw.:(( Megjegyzés: Nezumi totál úgy néz ki, mint Kanda.

Gosick. Ennek ma reggel álltam neki, ilyen nyomozgatós anime. Nekem eddig nagyon tetszik, tele van izgalommal, humorral és az a goth loli ruha nagyon jó a kis csajon.:D Tényleg mint egy baba. De azért a tipikus szerelmi szál már itt is megtalálható, és akkor jön a szokásos "felvállaltad magadra a terhet", azaz, hogy vele legyen, meg ilyenek. AMV-kben láttam is, hogy a csajszika bezárva él valahol, és egy rendőr intézte el neki a szabadulását, de csak a könyvtár tetejébe, ahol egy botanikus kert (!!) helyezkedik el. Első morbid dolog, hogy mi a rákot keres egy botanikus kert egy kibaszott nagy könyvtár tetején? Mióta működtetünk könyvtárakban botanikus kertet? Bár érdekes ötlet, tetszik is, de na. Nem tudtam valóságban elképzelni, bár nem is muszáj, mert valóságban ilyet szerintem senki nem csinálni (vagy ha tévednék, és már van, akkor elnézést). A szellem. A kislány egyébként nagyon okos. Olyanokra gondol, amiket én kb fél év gondolkodás után se feltételeznék. Mondjuk az a pipa a szájában nem tudom minek, de hát na. Szóval eddig tetszik, majd meglátjuk mi lesz.


Bakemonogatari. Ez egy olyan szinten elvont anime, hogy az valami hihetetlen. Az eleje teljességgel lenyűgöző, az az esés jelenet a kedvencem. Valami kurva jól megcsinálták. Elég érdekes tény, hogy ilyen dolgok vannak benne, mint rák, aki elveszi a súlyodat, vagy megduplázza (de ez a külsődön nem látszik meg). Az, hogy Araragi vámpír volt nagyon tetszik, és az ötlet, hogy visszaváltozhatott emberré annak fejében, hogy havonta iszik egyszer vért, a sebei ugyanúgy begyógyulnak és ugyanolyan erős. Ah, borzasztóan jó ötlet. A lila hajú lány neve hosszú és nehéz leírni, szóval őt inkább most nem nevezném meg. Az első két rész után viszont kezdett egy kicsit unalmas lenni, most az ötödiknél tartok - pont azért, mert unalmas. Majd valahogyan átverekszem magam az unalmas részeken. Azt nagyon utálom benne, hogy ilyen nagyon gyorsan váltogató képeket baszkod be az elejébe, és alig lehet elcsípni egy-egy szódarabot, ha meg állandóan a space gombot nyomogatom, akkor sosem jutok sehova. Megszokható végül is, meg az érdekes összetétele, hogy random bevagdos fekete, vörös, meg hasonló feliratokat egy színes lapra. Nem értem mire jó, de tetszik. Kíváncsi vagyok már a végére, de sajnos annyira nem, hogy állandóan ezt lessem.^^"

Starry Sky. Ez valami borzalmas anime. Tizenegy perces részek, semmiről nem szóló történet - ja de igen. Szereplőket mutat be -, borzalmasan jó grafika, és mindez egy animében. Őszintén a grafikája miatt kezdtem el, de már nagyon bánom, mert rohadt szar. Én viszont olyan vagyok, hogy nem szeretek semmit félbe hagyni, ezért letöltöttem kb a felét, aztán majd egyszer, amikor rengeteg szabadidőm lesz, megnézem. De most komolyan. Én semmi értelmet nem tudtam kivenni a történetből. Van egy kis csávesz, aki elvesztett valami, pici kislány visszaadja neki, együtt nézik az égen a csillagokat, utána a kicsi csávesz minden este azon az elveszett távcsövön keresztül kémleli az eget. Elmegy abba a suliba, ahol ez a már nem kicsi csajszi jár, és két részenként mutatja be az anime a szereplőket. Rohadt unalmas! Egyébként Tsubasa a kedvencem (szíp lila haja van, fülhallgatóval a fején járkál - nem egyértelmű?), és a szép rajzolásnak köszönhetően a yaoisták nagyon is jól kitudják magukat élni rajta. Más pozitívumot nem találok benne. Egyébként Tsubasa karakterén nagyon meglepődtem. Azt hittem, hogy valami kemény srácnak fogják beállítani, mivel állandóan fülhallgatóval a fején járkál, és jó a haja. Nagy pofára esés volt, amikor kiderült, hogy feltalálósdit játszik, ezenkívül tök szerény és orrhangon beszél.

2011. szeptember 27., kedd

Könyv részlet: Jégtánc #2

- Ne legyen türelmetlen. Hány éves is? Tizenhét? Tudom, maga azt hiszi, hogy a fekete pillangó fogta meg a lelkét. Nem a pillangó az, ami nem hagyja nyugodni, hanem a titokzatossága. Szeretne szintén titokzatos lenni? Rejtőzködni? Hogy aztán, mikor már ezerszám váltogatta arcait, ráleljen magamagára? Emelje fel a láda fedelét a bábu előtt. Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat. Vagyunk néhányan ilyen furcsa halandók. Nem racionálisak, hanem emocionálisak. Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj, ha bolondnak tartanak. Mélységesen nem számít, milyennek látnak bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha a tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el nem juthat. Maga még csak sejti, hogy közülünk való, még tapadni próbál a valóságoshoz: bizonyára durva életet él, mert az azzal kecsegteti: oda tartozik, s nem emide. Korán jött, de miért siet?! Várjon, s lassan magára talál, ami keresi.

- Ha magyarázatra van szüksége, forduljon a tudós akadémikusokhoz. Ők meg fogják magyarázni, és maga továbbra sem fogja érteni. Ha azonban érezni akarja a gyűrűjét s majdan a medálját, akkor ne csináljon semmit. Egyszerűen ne csináljon semmit ez ügyben, mivel egyrészt hasztalan, másrészt felesleges. Éljen együtt e különösségével, sőt, élvezze, hisz ezért is adatott. Vannak földlakók, akik úgy élnek, akár a versenycsigák, leloholják élethosszukat, és soha el nem szabadulhatnak a sorspályáról, amelyhez nyálkájuk nyálasztja őket. És vannak a világlakók, akik otthonosak itt is, ott is, mert egy plusz gén folytán velük született a harmónia, és mert a képzeletükre hagyják magukat. Most nem hisz nekem, mivel tele van a feje káosszal. Egyszer majd minden leülepedik, ami most kavarog. Engedje meg, hogy én kérdezzek valamit. Vonzza a holdkő medál? Olyannyira vonzza, hogy nem tud ellenállni? Érzi, hogy mindennél jobban kell magának? Ha a válasza háromszoros igen, akkor tudhatja, hogy nem kérdezni jött hozzám, csupán a bizonyosságért. Ha játszi kedve úgy hozza, jöjjön el máskor is. Bármikor kölcsönveheti bármelyik álarcot. És egy napon a holdkő magával megy majd, és együtt maradnak.

Vavyan Fable - Jégtánc (részlet - az ócskásbolt eladója beszél Jade-nek)

2011. szeptember 24., szombat

Könyv részlet: Jégtánc 1#

- Volt énnekem egy feleségem. Ugyanabban a bárban énekelt, rekedtesebb és mélyebb hangja volt, mint Bárdnak. Éjjel zenéltünk, nappal aludtunk, délután szomjúságra ébredtünk, vedeltük a párlatokat, tízesével szívtuk a cigiket. Nadia nem főzött, általában kocsmákban, éttermekben ettünk, általában mindent, ami ártalmas. A fűszeres, maró, füstölt, színezett, tartósítószeres kajákat imádtuk. Egy szép napon Nadia arra ébredt, hogy kevés vagyok hozzá, kevés neki a dizőzködés. Elment, felhagyott a piával, fogott egy férjet, módosat, boldog lett. Mikor ennek hírét vettem, azt mondtam, nekem sem árthat ki az egészséges élet. Egy cseppnyi szeszt sem vettem a számba. Cékla- és répaleven éltem, míg be nem pirultam. Jó srác voltam, és mégsem volt minek örülnöm. Aztán kiderült, hogy homárom van. Pár méter belet kidobtak belőlem, a végét kivarrták a hasamra, döglődöm. És most, szinte már posztumusz, írtam egy pár dalt, vannak haverjaim, van egy barátom, és szeretlek téged. Röviden: holtom peremén kényeztet az élet. Kell ennél több? Az ember választja a betegségeit. Én ezt választottam, ebbe menekültem, mert azt hittem, nem kínálkozik más megoldás. Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyűlölködni, mintsem épeszű dolgot cselekedni, amikor feladod magadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bűvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyűlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd a bajt. Vállald magad. S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl. Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe sem jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva elrohanunk magunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk a fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszercsak összeroppanunk e sok fölös teher alatt. Nos. Menj, feküdj le, mert reggelig is ellocsognék. Voltaképpen örömömben fecsegek, hiszen végre megint tudok dalt írni, de mit sem mondtam azzal, hogy tudok; nem én tudom a dalt, ő tud engem. A zeném kiválasztottjának érzem magam, és ráadásul nem a falnak írok, nem csupán egy bárnyi embernek, hanem az örökkévalóságnak: lemezre! Milyen fura: engem már rég felfalt a homár és a kukacok, valami mégis itt maradt belőlem, nem is akármi: lelkem foszlányai, néhány hangulat a jobbik énemtől. Mi az, még nem alszol?!

Vavyan Fable - Jégtánc (részlet - Tilton Jade-nek)

2011. augusztus 31., szerda

A day full of Ao no Exorcist

Ma szinte egész nap Ao no Exorcist-et néztem.*-* Iszonyat jó anime.*---* Ahogy gondoltam, simán befúrta magát a kedvenceim közé. Már leszedtem a tizennyolcadik részig, és megnéztem a tizenharmadik részig. Nos, eddig nagyon sok minden történt. Rin beszerzett magának egy macskát, többet tudott meg az apjáról (nem a Sátánról, hanem a papról, aki nevelte), barátait megerősítette, ilyenek. Volt egy rész, amikor Shiemi próbálkozott barát szerzéssel. Undorító rész volt, utálom ezt a csajt. Állandóan nyavalyog, sír, világfájdalma van, kihasználtatja magát, gyenge, idegesítő, Rin meg Yukio körül legyeskedik, balfasz mód kimonoban mászik állandóan és ilyen kis apróságok kergetnek az őrületbe. Hogy a faszba tud egy ilyennel leállni Rin?! Istenem, kérlek ments meg engem az ilyen karakterektől! Viszont felbukkant egy másik csajszi, Shura, aki eddig a csuklyás antiszociális srácot alakította, de kiderült, hogy csak beépített ember, és igazából csaj. Ahogy észrevettem nagyon is a Tengen Toppa Gurren Lagann-ból Yoko-t próbálták lerajzolni. Hogy miért? Csak rá kell nézni. Állandóan melltartó/bikini(?) felsőben császkál, vörös haja van (annyi különbséggel, hogy elől szőke melír), rövid gatya. Bár nem igazán sikerült nekik. Vagyis szerintem.:D

Egyáltalán nem tudnak melleket rajzolni! Sőt, nőket sem. Olyan csúnyákra csinálják meg szegényeket, hogy már nekem fáj. Shiemi is csúnya, Izumo-t sem tudták valami szépre megrajzolni, főleg az a szemöldök.. Shura még a legszebb nő az eddigiek közül komolyan. Csak neki a testét baszták el.:D Ja, és az a Paku (milyen név ez?) csajszi is csúnya volt. Perszee a bishi rajzolás az megy nekik.. ah. Azt hiszem kénytelen leszek hozzászokni ehhez, mert nem igen fog változni. Elgondolkodtató viszont, hogy ez egy 2011-es anime, tehát akkor most a továbbiakban ilyen ratyi minőségű munkát fognak kiadni a kezükből? Érdekes mód még 2010-ben is tudtak egy értelmes női karaktert összehozni. Ebben az animében viszont sajnos egy olyat se találni. Na jó, talán Shura, őt egy kicsit megkedveltem, de attól még csúnyák a mellei.:DDD Amúgy Shura és Rin egész jól néznek ki együtt *tanakodik*. Ajj, akkor inkább már Shura, mint Shiemi! Csak azt a szőke picsát ne adják Rin mellé, könyörgöm.x.x'

2011. augusztus 30., kedd

WHAAAAT.


Egyébként most csak azért álltam neki ennek a bejegyzésnek, mert rohadt lassú a netem, gondolom nővéremék már megint töltenek, szóval fent rohadhatok jó sokáig, ha szeretnék én is tölteni.-.- Amúgy egy 2011-es animét töltök, de erről majd később.

Találtam tegnap egy olyan jó Gray & Lucy videót.*-* Bár a készítő szerint köze nincs hozzá a párosnak, én a videóból nem ezt vettem le..:D Eléggé perverz, és elgondolkodtat, hogy mégis hol a picsában találhatta Lucy-ról azt a hátulról meztelen képet? Talán valamelyik fürdő jelenetnél.. de én nem emlékszem ilyesmire. No mindegy. Hamarosan be kéne iktatni pár Fairy Tail részt is, mert sosem érem utol az animét.

De egyébként mostanában állandóan animéket nézek. Faszom tele van, hogy semmi értelmessel nem töltöm az időmet, csak ezeket a rajzolt figurákat lesem, de egyszerűen nem tudok leállni. Többnyire azért is, mert az animék nézése közben nem kell leragadnom a valóságban. Mindig is utáltam leragadni ott, mert akármennyire is jó dolgokat lehet itt is csinálni, az én fantáziámnak nem elég. Nincsenek szárnyaink, nem tudunk egymással úgy harcolni, hogy közben városokat teszünk tönkre, nem tudunk varázsolni, nem tudunk átváltozni valamivé, semmi érdekes képességünk nincs, pedig én szeretnék.:c Lehet ez most olyan gyerekesen hangzik, de leszarom, mert én ezt akarom. Persze az írással is nagyon jól el lehetne szakadni a valóságtól, de én olyan kórosan lusta vagyok, hogy ez képtelenség. Neki láttam már három nagyszerű történetnek, és a fejemben megfogalmazódni látszik a negyedik is, de ekkora akaraterővel szerintem soha nem lesz befejezésük.

De ha már ennyire elkanyarodtam az animékig, akkor közlöm, hogy a mai bejegyzésnek az egyetlen értelmes témája az Ao no Exorcist anime lesz, amit ma kezdtem el. Egen, már megint. Nem tetszik nem olvasod, nincs kedvem filózni az élet kibaszott gondjairól. - INNENTŐL SPOILER VESZÉLY - 

Tehát egy 24 részes animéről beszélek, ami olyan shounen-fight beütésű (az AA ismertető írója szerint). Én egyenlőre nem mondanám annak, hiszen csak négy részt láttam belőle, de az lenyűgözött. Mondjuk a negyedik rész már nem annyira, de azt majd később. Szóval van ez a Rin nevű srác, aki állandóan verekszik, minden részidős állásából kirúgják és nagyon balhés. Van egy ikertestvére is, akit Yukio-nak hívnak, és Rin teljes ellentéte: éltanuló, amibe belekezd az biztos jól sül el, felveszik az egyik legjobb suliba - és bár Rin nem tudja - két éve ördögűző. A bonyodalom ott kezdődik, hogy Rin-t megtámadja egy démon, akiről a fiúnak persze fogalma sem volt, hogy mi a rák lehet az, mivel a nevelő apja teljesen eltitkolta előle. Ő a dühtől kék lángokban kezd pompázni a démon meg megállapítja, hogy ő a Sátán kölke, vagyis nem pont így, de na. A nevelő apja kimenti a helyzetből, elviszi a templomba, ahol eddig is éltek és felkészül arra, hogy megvédje nevelt fiát. Közben kiderülnek dolgok, mint például van két világ; az egyikben laknak az emberek, a másikban a démonok, és ezek uralkodója a Sátán, ennek gyermeke meg Rin és Yukio. Bár a kisebb testvér nem örökölt semmi démoni erőt gyengesége miatt, de születésükkor megkapta bátyjától a szellem vágást (vagy mi a csodát), aminek hatására babakorától fogva látja a démonokat, ezért a nevelő apja (mellesleg ez egy pap/ördögűző) ördögűző suliba küldi Rin tudtán kívül. Na de Rin drága teljesen kiakad, hogy ő az ördög "fattya", ezért csúnya dolgokat vág az apja fejéhez, ami miatt meginog a pap akaratereje, és a sátán be tud költözni a testébe, de senki nem bírhatja túl sokáig a hatalmas ereje miatt, ezért csak kevés ideje van abban a testben. Rin nem akarja felfogni a dolgokat blablabla, végül is az egész végén meghal a nevelő apja, ő átkerül egy másik iskolába.

Pont. Új fejezet. Most jön az, hogy találkozik egy fura fazonnal, aki a suli igazgatója, és személyes véleményem szerint ő is ilyen emberi alakos démon. Mert hát ugyanolyan fülei és foga van, mint Rinnek, annyi különbséggel, hogy a főhősünknek még cuki kis farkincája is van. De ez a pasas meg át tud változni egy kutyává, közben még beszélni is tud, mármint kutya formában. Mephisto a neve, amúgy. Egyébként nagyon csípem, jó arc az eddig látottak alapján. Mondjuk tény elég buzisan tud ez is felöltözni, de majd megszokjuk.:D A rajzolásról még szeretnék szólni, mert bár nem igazán az átlagos szinten van, azért sokban hasonlít hozzá. Az újabb animéknél nem sok hangsúlyt fektetnek a kezekre és a haj normális megrajzolására (vagyis vannak ilyen rajzolók, mint például pár Naruto részben, illetve a Fairy Tailben is észre lehetett venni egy-egy ilyen jelenetet, mint például a Love&Lucky részben, amikor Gray Lucy után koslatott, mert aggódott érte). 
Ez itt is megfigyelhető, bár nem olyan nagy részben, mint a zárójelben említett részeknél, de azért vannak ilyen részek is.:) Ezenkívül persze nagyon szép rajzolása van, de a Shiki-ét semmi nem múlhatja felül.:D Szóval azzal is megvagyok elégedve. Az AA ismertető írója szerint az opening nem valami jó, de szerintem istenkirály. Olyan modern feelingje van, tinédzseres, vagy nem is tudom hogy írhatnám le.:D Szöveg alapján persze.. De nekem tetszett, az endingeket meg ha nem muszáj nem szoktam meghallgatni.xd

Szóval az egyéb észrevételek. Nagyon sok amv-t, mep-et láttam már ezzel az animével kapcsolatban, és nagyon sok RinxShiemi párosításút. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre viszont nem kerül sor az anime során, mert nekem ez a szőke hajú ártatlanság nagyon nem jön be. Nem szeretem az ilyen karaktereket, akik árasztják magukból a tisztaságot (na itt most nem arra kell gondolni, hogy sokat szoktak fürdeni, én meg soha, és ezért utálom őket, a tisztaság alatt az ártatlanságukat értem). 
Szerintem Rin mellé tipikusan az a karakter illene, aki megállja a helyét, nem intézi el a dolgokat egy cuki mosollyal, nem szőke és nem ennyire ártatlan, mert az ilyen emberektől falra mászom, és egy balhé mesternek sem egy ilyen csaj kéne. Oké, hogy ez talán visszafogja egy kicsit, de ha mondjuk egy picivel is ütősebbre tervezték volna a karakterét - nem abban a fasz kimonoban rohangálna, és nem lenne olyan csúnya haja -, akkor nem lenne vele semmi bajom, de így utálni fogom az anime végéig. Fújfújfúj, adja az ég, hogy ezek soha nem jönnek össze! És kurvára ne merje elrontani a reményemet senki azzal a szöveggel, hogy márpedig igenis összefognak jönni, mert kikaparom a szemét.


Van még egy karakter, akit nagyon kiszúrtam magamnak, és az Ryuji Suguro. Bár nem igazán volt vele még dolgom az anime során, hiszen csak a negyedik résznél baszom a rezet (kurva net szar, nem tudom tovább tölteni a részeket-.-), de az amv-k szerint ígéretes karakter.:D Főleg mert ő áll hozzám a legközelebb - mindig egyből robban, mint egy bomba.^^ Tetszik a haja, a fülbevalói, az egész karaktere imádni való - így első látásra.x'D Szóval nem tudom mi fog ebből kisülni, de azt már előre látom, hogy a kedvenc animéim közé sorolhatom majd. Egyébként az utolsó négy rész még nincsen lefordítva, úgyhogy nagy reményeket fűzök AA csapatába, hogy lefordítsák addigra, ameddig én odaérek.c:
Néztem még az új projekteket, és az No.6 animét eléggé felkapták, állítólag nagyon jó, egy kis buzis beütéssel persze. Azt most még tervezem, meg egy plörkös ismerősöm ajánlásában a Higurashi no Naku Koro ni. Aztán itt van még a tervem, hogy újranézem az egész Bleach-t, folytatom a Naruto-t, a Fairy Tail-t, a Nana-t, és még sok más animét, amikre majd idővel sort kerítek.:)) Annyi jó anime van, hogy egy élet nem lenne elég az összes megnézésére.>.<

Mostanában állandóan fűzöm anyukámat, hogy hadd csináltassam meg a következő piercingem. Megmondtam neki, hogy én mindenképpen snakebite-ot (googlezd ki, ha nem tudod mi az) szeretnék, de ő teljességgel ellenzi. Bár nem értem miért, hiszen már van egy, akkor nem mindegy? De majd megpróbálom megpuhítani, szükségem van arra piercingre. Addig is megengedte a köldökbe, viszont oda soha nem akartam. Erősen megy is a fight a fejemben, hogy rakassam-e, avagy sem. Eddig nagyon úgy áll a dolog, hogy lesz, de nem tudom. Nem tudom, nem tudom, nem tudom, kurvára nem tudom! Ah, nehéz.:D Mindegy, majd idővel szépen kialakítom a piercing és tetoválás gyűjteményem, csak türelmesnek kell lennem..:DD Ma egyébként kurvára semmi értelmesről nem írtam.

2011. augusztus 28., vasárnap

Voltam hát lettem, untam hát mentem.

Ó, milyen rég is volt, nem igaz? Több, mint egy éve. Hát igen, gyorsan megy az idő. Már pár napja felkapta a fejét bennem az a gondolat, hogy újra kéne kezdeni a blogolást. Igen, azután, hogy ezt a blogot itt hagytam nyitottam egy html oldalt, és ott folytattam, persze huzamosabb ideig sosem bírtam. Mindig ígérgettem, hogy na akkor most, de sosem lett belőle semmi. Ma - azaz tegnap - végig néztem a Shiki című animét, és ez annyira elgondolkodtatott, hogy úgy gondoltam végre ideje lesz ismét nyitni egy blogot. Nem akartam visszamenni html-re, ott sok a macera, ezért blogspotra szerettem volna jönni. (Megjegyzem ennek a blogomnak a felhasználónevét és jelszavát is elfelejtettem, ezért hagytam abba a fogyatékos irkálásaimat.) Most viszont csoda történt, mert valamilyen oknál fogva (gondolom mert google fiók) egyből be voltam jelentkezve. Hát úgy örült a buksim, hogy úgy gondoltam folytatom ezt.:D Már számtalanszor visszaolvastam a régi bejegyzéseimet, sokat is mulattam rajtuk, de ma már nem hiszem, hogy tudnék a régi bejegyzésekkel hasonlatosan gondolkodni. Hogy gyorsan tisztázzunk pár dolgot: igen, a felvételim nagyon jól sikerült, fel is vettek a suliba, ahova jelentkeztem, elvégeztem az első évet, és élek.:D Rengeteg minden történt, nem szeretnék mindent összefoglalni, nem is azért kezdtem el újból ezt az egészet, hogy a köcsög életem minden percét leírjam, ahogy ezt mások teszik. A gondolataimat szeretném megosztani másokkal. Nyilván lesznek olyan bejegyzések is, ahol siránkozom majd, de remélem nagyon kevés számban. A dolgok tisztázásához még az is hozzátartozik, hogy igen, sikeresen kinőttem a nagy "rocker korszakomat".:D Ezt úgy kell érteni, hogy vittem a ruhatáramba egy kis színt, a zenei ízlésem nem csak a rock, metal, punk és hasonló műfajoknál ragadt le, ilyesmik. Mostanában inkább mindenen filózok.:D Egy ideig még talán a világ megváltásán is gondolkodtam, de aztán gyorsan meguntam. Az emberek olyan menthetetlenek, hogy az már nevetséges, de persze semmi sem lehetetlen.;)

- SPOILER VESZÉLY -
Mint már fent említettem, végig néztem a Shiki animét. Akkor most egy kis vélemény. Ez a huszonkét részes horror anime nem igazán az a vértől csöpögő, levált testrészekben gazdag történet. Egy - a mai világból már igazán hiányolható - megborzongató történetről van itt szó. Nem attól lesz horror, mert mindenkit széttrancsíroznak, ahogy manapság a horror filmekben/animékben szokás, hanem attól, hogy félelmetes, tehát nem undorodsz, hanem félsz tőle. A rajzolás és az egésznek a hangulata pedig ad egy olyan érzést, hogy nem lehet nem szeretni. Akármennyire is félsz az egésztől, valamilyen szinten biztos megfog - persze itt is lehetnek kivételek. A rajzolás meg még csak rádob egy lapáttal. Nem a szokványos ábrázolás, hanem sokkal furcsább, kevésbé reális. Mégis, ha ezt az animét nézem egy szóval ki tudom fejezni a rajzolásról alkotott véleményem: gyönyörű.

A történet egy faluban játszódik, ami elszigetelt a külvilágtól egy csomó fa miatt, amiket mellesleg temetkezéseknél szoktak felhasználni. Nincs ebben a faluban semmi érdekes, az emberek a nagyvárosokhoz képest jóval le vannak maradva, nem ismerik a divatot, semmi ilyesmi nem köti le őket. Egy lány, Megumi (akinek egyébként gyönyörű rózsaszín haja van, aww, én is akarok ilyen természetes rózsaszín hajat T_T) ezért utálja ezt az egész helyet. Elzárják őt a külvilágtól, ha valami csinosabb ruhát vesz fel a falusiak kinevetik és igazából az egész életük egy nagy unalom. Két dolog azonban odaköti: az egyik egy kastély, ami a falu szélén állt, a másik pedig egy fiú, Natsuno, aki nemrégen költözött Sotoba-ba (mert így hívják a falut). Persze ez a srác kb le sem szarja a csajt, de ebbe most ne menjünk bele.:D Tehát beköltözik abba a kastélyba a Kirishiki család, akik nappal nem járkálnak sehova, éjszaka érkeztek és senki nem tud róluk semmit, csak annyit, hogy van háromtagú a család: férj, feleség és egy kislány, no meg hoztak magukkal három alkalmazottat. Ezzel egy időben a faluban különös halálesetek kezdenek terjedni egyre jobban, mindegyik vérszegénységgel kezdődik, és pár napon belül halál következik be. A helyi klinika orvosa (Ozaki Toshio, akit szívem szerint jól kinyírtam volna) szép lassan rájön a betegség titkára, de nem csak ő, hanem Natsuno is. Azt persze nem is említettem, hogy közben Megumi is megdöglik. Aztán egyszer csak visszatoppan Tohru (így hívjak Natsu legjobb barátját) szobájába, pontosabban előkúszik az ágy alól úgy, hogy a lila hajú főszereplőnk is ott fekszik a földön. Persze ez jól meglepi, de akkor már kezdte érteni a dolgokat. A csajszi jól megharapta főszereplőnk barátjának a torkocskáját, de aztán kiderült, hogy álom volt az egész, mert Natsu hirtelen felébredt. Ezek után Tohru nem járt be a suliba, majd később meg is halt. Natsu elkezd nyomozni a dolgok után, mindent kiderít, hogy a Kirishiki család egy vámpír család, meg stb stb stb. De ezzel jól meg is szívta, mert őt is át akarják változtatni, amit Tohrura bíznak rá, aki nem szívesen, de némi unszolás után megteszi. (Megjegyzem nem mindenki változik át, csak az, aki alkalmas rá.) Miután ő meghalt, meghal az anyja is (vagy talán már előtte), az apja meg bedilizik. Elviteti egy nagyvárosi halott szállító izével a kölkét, és ugye a nagyvárosban hamvasztanak. Hurrá, akkor most mi lesz Natsunoval? Hát persze, hogy visszatér, ráadásul vérfarkasként, nem is vámpírként, akik meg még erősebbek is a vámpíroknál sőt, bírják a napfényt is.;D A lényeg végül is egy Sunako nevű lány körül forog, aki a Kirishiki család lánya. Ez a  csajszi összebarátkozik a helyi templom ifjú szerzetesével, és jókat filóznak esténként. Közben a doki kezd begolyózni a sok halál esettől, meg még a tököm tudja mi volt ott, a lényeg a végén van, amikor is ez a seggfej a tudtára hozza a falusiaknak, hogy mi folyik ott, de méghozzá úgy, hogy Chizuru Kirishiki-t kinyírja a szemük láttára. Anyád. Ezek után jön az apokalipszis, és irtanak minden kurva vámpírt, vagy ahogy közben a nevük megváltozott, Shikit. Vérfakas Natsunk sem marad ám kussban, ő is arra törekszik, hogy kicsinálja az összes Shikit. Hogy az anyját, de utálom ezért. Lényeg a lényeg a végén két Shiki kivételével mindenki meghal. Még Natsuno cica és Tohru drágaság is, hogy rohadnának meg. Natsuno saját magát nyírta ki, Tohru meg a szeretett nőjével halt. Hát nem romantikus? Basszák meg. Szóval, ha jól vettem ki az egészből, akkor az ifjú szerzetesnek sikerült megmenekítenie Sunakot, tehát ők túlélték, yuhéé. 

Én viszont nagyon fel voltam háborodva ezen a Shiki irtáson. Ők nem érdemlik meg az életet csak azért, mert emberek vérén élnek? Nem hiszem, hogy bármelyikük is akart volna vámpírosdit játszani, de nem sok választásuk volt. Azokat meg nagyon is elismerem, akik szeretik őket. Úgy gondolom, hogy mivel a túlélésükért tették ezt, ezért nem bűn. Vegyük csak például az emberek és állatok kapcsolatát. Az emberek megeszik az állatokat, olykor fordítva, de mindig csak akkor bűn az egész, ha az állatok csinálják ki az embert. Na és miért? Mert az ember azt hiszi, hogy olyan kurva nagy durranás, ezért az már nem is számít bűnnek, hogy sorra tizedelik az állatokat, de az igen, hogy az állatok tizedelik az embereket. Ó, Istenem, nem azt mondom, hogy akkor most legyen mindenki vega, de basszus. Ez a táplálék lánc. Úgy, ahogy az embereknek szükségük van az állatok húsára, és el is veszik azt, úgy a vámpíroknak is szüksége van az emberi vérre, és nekik is muszáj elvenni azt. Mindennek, ami él van érzése, tehát ez a táplálék lánc egy kurva nagy ördögi kör, amiből nem lehet szabadulni a túlélés érdekében, de ez a mészárlás a vámpírok ellen, meg a bűnösökként kikiáltás engem nagyon felbaszott agyilag. Faszom már az emberekbe, hogy nem látnak az orruknál tovább. Nagyon is elgondolkodtató, hogy akkor most mégis ki érdemli meg jobban az életet: az emberek, vagy a vámpírok. Áh, becsavarodok már ettől a sok kérdéstől, inkább csak szimplán le se kéne szarnom ezt az egészet, mert én is embernek születtem, és hiába próbálok más lenni a véremet nem tagadhatom meg. Vagy talán mégis?

Egyébként bírom ezt a kék hajú srácot.:D Tatsumi, mi? Igazi bishi.*o* Ehh.^^" Szóval bírtam.:D Meg ahogy fel tudott öltözni.. te jó uram isten. Mint egy rossz buzi, de azért szexi volt.:DD Natsunot is nagyon bírtam, főleg miután farkasemberré változott. Rájöttem, hogy a farkasemberek nagyon feltudnak öltözni valahogy.. Natsuno is miután azzá vált elkezdett hasonló ruhákat hordani Tatsumival.o: Érdekes, mindenesetre sajnálom, hogy meghaltak.:c
És akkor most búcsúzom is, mára elég volt a blogból.