2012. június 20., szerda

Anime: Kiddy Grade

A Kiddy Grade, vagy magyarul Csajkommandó hazánkban is egy nagyon ismert anime, hiszen szinkron is készült hozzá, illetve az A plusszon sűrűn vetítették. Animés pályafutásom kezdetén természetesen én is láttam, és utána akárhányszor leadták, mindig a TV képernyőjére tapadtam, hogy végigkísérjem ismét a két főhős, Eclair és Lumiere csodálatos történetét. Nemrég ismét rávettem magam, és újra megnéztem. Ez nálam azért is nagy dolog, mert egy animét szinte soha nem nézek meg egynél többször. Időpazarlásnak tartom. Azonban vannak kivételek, és a Kiddy Grade nagyon abba tartozik, hiszen ha már legalább hatszor nem láttam, akkor egyszer sem. Kevés ilyen anime van nálam, de azért néha én is megnézek kétszer-háromszor egyet, mint például a Highschool of the Dead-et.
Imádom ezeket a srácokat.
Az egész anime a jövőben játszódik, ahol a Földön kívül rengeteg mesterséges bolygót hoztak létre, ahol szintén emberek élnek, de igazából azokat, akik eleve egy mesterséges bolygón születtek, megkülönböztetik a földi származásúaktól. A fldieket Novleszeknek hívják (asszem..:D), és igazából nagyon is sok múlik rajtuk. A középpontban most persze nem a Föld, hanem egy Aeneas nevezetű bolygó áll, ahol egy békefenntartó szervezettnek, A GOTT-nak dolgozik Eclair és Lumiere. Nagyon bájos hölgyek, dolgoznak, szórakoznak, élik az életüket. Vagy mégsem? Igen, már az első epizódban megmutatják, hogy ők igazából nem a sebezhetetlen fajtából valók, sőt. Nem érdemes velük szórakozni, mert szétrúgják a hátsófeled. A GOTT-nál bizonyos "Ász" ügynökök vannak, akik két fős csapatokat alkotnak, és mindegyiknek különleges képessége van. Ezek az Ász ügynökök némi átalakításon mentek keresztül, így gyakorlatilag halhatatlanok, és ha úgy adódik a dolog, akkor gyorsban testet cserélnek. Persze nem ennyire egyszerű ez a test-cserélős dolog, de azért így tudnám vázolni a dolgot.
Tehát teljesítenek küldetéseket, bemutatja az anime nekünk nézőknek a többi Ász ügynököt, érdekes szituációk elé állítja a két lányt, és mindeközben lassan adagolja nekünk a történet lényegét. Aztán egyszer csak Eclairék egy olyan megbízást kapnak, ami már tényleg nagyon nem tetszik nekik, de mondhatni Lumiere még tudná magát tartani, de hát kedves társnője nem, így egy parancsmegtagadás miatt törlik őket a rendszerből és üldözöttekké válnak. Ezek után menekülnek, de természetesen nem egyszerű a GOTT elől elbujkálni, az persze, hogy Ász ügynököket küld a nyakukra, így amikor a kedvenc hajójukat és robotjukat elpusztítja az egyik ilyen kiküldött csapat, akkor megelégelik a dolgot, és a főhadiszállás ellen mennek, ahol szépen lerombolnak mindent, amit találnak. Az egyik Ász ügynök csapat lázadást szít mindeközben a parancsnokság ellen, és kinyírja Eclipse-t, a GOTT igazgatónőjét. Eclair és Lumiere eltűnnek, Alv és Dvergr pedig az ő képükben átveszik a hatalmat. Na, az Eclair-es lázadás környékén kezd komolyabbra fordulni a sztori.
És ez csak komolyabb, komolyabb és komolyabb lesz. Olyan témákat dolgoz fel, mint az elnyomás, a bosszúvágy, megfélemlítés és még egyéb ilyesmi komoly témák, amik egy bolygó közigazgatásánál elő szoktak fordulni. Illetve nem tapasztalatlan csitrik a főszereplőink, hiszen már nem egy életet megéltek, és nem egy háborúban vettek részt. Nem egyszer haltak meg mentálisan, és nem csak tíz ember életét oltották ki. Ezenfelül mégis csodálatra méltók, hiszen képesek tovább élni az életüket. Na nem mintha lenne más választásuk.
Eclair egy nagyon energikus lány, de könnyen kiborul, tehát nem rejti véka alá az érzéseit. Bizonyos mértékig. Nagyon sokáig nem is emlékezett a múltjára, hiszen azt a GOTT törölte, mivel annyira szörnyűek voltak, hogy Eclair már-már begolyózott az egész életétől. Emberfeletti erővel rendelkezik, és különböző hullámokat képes kibocsájtani magából, vagy mi. Lumiere viszont aranyos, gondoskodó és odafigyel a viselkedésére. Igazi úri-hölgy, de oda tudja tenni magát, amikor szükség van rá. Egy igazi számítógép zseni, nincs olyan rendszer, amit ő fel ne tudna törni. Ezek ketten már több életen keresztül társak voltak, rengeteget megéltek együtt, így nem nagyon lehet szétválasztani őket.
Az animében nagyon szépen adagolják nekünk a történetet. Kellően mértékkel, de mégsem lassan. Van benne jó néhány fanservice, de ezeket annyira jól beleépítették a történetbe, hogy szinte fel sem tűnik az embernek. Én legalábbis annyira reálisnak látom, hogyha valaki olyan pici szoknyához hasonlító cuccot visel, akkor kivillan egy bugyi. A grafika gyönyörű, pedig 2002-2003-as animéről beszélünk. Ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy még ma is simán megállná a helyét. Attól eltekintve, hogy sok benne az állókép, de ez arra az időre nagyon jellemző volt. Ettől függetlenül szépen és kreatívan rajzolták meg a dolgokat. A szemek mondjuk eléggé hatalmasra sikeredtek, de még így is nagyon szépek, és talán pont így jók. A hajakat mindenképpen meg kell említenem, hiszen olyan sok kirívó színű és érdekes formájú van, hogy.. áh, az összes az. Imádom őket, nagyon szépek. A zenék egyszerűen kifogástalanok, a mai napig kedvenc openingem és endingem innen van. És igen! Ending is! Sőt, jobban szeretem, mint az openinget. Azt az endinget annyira jóra és érzelmektől hemzsegőre csinálták meg, hogy az hihetetlen.
Különösebb szerelmi szálat amúgy nem tettek bele, és nem is ez volt a történet fő szempontja, amit nagy pozitívumnak tartok, hiszen manapság szinte alig találni olyan animét, amiben ennyire ne lenne jelen a szerelem. Ez egyébként az embernek fel sem tűnik, hiszen annyira a történetre koncentrál, hogy nem tud vele foglalkozni.
A legnagyobb negatívuma a történetnek, hogy bár sokszor említették a múltat, és foszlányokat is kaptunk belőle, úgy igazából soha nem dolgozták ki normálisan, hogy mondjuk beletekintsünk Eclairék előző életeibe. Néha-néha mutogattak valamicskét, meg még a gyerekkoráról, tinédzserkoráról, de például Lumiere ebből a szempontból nagyon háttérbe szorult, és csak akkor volt ott, amikor Eclair is. Ennek például én simán adtam volna még egy szériás animét, meg mondjuk a végét is pocsékul zárták le, ami mondanom sem kell elég rossz dolog. Látjuk Eclairt az új testében szálldosni, jajj de sokat mondtatok. És ami a legszomorúbb, hogy van ennek az animének folytatása, de köze nincsen Eclairék történetéhez, így azt bátran állítom, hogy nem fogom megnézni. Maximum ha majd egyszer nagyon elmegy az eszem. Így ezeket rendesen elszúrták, de azt mondom egye-fene, még így is az egyik kedvenc animém marad.
5/4

2012. június 9., szombat

Anime: Shugo Chara és Shugo Chara!! Doki

A Shugo Chara egy 2006-ban induló manga, amit később feldolgoztak anime formájában is, méghozzá 2007-ben. Ötvenegy rész készült belőle, és hatalmas sikere lett, így kétség sem férhetett hozzá, hogy lesz második évad, amit 2008-ban kezdtek el, s szintén ötvenegy részt adtak ki. Ezek a részek hűen követik a mangát (állítólag, nem olvastam amúgy), viszont tele vannak fillerekkel. Természetes, hogy nem készülhetett volna belőle százkét rész, ha nem rakosgatják tele fillerekkel. 2009-ben kidobták a harmadik évad első részét is, ami ma már 25 résszel büszkélkedik, és a Shugo Chara Party! címet viseli. Ennek azonban köze nincsen a mangához, teljes filler évadot tálaltak elénk, illetve hülye az elrendezése is, mert mindössze tizenöt perces az anime, a fennmaradó időt pedig live action-ös rész, illetve a mini chara-k chibis szerencsétlenkedése veszi el.
Az első évadot már nagyon régen végignéztem, ez még anno akkor volt nálam nagy divat, vagyis nálunk, amikor általános iskola kb hetedik osztályát járhattam. Nagyon szerettem Hinamori Amu kis kalandjait, így nem volt kérdéses az sem, hogy folytatom a második évaddal, ami aztán felirat hiányában abbamaradt nálam. Akkoriban még csak készült az anime, és folyamatosan adogatták ki az új részeket, mint például a Narutonál. Nemrég azonban ismét kedvet kaptam hozzá, letöltöttem az összes részt, és engedtem, hogy a teljes shoujo imádatom eluralkodjon rajtam. Rövid időn belül le is daráltam, így hát itt van ez a kritika, ami magába fogja foglalni az első két évadot. Ugyanis közlöm: a harmadik évadot egyszerűen nem vagyok hajlandó végignézni, mert már így az ismertető alapján sem tetszik. Az, hogy az egész filler - már eleve a szó visszatántorít a dologtól - meg még csak tesz a dologra egy lapáttal.
Hinamori Amu egy olyan 11-12 éves körüli átlagos lány, akit az iskolájában "menő és tüzes" jellemnek könyveltek el. Felnéznek rá a diákok, és Amu úgy is viselkedik, hogy az a jelleméhez méltó legyen. Ámbár ő valójában nem ilyen. Mindössze egy félreértés miatt könyvelte el így mindenki, és ebből a gubóból a lány nem tud szabadulni, mert nem elég erős hozzá, hogy megmutassa ki is ő valójában. Hogy igenis érdeklik a lányos és aranyos dolgok, ugyanazokat szereti, mint bárki más (mármint úgy általánosságban), csak éppenséggel ezt képtelen kimutatni, mert fél, hogy az emberek nem fogadnák el őt olyannak, amilyen. Így aztán egy maszkot húz magára, amit biztos mindenki kedvelni fog, de ez alatt a maszk alatt igazából szenved, mert nem érti meg senki. Egyik este pont ez ellen kezd imádkozni. Hogy legyen elég ereje változni és mutatni. Másnap reggel kívánsága három tojás formájában teljesül. De nem a megszokott módon, pont benne az ágyában, mintha csak ő szülte volna őket. Természetesen kiborul, mert hát ez egy normális reakció, nem? De végül úgy dönt, hogy elviszi őket az iskolába. Ott megismerkedhetünk Hotori Tadase-val, és a Védelmezőkkel, akik nagyon fontos szerepet képeznek majd a történet során. Tehát ezeknek a Védelmezőknek a dolga az iskolában, hogy rend legyen, a különböző programok meg legyenek szervezve, olyan, mint egy diáktanács. Tadase-t olyan tipikus herceg-aura lengi körül, így az egyik legkedveltebb fiú az iskolában. Még jó, hogy főhősnőnk is odáig van érte, csak neki ezt ugyebár a jelleme miatt nem szabad beismernie. Ez a nagy találkozás az udvaron történik, és miközben Amu csodálattal figyeli Tadase-t, addig tojásai elkezdenek mocorogni a táskájában. Megpróbálja őket kétségbeesetten visszatuszkolni, de a szőke-herceg észreveszi, s leszólítja. Amu egyből felölti a menő és tüzes jellemét, hogy aztán nagyon durván elküldje melegebb éghajlatra a herceget, ezt persze csak amolyan gyerek-módban. Azonnal meg is bánja, amit tett, de hát nincs mit tenni, elindul a gyűlésre. Ott végig ezen gondolkodik, hogy hogy tehetett ilyet, amikor is egy hang megszólítja, az amúgy iksz csatja átváltozik szívvé, felugrik a székből és nyíltan, mindenki előtt szerelmet vall Tadase-nak. A fiú egyenesen visszautasítja, amikor is Amu rájön, hogy mit is tett akaratán kívül. Teljesen kétségbeesik, elmenekül. Valami építkezés helyszínéhez érkezik, ahol beleesik egy gödörbe, és előbújik az első tojásból egy védelmező chara, ami állítása szerint Amu leendő énje. Kirepíti Amut a gödörből, méghozzá az új épület el-nem-készült-formájának a legtetejére. Elmondja, hogy ő Ran, és hogy abból az érzésből született, ami változtatni akart. Amikor imádkozott. Ezek után feltűnik egy még nagyon fontos szereplőnk, Ikuto, egy macska-fiú, aki szépen lenyúlja Amu másik két tojását, de a lány visszaszerzi, majd jön a hatalmas átváltozás, és a többi.
Rengeteget lehet erről az animéről fecsegni, ég körülbelül a felénél sem tartok. Az első évadban a legnagyobb szerepet az X tojások kapják, ami azoknak a gyerekeknek a szomorúságából születik, akik bizonytalanok, elveszettek. Hiszen a történet szerint minden ember szívében lakozik egy szív-tojás, ami maga a leendő énje az adott személynek. Valakiknél erősebb az adott érzés, ezért megszületik a védelmező chara-ja, ami segít neki, hogy elérhesse céljait, álmait. Olykor valakinek kettő is születik, de Amu-nak kapásból három lesz, és ehhez még csatlakozik majd plusz egy, akit elég sok vesződés árán kap meg. Ugyanis elbizonytalanodik, és ezáltal X kerül az ő tojására is.
Az első évadban rengeteg embert megismerhetünk. Bevezetésként és fillerként végignézhetjük, hogy sok gyerek hogyan bizonytalanodik el, az X tojásaik elleni harcot, illetve Amu megtisztítási folyamatát. Eleinte még csak ő képes az átváltozásra, de majd a későbbiekben az összes többi védelmező is szert tesz erre a képességre. Közben védelmezők mennek és jönnek. Ezeket kártyák alapján sorozzák be, eleinte csak négyen voltak, de Amu-val öten lettek. Amu a joker, Nadeshiko a királynő, Tadase a király, Yaya az ász és Kukai a bubi. Némelyik szék cserélődik majd. Akik végig megmaradnak a pozíciójukon az Tadase, Amu és Yaya. A királynő székét később Rima veszi át, a bubiét pedig Kairi. De, ez a szék a következő évadban ismét lecserélődik, méghozzá Nagihiko-ra, akinek nagyon fontos szerepe van, és van egy kis titka is, amit nem árulnék el.
Későbbiekben feltűnik majd Hoshina Utau, aki rengeteg gondot fog jelenteni Amu-éknak, és igazából az első évad köré, és - mint a második évad - Tsukiyomi Ikuto köré fog szövődni. Ők viszik nagyban a történetet. De, mint mindenki más, ők is csak keresik az leendő énjüket, csak éppen rossz úton, és persze, hogy a főhősre vár a feladat, hogy visszatérítse őket. Nagyon szép barátságok, kapcsolatok alakulnak ki.
Mivel az egész anime mozgató támpillére a jellemek, ezért hatalmas jellemfejlődéseket láthatunk, nagyon sok fajtát megismerhetünk, rengeteg gonddal találkozhatunk. Bár a nagyon komoly témákat, mint a szegénység, éhezés, komoly háborúk és csaták, nem dolgoz fel, ezt nem is várhatjuk el tőle révén, hogy maga a manga is gyerekeknek készült, csak némileg több érzést sikerült belesulykolniuk, mint azt amúgy egy gyerek fel tudna fogni. Így nekik marad csak a puszta élvezet, hogy látják a dolgok egyszerű felét, de aki már idősebb és tapasztaltabb, az sokkal nagyobb dolgot is felfedezhet benne. A történet tipikusan egy tinédzser átlagos problémáit dolgozza fel. Mindenkivel előfordul, hogy kételkedni kezd magában, azt hiszi, hogy ő semmire sem jó. Na, ebben az animében csak úgy csorognak az ilyen problémák. Kérdezhetnénk, hogy minek nézzünk egy olyan animét, ami tele van problémákkal, ráadásul hasonlatosak a mieinkhez, amikor van nekünk elég amúgy is. A válasz egyszerű. Érdekesen és szórakoztatóan dolgozza fel a témát. Némi motivációt is adhat, hiszen minden problémára megoldást is találnak, és mivel gyerekeknek készült mű, ezért a happy end mindenhol, de tényleg mindenhol megtalálható.
A második évad elején némi visszatekintést nézhetünk meg, jó pár részen keresztül felelevenítik a történteket, mégis ezt új dolgok formájában. Visszahozzák a fontosabb szereplőket, illetve feltűnik az újdonságokkal teli talány-tojás is. Új átváltozást hoztak létre, nagyon sok új dolgot tettek bele. Bár azt nem tudtam felfogni, hogy Amu miért a Humpty Lock segítségével lett erősebb. Ez mondjuk egy teljes ellentmondása a valóságnak, hiszen ha ülünk a seggünkön és vagyunk, akkor abból nem lesz fejlődés, mint amúgy itt bemutatták. Tehát az ismétlő részek után nagyon lassan vánszorog a történet. Megismerkedhetünk Lulu-val, akivel később majd Amu összebarátkozik, és egy nagyon érdekes és vicces jellemet tisztelhetünk benne. Ő is letért arról az útról, amiről talán nem kellett volna, de csak mint Utau esetében, Amu őt is visszatessékeli. A második évadnak a leginkább Ikuto a főszereplője Amu mellett, illetve Amu és Tadase kapcsolata. Így egy szép szerelmi háromszöget hoztak létre, amiből - szerintem legalábbis - Ikuto került ki győztesen. Egyébként talán az összes múlt közül az övé a legfájdalmasabb és legkomolyabb.
Mindkét évadban a fő-gonoszt egy cég testesít meg, ami az Easter elnevezést kapta. Vicces szójáték ez, hiszen az easter húsvétot jelent, és az anime a gyerekek álmait és vágyait tojásokként szimbolizálja. Érdekes, nem? Ezenfelül ennek a cégnek az irányítóját nem ismerhetjük meg egészen a második évad utolsó pár részéig, és amikor ő előbújik, kicsit táthatjuk a szánkat, hogy egy olyan ember, mint ő, képes volt ennyi galibát okozni. De tényleg nagyon sokat, és emberek álmával szórakozott a sajátja miatt. Mindezt egy egyszerű összetört szív okozta, amit egy felelőtlen ember váltott ki. Azért írok most ilyen érthetetlenül, mert minden spoilert nem szeretnék lerágni itt nektek, hogy aztán kíváncsiságból mindent elolvassatok, és már ne legyen élvezetes az anime. Ez a történet tipikusan az, amit jobb, ha nem spoilerez le senki, mert egyszerűen annyira jó magad megtapasztalni a történteket, hogy az hihetetlen. Egyébként ennek az utolsó csatának is nagyon hatalmas jelentése van, hiszen ha csak egy kicsit is belegondolunk, hogy egyetlen rossz döntés mekkora hatással lehet milliók életére. És ez az érdekes az egészben.
Tehát vannak benne rendesen mély tartalmak, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek gyerekek, mindössze 11-12 évesek lehetnek, maximum Utau meg Ikuto lehet olyan 18 körüli, bár róluk fogalmam sincs. Vicces, hogy ezeknek a gyerekeknek szinte olyan problémákat állítanak fel, és olyan helyzeteket, mint legalább 16-17 évesek lennének. Nem tudom, engem ez olykor zavart, talán lehettek volna ettől egy kicsit idősebbek is, de szerencsére a kinézetük sikerült velem elfelejtetni, hogy ezek milyen kicsik is hozzám képest. Érdekes, eddig még nem sok negatívumot hoztam fel az animével kapcsolatban, de egyszerűen nem tudok. Lehet ez annak az oka is, hogy már nagyon régóta szeretem, és fontos volt egy bizonyos szakaszában az életemnek, de lehet, hogy egyszerűen csak nincs benne. A legnagyobb problémája még mindig az eszeveszetten sok filler, és nagyon lassú történethaladás. Egy pici panaszom sincs se a zenékre, se a grafikára. A grafika egyszerűen gyönyörű, kifogástalan. Minden részlet rendesen ki van dolgozva, a chibik is jók, állóképekből meg aztán nem sokat kapunk. Simán megállja a helyét a 2012-es animék között. A zenék aranyosak, érdekesek és élvezhetőek. Nem egyet le is töltöttem. Utau alapból énekesnő, így neki is van egy-két teljes száma, ráadásul Nana Mizuki a seiyuu-ja, akit én nagyon szeretek, tehát ez egy olyan szép nagy plusz pont. No igen, a szinkronhangok is nagyon jók, szép munkát végeztek. Oh, azt még nagyon fontos megemlíteni, hogy gyönyörű ruhákat mutatnak be mindkét évad során. Nem csak Amu-n láthatunk szép kollekciókat (bár leginkább rajta..), hanem az összes többi karakteren is. Mindegyik ízlésesen és szépen összeválogatott. Imádtam mindegyik, és tetszett, hogy Amu-nak milyen csodálatos stílusa van. Imádom.
Akik szeretnék elkezdeni a harmadik évadot, azaz a Party-t, azoknak egy kis visszarettentés. NE nézd meg, mert garantáltan tönkre fogja tenni az animéről kialakított eddigi képed. Bár nem láttam, és soha meg sem fogom nézni, de ami filler, és teljesen filler, attól óva intek mindenkit. Tény, hogy az animében egész szépen kidolgozták a fillereket - már amennyire ezeket ki lehet -, de ettől függetlenül ha sok van belőle, akkor már szenvedés nézni. Nem egyszer azért hagytam abba mondjuk egy teljes hétre az anime nézését, mert már falra másztam a sok töltelék résztől. Ha kedves és jó emlékekkel szeretnél elbúcsúzni a Shugo Chara-tól, akkor javaslom hagyd ki a Party-t. Ha meg nem volt elég, amit ez a százkét rész nyújtott, akkor ott a manga, az is legalább annyira szórakoztató, mint az anime, sőt még a sok plusz-részt sem kell végignézned, csak bele a közepébe mindent, ahogy annak eredetileg lennie kéne.
Ennyiből talán már le is jöhetett, hogy mindenkinek ajánlom a megnézését, hiszen aranyos és szerethető animéről van szó. Már az elejétől fogva kedvencem volt, és egy aránylag szép befejezést is kapott. Bár ezzel amúgy tudnék még vitatkozni, mert jó pár dolog nem derült ki, és Ikuto-Amu párosnak is mindössze csak egy puszit sikerült produkálni. Ettől függetlenül a remény hal meg utoljára, mert amúgy én ennek a párosításnak a népes táborát gyarapítom, és azt hiszem nem alaptalan az imádatom. Egy olyan megtört lelket, mint ami Ikuto-nak van, Amu-nak sikerült valahogy rendbe hoznia, és ez nagy szó, tehát itt nem pusztán szerelemről, hanem lelki társakról is van szó. Tadase-t amúgy sem szerettem túlzottan, valahogy nekem ő az a jellem, akitől falra mászok, és ez a "Mindennap elmondom, hogy mennyire szeretlek" kijelentés kicsit viccesen hatott. Mindig felröhögtem rajta.
No, túl sokat fecsegtem, jöjjön a pontozás.
5/5 (Ki gondolta volna? Talán a vége miatt lehúzhatnám, deee... kedves leszek és nem teszem.)

2012. június 7., csütörtök

Anime: High School DxD (2012)

Történetünk főszereplője Hyoudou Issei. Már a neve is elég balfasz, a kinézete meg aztán végképp nem illik egy főhőshöz. Ráadásul a jelleme is borzalmas, hiszen egy valóságos perverz, akinek semmi máson nem tud járni az agya, csak a nőkön. Nem a durvább értelemben perverz, hogy mindenkit dugna (mondjuk ja, biztos dugna, csak nem teszi), hanem olyan leskelődős, maximum tipi-tapizós. Van két barátja, akikkel együtt bandázik, lányok után koslatnak is ilyenek. Az iskolában szép hírük van, jobbára elkerülik őket. Egyik nap végre sikerül neki, azaz egy lány odasomfordál hozzá, s megkéri, hogy járjanak. Issei természetesen boldogan elfogadja, meg is beszélnek egy randit, ami látszólag átlagosan jól sikeredett: vásárolgattak, nézelődtek, parkoztak, ilyesmik. Azonban a végén a kis csaj átváltozik egy szexidollá, s édes-kedvesen megkéri a fiút, hogy ugyan már haljon meg az ő kedvéért. Ebből lesz egy kis bonyodalom, de a végén szépen kinyiffan főszereplőnk. Then what? Kérdezhetnék ilyenkor, hiszen a főhős meghal az elején, akkor az animének mi értelme van? Jó, persze tapasztaltabbak tudják, hogy úgy is visszahozzák valahogy. Hát Isseiel is ez történt. Másnap reggel teljesen meztelenül ébred Hentai-sama, méghozzá egy nagyon csinos és meztelen nővel, kit Rias Gremorynak hívnak. Igazából már a legelején megismerkedhetünk vele, amikor Issei megpillantja, és kifejezi csodálatát vele kapcsolatban. Kiderül Riasról, hogy ő egy démon, s visszahozta Isseit a halálból, hogy az ő szolgája lehessen.
OhGodwhy.
A nagyobb rangú démonoknak olyasfajta szolga-rendszerük van, ami hasonlít, sőt maga a sakk szabályait követi. Egy embert feltámasztani például egy sakkbábuba kerül a mesternek, így arra a pozícióra már nem hívhat vissza embert. Összesen tehát tizenhat ilyen szolgája lehet egy közép vagy magas szintű démonnak. Azonban, ha valaki többet ér, mondjuk felér két gyaloggal, akkor két gyalog helyét veszti el az illető egy emberért. Issei nyolc ilyet ér.Vannak ilyen tárgyak is, a Sacred Gear, amikkel általában emberek születnek, az eredeti Isten által teremtett dolgok. Többnyire nem tudják, hogy ilyen van, de egy idő után rájönnek. Issei csak az után tudja meg, hogy neki ilyenje van, miután csatlakozik Rias Gremory szolgálatába. Utána keményen dolgozik, hogy valamiféle jobb démon legyen - nem, várjunk. Ez nem az az anime. Azért küzd, hogy háreme legyen, egy perverz vajon mi másért küzdene? Ez jellemzi őt az elején. Eléggé esetlen és gyenge, és ez a jelző szerintem végig rajta maradhat, hiszen olyan fejlődést produkál le, amit igazából le sem rajzoltak. Tehát így egyik pillanatról a másikra ő faszán erős lett, mert futkosott pár kört. Hát oké.
Megismerkedhetünk Rias többi szolgájával is: Koneko-val, aki egy bástya, s bástya révén a fizikai ereje nagyon nagy; Akeno-val, aki a királynő posztját képviseli, a villámok istennője vagy mi, és kegyetlenül szadista; Kibaval, aki huszár, s kardforgató, illetve birtokol sacred geart is; és Asia, aki egy apáca volt, amíg meg nem halt, és Rias szolgálatába nem szegődött, ő is sacred gear tulajdonos, gyógyítani tud, szerelmes Isseibe. Egyaránt a történetben majd később kerül be Rias csapatába.
Rias kibaszott szép. De most komolyan.
Tehát egy nagyon szép és érdekes rendszert vázoltak fel nekünk. Említik az Isten és démonok közötti harcot is, illetve kapcsolatokat, mint Bibliai és vallási dolgokat, de erre nem nagyon mertek kitérni, a hagyományos dolgokat használták fel, illetve megfűszerezték az Evil Piece-el (ami a sakkos dolog), de nem főzték kellő ideig. Ezt azért mondom, mert dumáltak itt valami Fehér Sárkányról is, hogy Isseinek később meg kell vele küzdenie, hiszen ő birtokolja a Welsh Sárkányt. Szóval dumáltak ezek sok dologról, de igazából nem nagyon tértek ki rájuk, mert a fő szál természetesen az ecchi, az ecchi, az ecchi és Issei meg Rias kapcsolata volt. Nem dolgozták ki sehogyan sem Rias szolgái múltját, csak említettek néhány darabot belőlük, de konkrétumot valahogy egyikből sem sikerült kicsikarni, pedig érdekesnek tűntek. Talán még Asia valahogy kidolgozásra került, bár ő egy borzalmasan idegesítő karakter volt a nyávogós hangjával együtt.
A későbbiekben találkozhatunk majd a Rating Game-el, ami egy játék, melyet nagyobb rangú démonok játszanak, és fontos szerepe van, de hogy miért, arra már nem sikerült rájönnöm. Tény, eldumálták, de szerintem érthetetlen volt. Erre fordítanak a legnagyobb hangot a sok ecchi és love-love mellett. Illetve itt is, mint sok más animében is bemutatják, hogy milyen borzalmas egy nemes család sarja lenni, hiszen kötelességekkel születsz a világra, amiket te amúgy sosem kértél. Lerágott csont, de még mindig van benne érzelmi töltés.
Ezenfelül megemlíteném, hogy Issei karaktere egy főhőshöz képest nagyon rosszra sikerült. Maga a jelleme egy kész kabaré, a hangja pedig szexuálisan zavarja a dobhártyámat. Esetlen, mindenki tök el van vele, de igazából egy lépést sem mozdult ezért az elismerésért. Én legalábbis mindennek láttam, csak szerethetőnek nem. Bár azért Rias és az ő kapcsolatát valamennyire megalapozottnak látom, szóval ebbe nem kötök bele.
Nagyon vegyes lett a véleményem ezzel az animével kapcsolatban, hiszen rengeteg olyan rész volt, amit annyira elbasztak, hogy csak fogtam a fejem és egy 'Haljatok már meg.' kijelentéssel elintéztem az egészet. Ezenfelül minden ilyen rész is borzalmasan vicces volt, és nem sok olyan anime van, ami ennyire ki tud hozni a nyugalmi állapotomból, és elkezdek ordibálni, szurkolni meg fetrengeni, mint valami idióta. A vége borzalmasan izgalmas volt, egyszerűen azt annyira jól megcsinálták, hogy nem tudtam hova kapni a fejem. Az előtte való részeket, mint például a gyakorlást nagyon elszúrták, mert ugráltak össze-vissza az érzelmek között, és akkor el sem tudtad dönteni, hogy most akkor még baja van vagy nincs.
Me neither.
A nagyon megemlítendő rész még az ecchi, ami annyira túladagolt volt az animében, hogy sokszor már zavart az a sok csöcs, amit beküldtek a pofádba. Issei amikor tudta elintézte, hogy hulljanak azok a féreg ruhák, de a készítők minden helyzetet megadtak neki, hogy nézhesse azt is, amit nem ő csinált. Értem én, hogy a műfaj miatt tele kellett vele rakni, de akkor ne vázoltak volna fel neki egy ilyen komoly és összetett történetet. Annyira jól ki lehetett volna dolgozni az egészet, hogy egyszerűen pazarlás amit csináltak.
Eleve például még idegesítő volt, hogy Sátánt váltogatják. WTF?! Sátán nem hal meg emberek, legalábbis ez így az alap, meg ha jól tudom, akkor Istent is cserélgették néhányszor. Ez mi ez? Oké, tudom, a képzeletben bármi kialakulhat, de ez azért már egy kicsit túlzás. Mindenesetre a grafika gyönyörű, a zenék nagyon érdekes, az openinget egyenesen imádtam, és nem sok olyan anime létezik, amiknél nem ugrom át folyamatosan az openinget. Itt minden résznél végignéztem/hallgattam. Az ending is jó volt, csodával határos módon azt is megnéztem/hallgattam. Azért a többi karakter egész normális hangot kapott, egyedül Asiaval és Isseiel volt gondom. Kibat amúgy nagyon sajnáltam, hogy nem dolgozták ki, mert ő egy olyan karakter, aki tele van titkokkal, és ugyebár szeretjük a titkokat, ezeket meg kéne fejteni, de semmi esélyt nem adtak erre. Tehát a háttérkaraktereket történetileg nem sikerült kidolgozni, azonban grafikailag egész szépen. Rias vőlegényének az Evil Piece játékosai például egy teljes hárem, ahol annyi fajta képességű, kinézetű, jellemű embert ragadtak meg, hogy az hihetetlen. Ami full pozitívum, hogy itt végre nem húzták az ember agyát a szerelmi szállal kapcsolatban, hanem egy kicsit előre haladtak: volt csók, és Rias odaköltözött Iseeihez. Hahaha. Kapjátok be, ez még mindig csak nagyon alap dolog, de legalább már ráfoghatjuk, hogy haladtak. Egyébként nagyon elgondolkodtató, hogy ez az anime eléggé feszegeti az ecchi és a hentai közt lévő határokat. Mármint ecchi-ben nem szokás ennyi mindent megmutatni. Hmm.
Szóval lényegében egész jó anime némi idegesítő tényezővel megfűszerezve. Ezektől függetlenül nagyon szerettem, szóóval pontozás.
5/3 (Levettem tízről ötre, mert nincs kedvem olyan nagy skálán pontozni.)
Linkek: animeaddicts ; myanimelist