Ki lenne olyan animés manapság, aki nem ismeri a Kaleido Start? Ez egy nagyon klasszikus anime, hazánkban is elterjedt, és a legalapvetőbbek közé tartozik. Szinkron is készült hozzá, vetítették a TV-ben. És nem is hiába kapott ekkora figyelmet. Nem hiszem, hogy sok embernek kéne magyaráznom az alaptörténetről, de hát talán van olyan, aki még nem látta, ezért nem kezdek egyből a közepébe.
Főszereplőnk, Sora Naegino, aki Japánból utazik még a történet elején az Amerikai Egyesült Államokba, hogy akrobata legyen belőle. Nem is akármilyen társulathoz szeretne csatlakozni, a híres Kaleido Színpadhoz. Ez a színpad ismert nagyon ügyes előadóiról, páratlan mutatványaikról és műsoraikról. Történeteket ültetnek át akrobatikus mutatványok tömkelegébe, és rengeteg ember egysége mutatja be a történetet mindenféle szavak nélkül. Sora még kiskorában látott a szüleivel egy előadást a színpadon, ami az Aleci Csodaországban volt. Hát miért is ne egy olyan történettel indult volna be álmai ennek kislánynak, mint az Alice Csodaországban, ahol szinte minden elvarázsolt, csodálatos és elképesztő? Ezek után rengeteg gyakorolt, ám azonban amikor megérkezik teljesen eltéved. Rengeteg időt veszít ezzel, és amikor már épp megkérdezne végre egy újságost, hogy talán segíthetne-e neki, akkor valami perverz férfi elkezdi fogdosni a lábát olyan szöveggel, hogy "Micsoda lábak!". Természetesen Sora teljesen megrémül, jól hátra szalad, de ezért meg ellopják az utazótáskáját. Végig görkorizza (egy kissráctól szerezte) a fél várost, csodás mutatványokat mutat be meg ilyenek, amit ez a perverz férfi is lát majd, ám de beviszik a rendőrségre. Nagy nehezen sikerül meggyőznie a rendőrt, hogy neki dolga van, és ez a rendőr el is viszi őt a meghallgatásra, de teljesen elkésett. Már majdnem megnéznék őt is, amikor a méltán híres Layla Hamilton azt mondja, hogy késett, és ez megengedhetetlen. Azonban azt megengedik neki, hogy az aznap esti előadást megnézze. Egy statiszta véletlenül megsérül nyújtás közben, ezért Sorat rakják be a helyére, és kiderül arról a perverz férfiról, hogy ő az igazgató. Ezek után Sora szerepel, bár nem valami kitűnően, mégis felveszik a társaságba, és innen kezdődik el élete legszebb szakasza.
Már az első részben is rengeteg minden történt, és az anime is kicsit komolyabb alapokra van építve, mint azt az elején gondolnánk. Sora vállára nagyon nagy terhet tesznek, és ezt nem mindig a legjobban próbálja megoldani, sokszor fullad kudarcba egyes próbálkozása. És ez az, ami a legjobb benne. Nem mindjárt egyből valami hülye rejtett képességnek és a főszereplői helyezésnek köszönhetően tökéletesen csinál mindent, vagy legalábbis egy kicsi galibával, hanem igenis rendesen megdolgozik azért, amije van. Sora egy nagyon kedves és tisztalelkű lány, nem is gondolnánk mennyire. Azért persze a szerelem sem hiányozhat a történetből, és már az elején egy Ken Robbins nevű fiú beleszeret főhősnőnkbe, aki az ötvenegy rész alatt ebből semmit nem vesz észre, és ez azért hoz vicces helyzeteket. Ámbár a végére talán szánni való is lehet szerencsétlen fiú, hogy mennyi mindent megtesz a kicsi Soráért, de ő ebből egy morzsányit sem vesz észre. Nagyon fontos szereplőnk még Layla Hamilton, akivel nagyon lassan, fokozatosan és szépen alakít ki Sora egy olyan kapcsolatot, amit egyszerűen nem lehet megtörni, ami nagyon csodálatos és keserű is egyben. Sora nagyon is felnéz Laylara, aki viszont nagyon sokáig gőgős marad. Mindketten változtatnak a másikon, terelgetik egymást a jobb út felé, és mindezt úgy, hogy észre sem veszik. Ez a kapcsolat volt az egyik kedvencem, hiszen körülbelül a nővéremre és rám emlékeztetett ez az egész. Sora olyan mértékben csodálja Laylat, hogy az már megsirató hatású.
A történet körülbelül a közepén, amikor az első borzalmasan nagy megpróbáltatáson túl van Sora, egy kis áttekintést vesz a történt dolgokról, majd két rész után folytatja körülbelül ott, ahol abbahagyta. Bejön a képbe egy új manőver, amiért még többet kell majd dolgoznia Sorának, még több megpróbáltatáson és szenvedésen kell majd keresztül mennie. A szó szoros értelmében. A képbe jön még egy nagyon fontos szereplő, Leon Oswald, aki nagyon tehetséges artista, azonban a szíve jégből van, és Sorára vár a feladat, hogy ezt majd felolvassza. Bevallom őszintén nagyon sajnálom, hogy a végén ezek ketten nem jöttek össze, mert egyszerűen gyönyörű párost alkottak. Minden egyes közös pillanatukat élveztem és imádtam. Hogy Leon megpróbálta elpusztítani Sorát, de végül nem sikerül neki, és egy olyan határt lépnek át (akárki akármit mond), amit már bőven a szerelem mezői közé sorolhatunk. Sora részéről nem tudnám megmondani, mert ő nagyon őszinte lány, és a színpadon kívül nem sok minden érdekli, de ha tovább folytatódott volna a történet, akkor azt hiszem Oswald lett volna a jövendőbelije.
Az anime szabályosan nézeti magát. Ez nem egy olyan, aminek megnézed az első részét, és majd hónapok múlva hátha visszatérsz rá, vagy soha felé sem nézel. Van benne valami, ami arra ösztönöz, hogy nézd, még akkor is, ha tudod valószínű mi lesz a vége. Nem ilyen eget rengető fordulatoktól lesz színes és szép a világa. Egyszerű, mégis nagyon összetett. A karakterek tökéletesen ki vannak dolgozva, mind egytől-egyig. És ők viszik a hátukon a történetet. Bár Sora a főszereplő, rengeteg másik szereplőnek is megismerjük a történetét, is igazából nélkülük nem is lenne anime, mert Sora értük, a közönségért csinálja azt, amit. Nem a saját szórakoztatására. A zenék nagyon jók, élvezhetőek. Az egyik kedvencem például a Tattoo Kiss.
A ruhák káprázatosak, az előadások meg egyszerűen nagyon szépek (már amennyit mutatnak belőlük, kár, hogy nem nézhetjük meg az egészet). A szereplők nem csak eljátsszák a mozgássoraikat, hanem gyakorlás közben azonosulnak a rájuk kiszabott karakterrel, átérzik a történet lényegét és magukba olvasztják mindazt, amit a darab képvisel, mielőtt színpadra lépnek. És ez igazán csodálatos.
A grafika (mivel kicsit régebbi anime) nem éppen a mai grafikához szokott szemnek ad gyönyörködtetést, én mégis azt mondom, hogy szép. Tökéletesen illik a Kaleido világához, és a sok ugrást, mutatványt, manővert olyan szépen és élethűen rajzolták, hogy nem igazán van rá panasz. Így hát rosszat nem is igazán tudok rá mondani, mert ez is egy, a szívemhez nagyon közel álló anime. Még a magyar szinkront sem rontották el (na jó, a japán szinkront meghallgattam, és az borzalmas).
5/5
 |
| OHGOD. I SHIP THESE TWO HARD. |
