2011. szeptember 29., csütörtök

Anime: Ao no Exorcist, Bakemonogatari, No.6, Gosick, Starry Sky

Már elég régen volt animés jellegű post - meg úgy egy rólam szóló -, szóval most beiktatok egyet.:))


Először is Ao no Exorcist. Elérkeztem az utolsó előtti részhez, az utolsót még várom, de már nagyon! Simán kedvenc anime lett, tudtam. És Mephisto igenis démon! Háhá.:D Rint és Yukiot változatlanul imádom, Bont és Shimat is, a lányok közül meg kizárólag Shurat.^^" Az a hülye picsa Shiemi még mindig idegesít. Legszívesebben megkínoznám és kiírnám a faszra az egészből. Leszarom milyen fájdalmai vannak, ő milyen kurva jó karakter, ÉN UTÁLOM. Kész.xd Az utolsó részben ha sikeresen összejön Rinnel vagy Yukioval, akkor én feldobom a pacskert. Na de egyébként Sátán papa is nagyon ütősen felbukkant, kiderült, hogy beleszeretett egy földi emberkébe, és most miatta (RIn és Yukio anyja) akarja kicsinálni az emberiséget, összeolvasztani Assiaht és Gehennat, szóval jah. De azért kicsiny kölykeit sem kíméli, hiszen Rint majdnem kinyírta, Yukiot meg megszállta. Hát szép dolog ez, apuka? Ejnye-benye, drága szerelmed sem hiszem, hogy ezt akarná, de eddig asszem nem jut el a tudatod. Amúgy én csípem Sátánt.:D Kövezzetek meg, akkor is.

No.6. Ezt is befejeztem. És mit ne mondjak, nagyon szép történet! Az elején nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem el, és ez a vége felé se hagyott alább, hiszen már annyira nagyon vártam a végét, és amikor az bekövetkezett kb uristen. Először is - spoiler -, amikor lelőtték Shiont én szabályosan elkezdtem sírni. Mostanában nem ment a sírás, de ott .. Uristen, szét sírtam az agyam. És akkor a legkevésbé sem számítottam volna rá, hogy újra feléled, erre meg tessék. Arra meg aztán már tényleg nem fizettem volna be, hogy szétválnak! Anyás. Az addig oké, hogy új életet kezdenek, de ezt együtt nem lehet?! Oh My God. Rohadt nagy szopatás, így olyan rosszul érzi magát az ember, hogy szétmentek, és nem is biztos, hogy találkoznak. Egyébként az a két csókjelenet nagyon jól meg volt csinálva. Főleg az első. "Jóéjtpuszi." Ahw.:(( Megjegyzés: Nezumi totál úgy néz ki, mint Kanda.

Gosick. Ennek ma reggel álltam neki, ilyen nyomozgatós anime. Nekem eddig nagyon tetszik, tele van izgalommal, humorral és az a goth loli ruha nagyon jó a kis csajon.:D Tényleg mint egy baba. De azért a tipikus szerelmi szál már itt is megtalálható, és akkor jön a szokásos "felvállaltad magadra a terhet", azaz, hogy vele legyen, meg ilyenek. AMV-kben láttam is, hogy a csajszika bezárva él valahol, és egy rendőr intézte el neki a szabadulását, de csak a könyvtár tetejébe, ahol egy botanikus kert (!!) helyezkedik el. Első morbid dolog, hogy mi a rákot keres egy botanikus kert egy kibaszott nagy könyvtár tetején? Mióta működtetünk könyvtárakban botanikus kertet? Bár érdekes ötlet, tetszik is, de na. Nem tudtam valóságban elképzelni, bár nem is muszáj, mert valóságban ilyet szerintem senki nem csinálni (vagy ha tévednék, és már van, akkor elnézést). A szellem. A kislány egyébként nagyon okos. Olyanokra gondol, amiket én kb fél év gondolkodás után se feltételeznék. Mondjuk az a pipa a szájában nem tudom minek, de hát na. Szóval eddig tetszik, majd meglátjuk mi lesz.


Bakemonogatari. Ez egy olyan szinten elvont anime, hogy az valami hihetetlen. Az eleje teljességgel lenyűgöző, az az esés jelenet a kedvencem. Valami kurva jól megcsinálták. Elég érdekes tény, hogy ilyen dolgok vannak benne, mint rák, aki elveszi a súlyodat, vagy megduplázza (de ez a külsődön nem látszik meg). Az, hogy Araragi vámpír volt nagyon tetszik, és az ötlet, hogy visszaváltozhatott emberré annak fejében, hogy havonta iszik egyszer vért, a sebei ugyanúgy begyógyulnak és ugyanolyan erős. Ah, borzasztóan jó ötlet. A lila hajú lány neve hosszú és nehéz leírni, szóval őt inkább most nem nevezném meg. Az első két rész után viszont kezdett egy kicsit unalmas lenni, most az ötödiknél tartok - pont azért, mert unalmas. Majd valahogyan átverekszem magam az unalmas részeken. Azt nagyon utálom benne, hogy ilyen nagyon gyorsan váltogató képeket baszkod be az elejébe, és alig lehet elcsípni egy-egy szódarabot, ha meg állandóan a space gombot nyomogatom, akkor sosem jutok sehova. Megszokható végül is, meg az érdekes összetétele, hogy random bevagdos fekete, vörös, meg hasonló feliratokat egy színes lapra. Nem értem mire jó, de tetszik. Kíváncsi vagyok már a végére, de sajnos annyira nem, hogy állandóan ezt lessem.^^"

Starry Sky. Ez valami borzalmas anime. Tizenegy perces részek, semmiről nem szóló történet - ja de igen. Szereplőket mutat be -, borzalmasan jó grafika, és mindez egy animében. Őszintén a grafikája miatt kezdtem el, de már nagyon bánom, mert rohadt szar. Én viszont olyan vagyok, hogy nem szeretek semmit félbe hagyni, ezért letöltöttem kb a felét, aztán majd egyszer, amikor rengeteg szabadidőm lesz, megnézem. De most komolyan. Én semmi értelmet nem tudtam kivenni a történetből. Van egy kis csávesz, aki elvesztett valami, pici kislány visszaadja neki, együtt nézik az égen a csillagokat, utána a kicsi csávesz minden este azon az elveszett távcsövön keresztül kémleli az eget. Elmegy abba a suliba, ahol ez a már nem kicsi csajszi jár, és két részenként mutatja be az anime a szereplőket. Rohadt unalmas! Egyébként Tsubasa a kedvencem (szíp lila haja van, fülhallgatóval a fején járkál - nem egyértelmű?), és a szép rajzolásnak köszönhetően a yaoisták nagyon is jól kitudják magukat élni rajta. Más pozitívumot nem találok benne. Egyébként Tsubasa karakterén nagyon meglepődtem. Azt hittem, hogy valami kemény srácnak fogják beállítani, mivel állandóan fülhallgatóval a fején járkál, és jó a haja. Nagy pofára esés volt, amikor kiderült, hogy feltalálósdit játszik, ezenkívül tök szerény és orrhangon beszél.

2011. szeptember 27., kedd

Könyv részlet: Jégtánc #2

- Ne legyen türelmetlen. Hány éves is? Tizenhét? Tudom, maga azt hiszi, hogy a fekete pillangó fogta meg a lelkét. Nem a pillangó az, ami nem hagyja nyugodni, hanem a titokzatossága. Szeretne szintén titokzatos lenni? Rejtőzködni? Hogy aztán, mikor már ezerszám váltogatta arcait, ráleljen magamagára? Emelje fel a láda fedelét a bábu előtt. Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat. Vagyunk néhányan ilyen furcsa halandók. Nem racionálisak, hanem emocionálisak. Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj, ha bolondnak tartanak. Mélységesen nem számít, milyennek látnak bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha a tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el nem juthat. Maga még csak sejti, hogy közülünk való, még tapadni próbál a valóságoshoz: bizonyára durva életet él, mert az azzal kecsegteti: oda tartozik, s nem emide. Korán jött, de miért siet?! Várjon, s lassan magára talál, ami keresi.

- Ha magyarázatra van szüksége, forduljon a tudós akadémikusokhoz. Ők meg fogják magyarázni, és maga továbbra sem fogja érteni. Ha azonban érezni akarja a gyűrűjét s majdan a medálját, akkor ne csináljon semmit. Egyszerűen ne csináljon semmit ez ügyben, mivel egyrészt hasztalan, másrészt felesleges. Éljen együtt e különösségével, sőt, élvezze, hisz ezért is adatott. Vannak földlakók, akik úgy élnek, akár a versenycsigák, leloholják élethosszukat, és soha el nem szabadulhatnak a sorspályáról, amelyhez nyálkájuk nyálasztja őket. És vannak a világlakók, akik otthonosak itt is, ott is, mert egy plusz gén folytán velük született a harmónia, és mert a képzeletükre hagyják magukat. Most nem hisz nekem, mivel tele van a feje káosszal. Egyszer majd minden leülepedik, ami most kavarog. Engedje meg, hogy én kérdezzek valamit. Vonzza a holdkő medál? Olyannyira vonzza, hogy nem tud ellenállni? Érzi, hogy mindennél jobban kell magának? Ha a válasza háromszoros igen, akkor tudhatja, hogy nem kérdezni jött hozzám, csupán a bizonyosságért. Ha játszi kedve úgy hozza, jöjjön el máskor is. Bármikor kölcsönveheti bármelyik álarcot. És egy napon a holdkő magával megy majd, és együtt maradnak.

Vavyan Fable - Jégtánc (részlet - az ócskásbolt eladója beszél Jade-nek)

2011. szeptember 24., szombat

Könyv részlet: Jégtánc 1#

- Volt énnekem egy feleségem. Ugyanabban a bárban énekelt, rekedtesebb és mélyebb hangja volt, mint Bárdnak. Éjjel zenéltünk, nappal aludtunk, délután szomjúságra ébredtünk, vedeltük a párlatokat, tízesével szívtuk a cigiket. Nadia nem főzött, általában kocsmákban, éttermekben ettünk, általában mindent, ami ártalmas. A fűszeres, maró, füstölt, színezett, tartósítószeres kajákat imádtuk. Egy szép napon Nadia arra ébredt, hogy kevés vagyok hozzá, kevés neki a dizőzködés. Elment, felhagyott a piával, fogott egy férjet, módosat, boldog lett. Mikor ennek hírét vettem, azt mondtam, nekem sem árthat ki az egészséges élet. Egy cseppnyi szeszt sem vettem a számba. Cékla- és répaleven éltem, míg be nem pirultam. Jó srác voltam, és mégsem volt minek örülnöm. Aztán kiderült, hogy homárom van. Pár méter belet kidobtak belőlem, a végét kivarrták a hasamra, döglődöm. És most, szinte már posztumusz, írtam egy pár dalt, vannak haverjaim, van egy barátom, és szeretlek téged. Röviden: holtom peremén kényeztet az élet. Kell ennél több? Az ember választja a betegségeit. Én ezt választottam, ebbe menekültem, mert azt hittem, nem kínálkozik más megoldás. Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyűlölködni, mintsem épeszű dolgot cselekedni, amikor feladod magadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bűvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyűlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd a bajt. Vállald magad. S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl. Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe sem jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva elrohanunk magunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk a fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszercsak összeroppanunk e sok fölös teher alatt. Nos. Menj, feküdj le, mert reggelig is ellocsognék. Voltaképpen örömömben fecsegek, hiszen végre megint tudok dalt írni, de mit sem mondtam azzal, hogy tudok; nem én tudom a dalt, ő tud engem. A zeném kiválasztottjának érzem magam, és ráadásul nem a falnak írok, nem csupán egy bárnyi embernek, hanem az örökkévalóságnak: lemezre! Milyen fura: engem már rég felfalt a homár és a kukacok, valami mégis itt maradt belőlem, nem is akármi: lelkem foszlányai, néhány hangulat a jobbik énemtől. Mi az, még nem alszol?!

Vavyan Fable - Jégtánc (részlet - Tilton Jade-nek)