Anime: CANAAN (2009)

Végre valahára sikerült ennek az utolsó részét is kivégeznem. Hajszárítás közben. Szóval egy kis alaptörténet, ahogy szoktam, majd vélemény.

Oosawa Maria és Minamikawa Minoru - Mino-san - elmennek Shanghai-ba, hogy valami ütős kis sztorit hozzanak össze annak az újságnak, ahol dolgoznak. Mino-sannak nagy tervei vannak ezzel, mert elege van már az egyszerű kis bulvársztorikból, többet szeretne. Nem igazán örül annak, hogy Maria-t osztották be mellé, mivel  ő még csak egy tanuló fotós, nagyon élénk meg ilyesmik. Shanghai-ban éppen valami fesztivált tartanak, és ott meglátja a keresett személyét, ott hagyja Mariat a tömegben, aki rá se hederít, fényképezget tovább. Aztán lefényképez a fesztivál közepén egy halottat, akit nem kellett volna, ezért üldözőbe veszik. Aztán előbukkan Canaan, megmenekíti, elintézi az ellenséget meg ilyenek. Canaan végül is Maria egyik régebbi barátja, nagyon jól bánik a fegyverekkel, egy kiképzett gyilkos. Meg van valami fura képessége, amivel képes megmondani az emberek színét, ezáltal a szándékaikat meg ilyesmi (ellenség, barát stb). Aztán kiderül, hogy valami UA vírus ölte meg azt az embert, akit Maria lefotózott. Feltűnnek a Kígyók, akik ilyen terrorista szervezet, meg Alphard, akinek közös múltja van Canaan-nal. Na és akkor ezekről szól az egész, kiderülnek a dolgok meg a szokásos történetvezetés.

Tehát a szereplők igen változatosak, bár egy idegesítő főbb szereplőt itt is kaptunk (már miért ne..), hogy nagyon örüljünk neki, méghozzá Maria személyében. Folyton sír valami miatt a szája, és ilyenkor az ember csak fogja a fejét és imádkozik, hogy kussoljon már el. A végén még örültem is, hogy na talán megdöglik végre, de természetesen jött a hepi end, hogy valaki megmentette. Óköszönöm. Canaan egy nagyon jó karakter lett, nagyon szerettem, Alphardot szintén, Mino-san csak néha volt idegesítő, meg még volt egy csomó karakter, akit szerettem. Például ott volt az a szadista Liang Qi, aki szintén sokszor ment az emberek idejére, amikor túlzásba vitte ezt a szerelem dolgot. Nem is csak szadista, még mazochista is. De ő egy egyéniség volt, az biztos.

A rajzolása is jó volt, megvolt a maga stílusa, bár talán lehetett volna egy kicsit jobban is kidolgozott itt-ott. Ettől függetlenül nagyon szép volt. A harcjeleneteket különösen jól megoldották, nagyon tetszettek. Folyamatosan mozgolódás volt bennük, állóképek sehol. Magában a történetben már jóval többel találkoztunk, de még ez is megbocsájtható. Az opening valami csodálatos, egyszerűen imádtam. Endinget meg természetesen most sem néztem. A vége nagyon agybaszó, de legalább nem ez a minden-megoldódik-és-életben-marad-az-összes-szereplő téma, hanem nem kevesen nyiffantak ki. Alphardot sajnáltam, mármint inkább a kezét, mert őt nagyon szerettem, ő volt a kedvencem. Ami még vicces, hogy Alphard eredeti neve amúgy Canaan. Mint a fehér hajú Canaan-nak. Ez is rengeteg bonyodalmat okoz, mert a nevelőjük, Siam ugyanazt a nevet adta nekik.

De aztán a vége egyébként nagyon lezáratlan és nem lezáratlan feelingű lett. Egyrészt mert ugye Alphard elvesztette a kezét, majd látjuk őt az egyik reptéren a végén, holott azt hihettük, hogy kinyiffant. Akkor én mondjuk nagyon szomorú voltam, de örülök, hogy végül nem.

A legeslegvégén, az utolsó ending rész után mutatják Canaan-t hosszú hajjal (!!), mármint ilyen hosszabbal (kb akkorával, amekkora Alphardnak is van), és kurva jól állt neki.:D Sokkal jobban, mint a kisebb haja. Aztán szóval Canaan kap egy megbízást, miszerint egy félkarú nőt kell elintéznie. Tehát Alphardot. Canaan meg elvállalja, elmosolyodik és néééz az ég felé. Ennyi lenne a lezárás. Tehát valamilyen szempontból lezárt, valamilyen szempontból meg nem. Ettől függetlenül tetszett, hogy Maria-t ott hagyta a picsába, nem kell, hogy állandóan körülötte ugrándozzon, hát a tök ki volt már vele. Szóval egy szép lezárást kapott véleményem szerint.

No.6 - Canaan.

Nagyon sok hasonlóságot észre lehet venni a két animét között, mint hasonlítják Canaan-t az No.6-hoz. Ez így helytelen. A Canaan egy sokkal előbbi anime, tehát a kiindulási pont ez, nem az No.6. Ha csak a karaktereket nézzük, akkor talán a D.Gray-Man-t is ide lehetne sorolni, mint Kanda-Nezumi-Alphard és Allen-Shion-Canaan. Bár a Shion-Canaan és Nezumi-Alphard-os összeállításokban sokkal több a hasonlóság. A D.Gray-Man története meg még csak meg sem közelíti a másik kettő anime történetét. Ha valakit érdekel bővebben, akkor nézzen utána.

10/9,4 (de csak mert tele volt fegyverekkel, ugrándozó vad csajokkal - nem vagyok ám leszbi, csak büszke vagyok az ilyen belevaló lányokra -, meg gyilkolászással.. és Alpharddal.:DD)
Linkek: animeaddicts ; myanimelist

My life is COMPLETE !

Anime: Nana (2006-2007)

Szóval elérkeztem odáig is, hogy ezt az animét is kivégezzem. (Csak úgy mondanám, hogy most ráálltam az elkezdett animékre, hogy végre elkezdhessek újakat. Nem akarok hatmillió animébe úgy belekezdeni, hogy közben egyiket sem viszem végig. Szóval most addig nincs új, ameddig nem fejezek be legalább hármat az elkezdettek közül.-.-)

Nagyobb anime fanoknak nem is kell magyaráznom, hogy miről is szól ez az anime, de talán még a kezdő animéseknek sem idegen. Nem is csoda, hiszen egy elég híres animéről beszélünk, már kicsiny hazánkban is rendesen hódít. Van magyar szinkronizált verziója, mangáját is kiadták már a nem tudom hányadik kötetig, szóval ja. Felvázolom akkor most róla a vélemény, hogy megérdemli-e ezt a felkapottságot. Kezdetben a válaszom annyi, hogy talán. Bár sokan túlzásokba is esnek a tökéletességéről meg minden, de hát mindenkinek más a szép és tökéletes.

Tehát akik nem ismernék, annak egy alaptörténetet vázolok. Van két lány, akiket ugyanúgy hívnak, ha jól emlékszem még a koruk is kb megegyező. Nanáról és Nanáról van szó. Az egyik fekete hajú, punkrock stílusú, határozott nő, a másik egy.. hááát.. faszom se tudja milyen hajszínű csaj, normális stílusba, vagyis inkább átlagosba lehetne besorolni. Amolyan mindenkibe elsőre beleszeret típus. Na meg képtelen meglenni szerelem nélkül. Tehát ők ketten találkoznak pont akkor, amikor mindketten Tokyo-ba költöznek, aztán jó nagy spanok lesznek, és végül is az ő barátságuk van az egész anime középpontjába. A barátságuk, érzéseik, szerelmi gondjaik, maga az élet kérdését dolgozza fel a mű.

Hogy is mondjam.. két oldalról közelíti meg a dolgokat. Az egyik oldal Hachié (a nemtudommilyenhajszínűlányé), aki egy átlagos életet él, átlagos munkákat vállal, van pár barátja, de nem annyira sok, egyszerű álmai vannak és igazán semmi különleges nincsen benne azonkívül, hogy képtelen értelmes döntéseket hozni, naiv és még egy kicsit hülye is. Oké, érzésekről jól pofázik, de annyira szerencsétlen, hogy az már fáj. Talán a végére egy kicsit meg lehet kedvelni, de erről majd később. A másik oldal Nanáé, akit még kiskorában elhagyott az anyukája (Hachinak tök átlagos és boldog családja van), elzárkózott az emberektől, aztán összespanolt Nobu-val, meg majd a banda, azaz a Blast többi tagjaival, összejött az egyikkel, aztán elváltak, majd ismét összejöttek. Mindehhez rengeteg érzelmes részt kellett végignézni. Aztán elmesélik, hogy mégis hogyan váltak híresekké. Mármint a Blasttel.

Személy szerint sokkal jobban pártolom Nana oldalát. Mondjuk az egész egy nagyon fontos barátsági szálat mutatott be, ami engem mindig is az utolsó legjobb barátnőmre és az én kapcsolatomra emlékeztetett. Teljesen bele tudtam élni magam Nana helyzetébe, értem milyen, amikor elveszíti az ember a legjobb barátját. Ebből kifolyólag is, meg az miatt is, mert bár kívülről erősnek mutatja magát, belülről törékenyebb bárkinél. És ez mutatja mindazon embereket, akik kívül erősnek tűnnek. Érthető hát miért szerettem jobban. Na meg ott van a punkrock stílusa. Sokkal jobban szeretem, meg még ezeregy dolgot fel lehetne sorolni.

De így a végére Hachival is kibékültem, hiszen azokat a retkes érzéseit nem ő irányítja, meg igazából annyira erős jelleme sincs, hogy Nobu mellett tudott volna lehorgonyozni. Inkább a kényelmet választotta, bár elmondása szerint Takumit szereti. Nem hiszek neki. Hülyeség. Folyamatosan bántotta, le se szarta, majd pont ő fog egy ilyen embert szeretni, nem? Aki azt szereti, ha elkényeztetik. Hát mindegy. Nobut azért sajnálom. Kedves srác, többet érdemelt volna. Az, hogy beleszeretett Hachiba talán élete legnagyobb hibája volt. Attól a csajtól nem sok szeretetet kapott.

Reira és Shin kapcsolata volt talán a legédesebb és legjobban kidolgozott az egész anime során. A tizenöt éves Shinichi egyszerűen annyira megfogta az embert, hogy az hihetetlen. Tizenöt évesen igazán sokat tud a dolgokról, nem hülye és tehetséges. Imádtam a kék haját, sajnáltam a végére, hogy visszanövesztette az eredetit. De igazán egy szerethető karakter volt. Reira-t is nagyon szerettem.

De talán nem volt olyan karakter, akit utáltam volna. Hachi idegesítő volt, de semmiképpen sem utálható. Jó kidolgozást kapott az összes jellem, így ebben biztos nem volt hiány. Talán ez volt az egyik legfőbb szempont, ami híressé tette a mangát és az animét. A második talán a szokatlan rajzolása lehetett. Nem megszokott, így az emberek kapnak rá. Tele rengeteg jó pasival, a csajok is gyönyörűek benne, a zenék csodálatosak, a karakterek szinte már anorexiásak. Ehhez kell egy kis idő, míg hozzászoksz.

Ja, igen. A zenék mindenképpen megemlítendőek, hiszen rengeteg csodálatos dallam felcsendül benne. Maga az opening és ending is hozza a színvonalat, általában nagyon szerethetőek. Az egész történet igazából az. Egy jót lehetett rajta gondolkodni, depizni és ilyesmik, de kedvenc semmiképpen nem lesz. Azonban mély nyomot hagyott bennem, ez biztos.

10/8,5

Linkek: animeaddicts ; myanimelist

Alvilági játszótér

- Nézz csak le. Hát nem félelmetes, hogy mikre képesek ezek a Lények?
- Egyáltalán nem. Ilyenek ők. Én undorítónak találom őket. Képtelenek felfedezni a saját értéküket. Rengetegen úgy szállnak alá, hogy soha nem is találták meg azt.
- De legalább ugyanannyian megtalálták.
- Ez is igaz.
- Na látod. Nézd csak azt a férfit. Fest. Olyan gyönyörű.
- Egyáltalán nem. Ha már a festésnél tartunk, mit szólnál hozzá, ha mi is festegetnénk egy kicsit?
- Nem örülnék neki. Tudod mire képes az.
- Tudom, ezért akarok festeni.
- Ne akarj szánalmas lenni, ez miért lenne jó neked?
- Kérdezd meg tőlük. Nekik miért jó? Tudd a fajtád. Tudd, hogy mi vagy.
- Tudom is. De értelmetlenségből nem fogok festeni. Ha a Parancsnok azt kívánja, én megteszem.
- A Parancsnok engedélyt adott némi szórakozásra is. Gyere. Másszunk le.

- Ülj le mellém. A levegő most egész kellemes. Szeretek rajta üldögélni.
- Vászon?
- Az is van. Elég nagy lesz?
- Tökéletes. Akkor kezdjük.
- Fessünk mondjuk először esőt. Látod? Esik.
- A havat jobban szeretem. Havat fess.
- Hát legyen. Akkor most már havazik. Szép, nem?
- Igen. Mit akarsz ebből kihozni?
- Látod azt a sok Lényt arra?
- Igen. Miért állnak tömegben és néznek felfelé?
- A szokásos hit. Félnek a nagyobb hatalomtól, megváltást kérnek tőle. Az igazi megváltás a halál lenne számukra.
- Tudatlanul meghalni nem megváltás.
- Minek éljenek, ha még arra sem képesek, hogy a legfőbb küldetésüket véghez vigyék?
- Nem tudhatod ki lesz rá később képes.
- Nem, ez igaz. De az sem biztos, hogy képes lesz rá. Személy szerint a halálra szavazok. Az megváltás. Nem kell tovább keresgélniük.
- Fess nekik padokat. Meg virágokat.
- Teljesen dilinyósnak fogják hinni magukat. Havazásban virágok? Mondjuk erre az évszakra amúgy sem jellemző a hó.
- Csináld már.
- Rendben. Milyen virágot szeretnél?
- Fekete rózsát. Kéket is.
- Egész bokrokat kapsz. Tetszik?
- Nagyon. Én is kaphatok egy kéket és egy feketét? Mármint a kezembe, csak egy-egy szálat.
- Festek mellénk egy bokrot. Erről tépek. Tessék. Na?
- Olyan szépek. Nem bírok betelni a látvánnyal.
- Mit szólnál egy kis sötétséghez?
- Az most jól jönne. Nem szeretem amúgy sem a nappalt. A felhők is legyenek nagyon erős árnyalatú kékek.
- Sokkal jobb, nem?
- De. Mit festesz még?
- Nem tudom. Talán egy szürke templomot a csőcselék elé. Vérvörös ablakokkal, fekete nagykapuval. Mit szólsz?
- Jó ötlet. Az is legyen tele rózsabokrokkal. Meg egy kicsit romosabbra fesd. Az úgy annyira szép. Na meg tüntesd el azokat a hatalmas épületeket. A puszta sokkal jobban dukál az egész összképhez. Vagy egy kert. Benne hatalmas labirintussal. Na?
- Rendben. Gyönyörű kép lesz, nem gondolod?
- Az biztos. Legalább olyan gyönyörű, mint ez a rózsa. Most fessük fel a Lényeket.
- Látom a vörös izzást a szemeidben. Nocsak. Belejöttünk?
- Utálom, amikor kihozod belőlem.
- Szóval mi legyen velük?
- Tűk. Pár Lényt hatalmas tűkre aggass fel. Ilyen összevisszaságban.
- Hova fessem?
- Hm, mondjuk a labirintus elejére, a bejárathoz. Mindkét oldalára kettőt-kettőt.
- Melyikeket szeretnéd a tömegből?
- Nem tudom. Válaszd ki te.
- Akkor legyen az a négy férfi. Három középhosszú hajú, egy rövid. Akik legelöl térdelnek.
- Rendben. Fess a labirintus falára vörössel pacákat.
- Szétkent vérre gondoltál?
- Arra. De ne túl nagy részen. Csak éppen a négy Lény körül. Meg talán a hóra is mehet kevés.
- Értettem.
- Nahát, lent már kitört a pánik. Gyorsan észrevették.
- Csodálkozol?
- Körbe kéne őket keríteni, hogy ne menekülhessenek el.
- Várj egy kicsit, állítok vas kapukat. Nagyon magasakat. Addig megfogod az ecsetem?
- Persze. Nem kell, hogy magas legyen. Csak egyszerűen taszító hatásúra csináld.
- Készen van.
- Jelképes halálokat is állítsunk?
- Mint például?
- Egy kettévágott Lény. Egyik kezét az előtte álló Lény felé nyújtja, próbálja markolni annak a lábát. Az a lény egy viszonylag fiatal nő. Nézzük csak a tömeget. Legyen mondjuk az a rövid barna hajú nő. És az a rövid barna hajú férfi. A nő kezében balta, véres arca legyen és őrült mosolya.
- Látom rendesen beindult a fantáziád.
- Ne rontsd el ilyen hozzászólásokkal a pillanatot.
- Sajnálom. Hiszen neked mindig több idő kell, mire feloldódsz.
- A többiekkel azt kezdesz, amit akarsz.
- Hát legyen. Akkor mondjuk egymást mészárolják le. Na? Minden vérben fog fürdeni.
- Legyen egy kis tűz is. Mondjuk a templom körül. Legfőképpen. Ah, az a véres hó. Már a tetőfokára hágott a félelem és kétségbeesés. Imádom ezt.
- Én azt imádom, hogy ennyire fel tudlak tüzelni egy viszonylag könnyen elérhető dologgal. Megmosolyogtat.
- Én is szeretnék festeni. Nézd csak, erre a hatalmas vászonra. A templom belsejét fogom lefesteni.
- Ez egy nagyon jó ötlet. Milyen lesz?
- Belül minden romos, a falakon különféle szentek megrongált képei. Ugyebár vörösek az ablakok, így az egész helyiség vörös fényben fürdik. A tetőn keresztül itt-ott beesik a hó. És tudod mit? A falak repedéseiből fekete massza szivárog. Fekete massza, ami megtestesíti a Lények gyűlöletét, haragját és rossz oldalát. Hát nem gyönyörű? Lecsordul a falon, elindul útjára a semmiségben. A templom végén. Igen, ott. Szűz Mária szobra, akit a Lények annyira tisztelnek. Teljes nagyságban. De nem úgy, ahogy lennie kéne. A szemeiből is fekete massza folyik. Körülötte fekete kárhozott lelkek tekergőznek, a lábát fogják, sikoltoznak. Megtépázottak, megalázottak, undorítóak és egyben gyönyörűek. Kis csúszómászók.
- Nem tudom eldönteni, hogy ilyenkor te magad, vagy a képed a szebb.
- Szeretnék a vér színével festeni. Elveszem ezektől a fattyúktól, hogy megalkothassak egy olyan képet, amit már évszázadok óta tervezgetek. Ennyi ideje nem ölni.. nehéz kibírni.
- Tudom nagyon jól. Azért hoztalak ide. Már egészen elvesztetted önmagad. Elvonási tünetek?
- Valószínűleg. Már nem is emlékeztem milyen mámorító érzés. Nézd. Visszatért a ruhám, amit már oly rég elvesztettem. A fekete hosszú köpenyem, a térdig érő csizmám, a rövidnadrágom és az egyszerű pólóm. De hiányoztatok. Ti, akik annyi vért és szörnyűséget láttatok már. Nálatok jobban senki nem ismerhet.
- Épp ideje volt felébredned.
- Én is így látom. De most, hogy ismét a régi vagyok, ezt a képet a visszatérésemnek tekintem. A domináns színe a vörös lesz. Meg a méregzöld. A havat már nem is lehet rajta látni. Teljesen befedi a massza.
- Imádom már most ezt a képet. És nézd csak, a bokáig érő fekete hajad is visszatért.
- Ezek szerint a Parancsnokunknak megint szüksége van rám.
- Nagyon úgy tűnik.
- Befejezem az élvezeteket, majd színe elé járulok. Festek még pár helyre tüzet. Imádom a lángokat. Ahogy magukba szippantanak mindent. Egyszerűen.. nincs hozzáfogható.
- Milyen címet adsz neki?
- "Otthon".
- Ez igazán vicces.
- Szerintem is. Na és te? Milyen címet adsz annak a remekműnek?
- Hát nem tudom. Milyen címet lehetne egy ilyennek adni?
- Azt csak te tudhatod.
- Tele van az egész holttestekkel, szenvedéssel, gyötrelemmel és legfőképpen vérrel. Meg majdnem minden ég, ami meg nem, az tiszta havas. Nagyon sok variáció van. Azt hiszem tőlem a "Alvilági játszótér" címet kapja.

Könyv részlet: Kedves, mint egy kéjgyilkos

"Gondoljanak át egy gyakori élethelyzetet!

Benyitok valakihez,

Belehányok az arcába,

dicsérgetem-paskolgatom a sminkjét,

azután elmegyek.

Ez persze allegória."

- Lomeo Gorton

(Démoni)

"Amikor az emberek már nem bírnak mihez kezdeni a bennük dúló, érthetetlen feszültségekkel, nem tudnak hova menekülni önmaguk elől, kifelé vetítik kínjaikat. E vetítés folytán meglátják mindazt, amitől saját lényükben irtóztak, és mindenáron le akarnak számolni vele. A tudat hasad, mint az atom, a gyűlölködők mind többen és többen lesznek, s végül kirobban a fegyveres konfliktus.

Minden erőszakos esemény úgy kezdődik, hogy az ember képtelen szembenézni önmagával. Ezért voksol inkább a másokkal való szembefordulásra."

(Halálgyári képek)

- Vavyan Fable - Kedves, mint egy kéjgyilkos részletek