Szóval elérkeztem odáig is, hogy ezt az animét is kivégezzem. (Csak úgy mondanám, hogy most ráálltam az elkezdett animékre, hogy végre elkezdhessek újakat. Nem akarok hatmillió animébe úgy belekezdeni, hogy közben egyiket sem viszem végig. Szóval most addig nincs új, ameddig nem fejezek be legalább hármat az elkezdettek közül.-.-)
Nagyobb anime fanoknak nem is kell magyaráznom, hogy miről is szól ez az anime, de talán még a kezdő animéseknek sem idegen. Nem is csoda, hiszen egy elég híres animéről beszélünk, már kicsiny hazánkban is rendesen hódít. Van magyar szinkronizált verziója, mangáját is kiadták már a nem tudom hányadik kötetig, szóval ja. Felvázolom akkor most róla a vélemény, hogy megérdemli-e ezt a felkapottságot. Kezdetben a válaszom annyi, hogy talán. Bár sokan túlzásokba is esnek a tökéletességéről meg minden, de hát mindenkinek más a szép és tökéletes.
Tehát akik nem ismernék, annak egy alaptörténetet vázolok. Van két lány, akiket ugyanúgy hívnak, ha jól emlékszem még a koruk is kb megegyező. Nanáról és Nanáról van szó. Az egyik fekete hajú, punkrock stílusú, határozott nő, a másik egy.. hááát.. faszom se tudja milyen hajszínű csaj, normális stílusba, vagyis inkább átlagosba lehetne besorolni. Amolyan mindenkibe elsőre beleszeret típus. Na meg képtelen meglenni szerelem nélkül. Tehát ők ketten találkoznak pont akkor, amikor mindketten Tokyo-ba költöznek, aztán jó nagy spanok lesznek, és végül is az ő barátságuk van az egész anime középpontjába. A barátságuk, érzéseik, szerelmi gondjaik, maga az élet kérdését dolgozza fel a mű.
Hogy is mondjam.. két oldalról közelíti meg a dolgokat. Az egyik oldal Hachié (a nemtudommilyenhajszínűlányé), aki egy átlagos életet él, átlagos munkákat vállal, van pár barátja, de nem annyira sok, egyszerű álmai vannak és igazán semmi különleges nincsen benne azonkívül, hogy képtelen értelmes döntéseket hozni, naiv és még egy kicsit hülye is. Oké, érzésekről jól pofázik, de annyira szerencsétlen, hogy az már fáj. Talán a végére egy kicsit meg lehet kedvelni, de erről majd később. A másik oldal Nanáé, akit még kiskorában elhagyott az anyukája (Hachinak tök átlagos és boldog családja van), elzárkózott az emberektől, aztán összespanolt Nobu-val, meg majd a banda, azaz a Blast többi tagjaival, összejött az egyikkel, aztán elváltak, majd ismét összejöttek. Mindehhez rengeteg érzelmes részt kellett végignézni. Aztán elmesélik, hogy mégis hogyan váltak híresekké. Mármint a Blasttel.
Személy szerint sokkal jobban pártolom Nana oldalát. Mondjuk az egész egy nagyon fontos barátsági szálat mutatott be, ami engem mindig is az utolsó legjobb barátnőmre és az én kapcsolatomra emlékeztetett. Teljesen bele tudtam élni magam Nana helyzetébe, értem milyen, amikor elveszíti az ember a legjobb barátját. Ebből kifolyólag is, meg az miatt is, mert bár kívülről erősnek mutatja magát, belülről törékenyebb bárkinél. És ez mutatja mindazon embereket, akik kívül erősnek tűnnek. Érthető hát miért szerettem jobban. Na meg ott van a punkrock stílusa. Sokkal jobban szeretem, meg még ezeregy dolgot fel lehetne sorolni.
De így a végére Hachival is kibékültem, hiszen azokat a retkes érzéseit nem ő irányítja, meg igazából annyira erős jelleme sincs, hogy Nobu mellett tudott volna lehorgonyozni. Inkább a kényelmet választotta, bár elmondása szerint Takumit szereti. Nem hiszek neki. Hülyeség. Folyamatosan bántotta, le se szarta, majd pont ő fog egy ilyen embert szeretni, nem? Aki azt szereti, ha elkényeztetik. Hát mindegy. Nobut azért sajnálom. Kedves srác, többet érdemelt volna. Az, hogy beleszeretett Hachiba talán élete legnagyobb hibája volt. Attól a csajtól nem sok szeretetet kapott.
Reira és Shin kapcsolata volt talán a legédesebb és legjobban kidolgozott az egész anime során. A tizenöt éves Shinichi egyszerűen annyira megfogta az embert, hogy az hihetetlen. Tizenöt évesen igazán sokat tud a dolgokról, nem hülye és tehetséges. Imádtam a kék haját, sajnáltam a végére, hogy visszanövesztette az eredetit. De igazán egy szerethető karakter volt. Reira-t is nagyon szerettem.
De talán nem volt olyan karakter, akit utáltam volna. Hachi idegesítő volt, de semmiképpen sem utálható. Jó kidolgozást kapott az összes jellem, így ebben biztos nem volt hiány. Talán ez volt az egyik legfőbb szempont, ami híressé tette a mangát és az animét. A második talán a szokatlan rajzolása lehetett. Nem megszokott, így az emberek kapnak rá. Tele rengeteg jó pasival, a csajok is gyönyörűek benne, a zenék csodálatosak, a karakterek szinte már anorexiásak. Ehhez kell egy kis idő, míg hozzászoksz.
Ja, igen. A zenék mindenképpen megemlítendőek, hiszen rengeteg csodálatos dallam felcsendül benne. Maga az opening és ending is hozza a színvonalat, általában nagyon szerethetőek. Az egész történet igazából az. Egy jót lehetett rajta gondolkodni, depizni és ilyesmik, de kedvenc semmiképpen nem lesz. Azonban mély nyomot hagyott bennem, ez biztos.
10/8,5
Linkek: animeaddicts ; myanimelist
