Book: The Hunger Games (2008)

Igen, ma sikeresen a végére értem a könyvnek, s mivel az alaptörténetet már ismertettem egy korábbi bejegyzésemben, amiben a filmről írtam kritikát, ezért arra most nem térnék ki részletesebben.

Először is tanuljatok a hibámból, és soha, de tényleg SOHA ne nézzétek meg előbb a filmet, minthogy kiolvasnátok a könyvet. Így megfoszt attól a csodától, hogy magad képzelhess el mindent. Tény, hogy még ezek után is a leírtakra hagyatkozva úgy képzeled el a tájat, a szereplőket, ahogy te szeretnéd, azonban a film mindenhogyan befolyásolni fogja a képzeleted. Ez egy idő után már nem zavart, de most így utólag annál inkább bosszant.

Tehát térjünk ki máris arra, hogy milyen volt a könyv. Jó. Nem is szimplán jó, nagyon jó. De természetesen ennek is vannak hibái, mint minden másnak, így ezeket kivesézem, illetve teszek egy undorító dolgot. Iiigen, összehasonlítom a filmmel. Tudom, hogy egy film soha, de semmilyen körülmények között nem tudja felülmúlni a könyvet, hiszen egy könyvnél te mindent úgy képzelsz el, ahogyan szeretnél, ezáltal nagyobb örömet okoz neked, azonban a filmben mindent tálcán raknak a pofádba, és nem dönthetsz a szereplők kinézetéről, helyzetéről, egyebek. Ettől függetlenül én most szeretném összehasonlítani, már csak azért is, hogy bebizonyítsam a rengeteg Peeta x Katniss rajongónak, hogy alaptalanul ajnározzák körbe ezt a párost. Tudom, nem csak az első kötet alapján kéne érvelnem, de majd még teszem itt a szépet, ha kiolvastam a másik két kötetet is. Oké, annyira nem is alaptalan, de majd benézek oda a színfalak mögé, és kiturkálom az igazságot, amit egy hülye is lát.

Rue (amit Rutának fordítottak - wtf -) is egy csodálatos karakter. Még gyerek, aranyos, okos és érdekes. Nagyon sajnáltam. Aranyosak voltak Katnissel, neki Rue jelentette a Prim helyettesítést az arénában. Valamilyen szinten. De magáért szerette. Mert emlékeztette a húgára. Csúnya dolog, hogy meghalt, de talán jobb így, mintha mondjuk Katnissnek kellett volna végeznie vele. Azért szomorú, hogy még milyen kicsi, és esélye sem volt felnőni.

Kezdjük először is a stílusával. Nagyon érdekes, végig jelen időben írja le, és E/1-ben. Így születtek számomra vicces részek, mint például egy Katniss szöveg után odaszúrták a 'mondom' szót, ami szerintem így annyira vicces, hogy az hihetetlen. Aztán ugyebár Katniss egy tizenhat éves tinédzser. Lehet, hogy érettebb a koránál, hiszen egyedül látja el a családját, de ettől függetlenül jelentkezik nála a tinédzserek sajátossága: gyakran változik a véleménye, sokszor döntésképtelen, kusza nagyon sok minden, mivel ő mesél. Így egyes részeket talán nehéz megérteni, hiszen egy tinédzser gondolkodásmódját kegyetlenül nehéz megérteni. Ettől függetlenül fogjuk rá, hogy jól vissza tudta adni az író ezt. Bár azért én egy ennyire felkapott könyvtől valami érdekesebb és jobb fogalmazási stílust vártam, de ettől eltekintve nagyon élveztem.

Rengeteg dolgot tudtam meg, amikkel a film nézése után nem voltam tisztában. Csodálatosan leírja a Perem lakóinak helyzetét, hogy igazából milyen szörnyű nekik. Mennyit éheznek, mennyit szenvednek, és ilyenek. De, Ezenfelül nem ítéli el ezt az életfajtát, és ez teljesen sugárzik a könyvből. Nem ítéli el, mert az ember ott önmaga lehet, tapasztalhat, élvezheti az életet egyéb kihágásokkal. Nem kapja meg azokat, amiket szeretne, de ezt sokan nem is bánják, hiszen ettől lesznek erősebbek, és azért valljuk be, szépen kiderült, hogy a Kapitólium lakói felettébb boldogtalanok. Tetszett ez, hogy ennyire sütött belőle ez a gondolkodásmód, mert én is így gondolom. Lehet, hogy az a sok Kapitóliumi idióta irányítja Perem lakóinak életét, de ők soha nem lesznek annyira szabadak, és annyira teljes életet sem képesek majd élni, mint azok, akiket elnyomnak. És lehet, hogy sokan halnak meg éhezésben, de így a talpraesettebbek képesek életben maradni, és ez az élet körforgása nem? Egy egyszerű íratlan szabály, ami kezdetek óta létezik, mind a természetben, mind a civilizációban.

Bár sokan mondják, hogy szépen túljárt Katniss a főfejesek eszén, de én ezt egy olyan átlagos megoldásnak láttam, de tetszett, hogy annyira talpraesett és nem-félteni való lány. Ügyes húzás volt tőle, azonban a végén előadott szerelmi dráma már nem tetszett. Peeta úgy ahogy van undorító karakter. Nem csak hogy nem tud magára vigyázni, még idegesítő is. Ebben a könyvben azt mutatták be, hogy ki mennyire érdemli az életet. Az erősek és kiképzettek, az éhezők és szegények életét mutatták be. Ha egy ilyen környezetben élsz, akkor tudnod kell talpraesett viselkedni, nem? Nem illett a képbe Peeta szerencsétlen jelleme. Nem illett a testalkatához, a munkájához. Azért rinyált, hogy száraz kenyeret kellett zabálnia, amikor Katnisséknek sokszor még enniük sem volt mit? Valljuk be, nem szerettem már az elejétől fogva. Már a filmben is úgy voltam vele, hogy nem bánnám, ha kinyiffanna. Katniss nagyon ügyesen csinálta az emberek félrevezetését. Csodálatosan elhitette mindenkivel, hogy ő mennyire szerelmes Peeta-ba, közben ebből semmi nem volt igaz.

Ez az a kitűző, ami az egész trilógiának a szimbóluma. Katniss kapta a polgármester lányától - a film szerint a Zugban kapta -, és bár eredetileg nem kéne ennyit jelentenie, de a történet során kiderül, hogy ezek a fecsegőposzáták - istenem de balfasz egy elnevezés - mennyire fontosak is a történetben. Amolyan jelkép. De nem sokszor emlegetik fel a történet során, csak ha bizonyos időközönként, hogy el ne feledkezzünk róla. 

És akkor térjünk most rá az érveléseimre a párosokkal kapcsolatban, amihez kelleni fog a film összehasonlítása is. Tehát a filmben szinte semmi nem jött át. Váltogatták egymást a képek össze-vissza, de nagyon sok cselekedetnek nem vágtuk le az értelmét. Rengeteg mindent kihagytak, átvariáltak, ilyenek. Azonban a legjobban a szerelmi szálat cseszték el. Bár Jennifernek sikerült úgy alakítania Katniss szerepét, hogy látszódjon rajta az a pusztán baráti szeretet, amit igazából Katniss érzett, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy vissza tudja rántani a történetet a könyvbe, mert a rendezők csodálatosan elintézték, hogy totálisan egy Peeta x Katniss szerelmi szálon fusson a történet. Nem értek egyet ezzel, és mindjárt írom is, hogy miért.

Katniss, ahogy a könyvben is csodálatosan le van írva, NEM szerelmes Peeta-ba. Szeretné a viadal után letudni a dolgot, szeretne barátságban maradni Peeta-val, de ennyi neki elég is. Szimplán azért, mert szeretné visszavinni a körzetébe, hogy feleslegesen ne kelljen meghalnia, ezért már mindjárt rá kell gyanúsítani, hogy szerelmes? Katniss természetéből fakadóan nem annyira egyszerűen becserkészhető lány. Gale-nek azonban sikerült annyit elérnie, hogy Katniss egész végig rá gondoljon a viadalon. Ő és a húga adtak neki lelki támogatást, és nem Peeta. Miközben a fiúval van, Katniss folyamatosan Gale-re gondol, hogy vajon ő mit szól azokhoz a jelenetekhez, amiket végig kell néznie a tévében. Nem biztos az érzéseivel kapcsolatban, és oké, bevallom, talán a végére kicsit jobban meg is kedvelte Peetat, de ez még mindig nem szerelem. A könyvben le van írva, hogy igen, többet érez Gale iránt, mint egy egyszerű barát iránt szokás. Lelki társak, vagy még annál több. Aki nem hiszi, az jobban teszi, ha elolvassa a könyvet. Megpróbálhatnék fecsegni órákig az igazamról, de nem fogom rátukmálni senkire a véleményem. Egyszerűen el kell olvasni a könyvet, és mindjárt minden ép eszű embernek le fog esni, hogy így történt.

A tévéről még jut eszembe. A könyv üzenete még az is volt, hogy milyen egyszerűen le lehetne győzni a tévé butító és agymosó hatását. Mert valljuk be napjainkban a tévé diktál, a média és az ilyenek. De ha senki nem figyelne erre, ha valami olyan lépést cselekednénk, ami méltó lenne arra, hogy a lábaink előtt heverjenek, akkor nem lenne ez az egész. Katniss jól megoldotta. Szart az egész Kapitóliumra és a médiáram, no mi lett belőle? Totális győzelem. Azt felejtjük el, hogy ezeket a patkányokat mi etetjük. Amelyik patkány folyamatosan etetve van, az többet akar, vissza-vissza tér, s kirág az utolsó csontodból is. Remélem érthető hasonlat. A filmkészítők nem tudom mennyire jöttek rá az üzenet lényegére, de vicces, hogy ez lényegében ellenük szólt, mégis megcsinálták filmnek. Nem bántom én a filmipart egészen addig, amíg már oda is nem csak az agybutító anyagokat szállítják. A lényeg, hogy respect Katnissnek, meg a könyvnek is.

Ez a srác nem csak eszeveszetten jól néz ki, hanem a karakter is csodálatos, akit játszik. Akárki akármit mond, én imádtam Catot, és szánalmasnak tartottam már a filmben is a sírós jelenetet. Csúnyán elrontották ezzel, nem úgy halt meg, ahogy azt a filmben beállították. Soha nem sírt volna azért, mert meg kell felelnie a körzete elvárásainak, hiszen ez a dolga, ebben nőtt fel. Szerencsétlen nagyon csúnya halált halt a könyvben, annyira sajnáltam.

Mindenkinek ajánlom, hiszen nagyon szórakoztató. Elkezded, és képtelen vagy letenni, sajnos nem egy órám ment ezzel kárba az iskolában. De egy percet sem bántam meg, mert nagyon élveztem, szabályosan imádtam minden hibájával együtt. Nem hiába lett felkapott, azonban tényleg javasolnám, hogy NE a filmet nézzétek meg előbb, hanem olvassátok a könyvet. A film szinte semmit nem tud visszaadni rendesen, és rengeteg üres pontocskát hagy majd a fejetekben.
Linkek: moly

Game: Rusty Hearts (MMO ; 2011)

Még anno WoW-pótlóként elkezdtem játszani a Perfect Worldös játékokkal, amit Michy ajánlott. A PW annyira nem nyerte el a tetszésemet, de a Forsaken World annál inkább, de miután azt is meguntam, vagyis inkább újat akartam, belebotlottam még sok másik játékba, köztük a Rusty Heartsbe is. Azt hiszem olyan tizennyolcas szintig jutottam el vele, majd ismét leáltam az mmorpg-kel, és töröltem. Nem régen ismét visszaraktam, elértem már a huszonkettedik szintig is, és ismét beleszerelmesedtem. Olyannyira, hogy az hihetetlen.

Először is kezdjük azzal, hogy mint minden mmorpg-nek, itt is van valami alaptörténet. De itt a legtöbb játék általában megáll, hiszen nem az a lényegük, hogy egy filmet vetítsenek, és nem is rpg-vel játszunk. Ezenfelül a Rusty Hearts mégis ezt helyezte a központba. Nem állt meg ott, hogy felállított egy alaptörténetet, meg a főbb karakterek vagy kasztok történetét, hanem ahogy fejlődünk, küldetéseket csinálunk, úgy halad tovább a történet is. Nagyon érdekes és szép grafikája van, az alap egy ilyen animés mmo megteremtése.

Tehát mint történet, négy főszereplőnk van, ezáltal négy ingyen választható karakter. A többit nem régen rakták be, illetve fizetősek, kivéve Leilát, akit ingyen megigényelhetünk, ha már van legalább egy karakterünk az accounton. A négy főhősünk tehát Frantz, a vámpír; Angela, a boszorkány; Tude, akit megharapott egy vérfarkas és Natasha, aki ugyan később került a képbe, de ő is fő választható karakter, aki szintén ugyanazt a célt szolgálja, mint előbbi három szereplőnk. Ő sima ember, azonban a fegyverekhez nagyon ért. A főellenségek (ha jól vettem ki a honlapon leírtakból) Vlad, egy tisztavérű vámpír.

Frantz vámpírrá változtatta szerelmét, aki valamilyen balesetben meghalt, de az eltántorgott valamerre, s most Vlad legyőzése mellett ez is a célja. Ezenkívül nem teljesen vámpír, csak félig, mert amikor megharapták, akkor a felénél leállította a folyamatot, szóval se ember, se vámpír. Semmi. Ez a szerelmi-szál amúgy nagy hangsúlyt kap a történetben, ahogy észrevettem.

Angelának nincsen különösebb tragikus múltja, ő egyszerűen segít, azonban a fő-főszereplőkhöz tartozik. Ügyes boszorkány, illetve van egy kardja (? nem tudom hogyan hívhatnám), amit Graestrának hívnak, és amióta ezt használja vagy összeolvadt vele vagy mi a picsa, azóta vörös a haja, meg szúrós és ilyenek. Nem igazán figyeltem oda, amikor olvastam a biokat.

Tudenak csak az a vérfarkasos cucca van, így a tragikus múltból ő sem kapott.

Ellentétben Natashával, aki egy jó ideig a húgával járkált és intézett el megbízásból embereket, de a húga meghalt, s most ő is Vlad fejét akarja. Hogy hogy a picsába halt meg, és ki keze által, azt nem tom', ugyanis mint említettem, nem igazán fordítottam nagy figyelmet az ilyen apróságokra. Majd ha egyszer lesz időm, akkor normális fordítok. Akit nagyon érdekel a történet, az nyugodtan olvassa el a www.rustyhearts.perfectworld.com oldalon.

A karakterek nagyon jól irányíthatóak, érdekesek. Miközben csináljuk a küldetéseket, a szereplők folyamatosan beszélnek, rengeteg demo bejátszás van, minden egyes piti kis küldetésnek, és nagyobbnak is van története. Ebben a játékban még egy jelentéktelen kutyának is története van, talán még az almáknak is, vagy a szökőkútnak. Oké, most túlzok, de remélem érezhető, hogy ez a játék nagyon a történetekre alapul. Néha olyan hosszú bejátszásokat láthatunk, hogy kb így hátradőlök, és nézem, mintha egy filmet raktam volna be. De érdekes, és ez nagyon is a számlájára írható.

Amit utálok benne, de azt nagyon, az a belépés. Vagy hat év, mire belép, külön ablakok, hülye reklámok, mindenféle felesleges és idióta channelek, szerverek, meg ki tudja még mik. A chat is szerintem nagyon kibogarászhatatlan, vagyis eléggé csúnyácska, meg nem szívesen beszélget ott az ember, a főzéshez fullon külön idegesítő demo van, de hát melyik játék lenne az, amiben nincsenek hibák?

Minden karakternek két választható típusú fegyvere van. Egyikről a másikra nehéz rászokni, ezt tapasztalatból mondom. Egészen húszas szintig magic swordel játszottam Angelával, azonban húsztól úgy döntöttem, hogy átállok, és a másik fajtát kezdtem el használni. Kínszenvedés volt átszokni, de tényleg. Nem is tudom hány napig sínylődtem vele, hány instát vittem végig siralmas teljesítménnyel, mire megtanultam használni. Bwáá.

Az insta-rendszer egyébként tetszetősen kidolgozott. Az egész erre épül, hiszen állandóan oda kell járni, a küldetések szinte 99%-a erről szól. Így egyértelmű, hogy vihetjük egyedül is, de csoportosan is. Azokban folyamatosan darálni kell, a végén pedig a pofádba dobnak valami undorító nagy izét, amit le kell győznöd. Volt olyan boss, aminél szabályosan beszartam, hogy uristen, ez úgy kiküld az ablakon, mintha valami kis szaros lennék.

Ahogy nézegettem youtube-n ilyen videókat, a leginkább megfogós dolog az a grafika. Nem is csodálom, mert animés jellege van, és így az olyan animéseket is vonzza, akik amúgy mmorpg-kel, vagy úgy egyáltalán játékokkal nem játszanak. Ezért a legkapósabb a játékban a fashion cuccok. Megjegyzem, a játék ingyenes, azonban a fashion cuccok nem. És még sok más sem, így a csórók eléggé korlátozva vannak, de legalább játszani tudunk. És kicsit több munkával, de lehetőségünk van ugyanazokat a fashion ruhákat beszerezni, mint ami a gazdagabbaknak van. Mert ugyebár az AH rendszer itt is megtalálható, és előszeretettel tesznek be goldért, azaz a RH fizetőeszközeként használó goldért ilyen cuccokat. Bár nem kis áron, így többet kell gyűjtögetni, de hát ez van. Valamiből ezeknek is meg kell élni.

Meg persze berakosgattak újabb karaktereket, mint Meilin, Roselle és Edgar, akikért már szépen fizetni kell, különben nem kaphatod meg egyiket sem. Különösebb köze nincsen a játékhoz, vagyis a fő történetszálhoz egyiknek sem, ezért kicsit el is rontja az összképet, de amiből csak lehet, abból kisajtolnak még több pénzt. Megjegyzem a fashion ruhák gyönyörűek, és imádom az összeset, legszívesebben minden pénzemet elkúrnám rájuk, de tudom, hogy mint minden PW-s játékot, így ezt is meg fogom unni, utána meg majd siránkozhatnék a pénzemért.

Egyébként ez talán nem teljesen igaz, mert míg a Jade Dynastynál, Forsaken Worldnél és Perfect Worldnél vagy a többi játéknál nincs, ami életben tartsa a gamert, addig a Rusty Hearts történetvezetése miatt többen megmaradhatnak, mint mondjuk a FW-nél, amíg ott unalmassága révén kihullanak az emberek a sorból. Velem legalábbis ez történet. Szerintem ha nem lenne ez a csodálatos történet, akkor már rég a kukában landolt volna az egész.

Összegzésben szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen érdekes, jó feszültséglevezető, izgalmas, nagyon jó története van, a grafikája szép és nem utolsó sorban INGYENES.

Nincs az az ég, hogy Frantz és Angela nem jönnek össze.
Linkek: hivatalos honlap 

Movie: The Hunger Games (2012)

Az Éhezők Viadala manapság nagyon felkapott film, így engem is megindított a megnézése. Bevallom nagyon sokat vártam tőle, hiszen ha valamit ennyire felkapnak, és egy teljesen Harry Potterre orientálódott tumblr is folyamatosan tolatja azt is, akkor gondoltam felér mondjuk a HP első részével, de korántsem így lett.

Az Éhezők Viadala film egy könyv adaptációja, melyet Suzanne Collins írt, és 2008-ban dobtak piacra, Magyarországon magyar nyelven pedig 2009-ben jelent meg. Főszerepekre olyan színészeket választottak, mint Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth. Ők játszák Katniss Everdeen, Peeta Mellark és Gale Hawthorne szerepét.

Az alaptörténetünk nagyon hasonló a Battle Royale-hoz, bár valahol olvastam, hogy az írónő állítja, ő nem olvasta azt a könyvet. Mindenesetre pont ezért azoknak nem nyújt hatalmas újdonságot a film, illetve a könyv se, akik látták vagy olvasták már a Battle Royale-t. Bevallom én még nem olvastam, nem is láttam, de szeretném pótolni, mert ezt olyanok ajánlották, akiket tudom, hogy a legjobbnál nem adnak alább.

Tehát a világ felépítése a következő: a nem túl távoli jövőben, Amerika helyén egy Panem nevezetű ország található az irányító Kapitóliummal, s tizenkét körzetével. Lehet én nem figyeltem eléggé a történet során, de nekem csak a tizenkét körzet volt tiszta, meg az, hogy létezik a Kapitólium, ami tele van gazdagokkal, és ízléstelen pojácákkal. Tehát alapból a történet alapszerkezetét nem tudták bemutatni, bár szóljon valaki, ha ez nem így lenne. Katniss Everdeen a női főszereplőnk, ki a tizenkettes körzetben él húgával és édesanyjával, illetve van egy nagyon jó barátja, akit Gale-nek hívnak. Katnissék mindennap a túlélésért küzdenek, hiszen alig van valamijük, szegények, sanyargatják őket, éheznek. Nap mint nap vadászik, próbálja fenntartani a családját. Na már most a mozgatókő itt az Éhezők Viadala lenne, amit minden évben megrendeznek. Egy 12 és 18 év közötti fiút és lányt választanak ki, akiket majd elküldenek egy területre, ahol egymást kell legyilkolniuk, és megnyerniük a Viadalt. Csak egy maradhat életben. Mindezt közvetítik a televízióban. Az egész azért van, mert valamikor lázadás tört ki a körzetekben, s ezt megelőzően megfélemlítés céljából választják ki ezeket a tinédzsereket. Mint azt mindenki gondolhatja, a tizenkettedik körzetből Katniss fog menni, de ő önként jelentkezik, mert kiválasztják a húgát, és ezzel szeretné megmenteni az életét. A lány tudja, hogy a biztos halálba megy, ettől függetlenül szeretné megpróbálni túlélni.

A mellé álló fiú, akit kiválasztanak Peeta Mellark lesz, akit Josh Hutcherson játszik, és akárki akármit mond, szerintem borzalmasan ronda ez a színész. Nem tetszett a karaktere sem. Olyan csúszómászó félének mondanám, és nem fogom megérteni azokat az embereket, akik odáig meg vissza vannak érte. Arra számítottam, hogy Gale-t fogják Katniss mellé választani, mert ugyebár vele volt valami szerelmi szálhoz hasonló dolga, és én tényleg nekik szurkoltam, mert rajtuk igenis látszott, hogy van valami, ellentétben Peeta-val, aki egyszer odakúrt Katnissnek egy szaros kenyeret, hogy ne haljon éhen, és akkor máris elkezdődött a közös múlt és szerelmi szál? Hagyjuk már ezt. De erről majd később.

Elindulnak hát, megkapják a jó tanácsokat, s mielőtt megöletnék magukat a küzdőtéren, megismerkedhetnek a másik tizenegy körzetből érkezett fiúval és lánnyal. Az első két körzetet speciálisan ezekre a harcokra tartják fenn, vagy inkább fogalmaznék úgy, hogy ezen körzetek lakói arra készülnek egész életükben, hogy a Viadalon harcolhassanak. Nehéz ellenfelek. Nem is tudom hány hétig edzéseket tartanak, felmérik a képességeket, ahol Katnissnek sikerül a legmagasabb pontszámot elérnie a végén a merészségével. A lány nagyon ügyesen bánik az íjjakkal. Ezt használja ki az utolsó napon a bemutatón is. Azonban legelőször borzalmasat lő, utána meg pont a közepébe, de arra már senki sem figyel, ezért egy almát felakaszt szépen a plafonra, az egyik főfejes feje mellett. Ezek után kapja a tizenegy pontot a tizenkettőből, amit még egyik versenyző sem kapott.

Ezek után már csak Peeta romantikus szerelmi vallomása következik, amit az indulási előtti napon, egy műsorban közöl, és bevallom elég szánalmas, mert látszik, hogy tényleg így gondolja, de kérdem én: mikor alakult ki ez a tetves szerelmi szál? A bemutatkozásnál megfogta a kezét, dumáltak néha-néha meg ilyenek, de ennél többet én nem látok, és nekem ne mondja senki, hogy egy olyan talpraesett lány, mint Katniss majd azonnal beleszeret ebbe a nyommerfejűbe, amikor ott van neki Gale.

Az Éhezők Viadala elkezdődik, Katniss csodálatosan szerepel meg ilyenek, összehaverkodik majd egy taggal, csak a szokásos, ami ilyenkor történni szokott. Ő és Peeta nyerik majd meg a Viadalt, és ezt egy elég cseles módon, mert ők maradnak utoljára, és Katniss úgy dönt, hogy a nagy szerelme nélkül ő nem megy sehova. Nem öli meg. Ja, azóta összejöttek ám, amit a televízió tökéletesen leközvetített minden körzetnek, és ezáltal Gale is látta. Gratulálok Katniss, még hogy hősnő. A nagyanyám nagyobb hősnő. Tehát úgy éri ezt el, hogy felajánlja, haljanak meg együtt, mit Peeta (miért mindig a pisa jut erről a szar névről az eszembe?) készségesen elfogad, de leállítják őket, mert ezzel nekik tennének rosszat, hogy nincs egy diadal győztes sem. Legyőzték tehát a nagy-fejeseket, visszatérnek a körzetükbe, s ismét találkoznak majd Gale-el, a szeretteikkel blablabla.

Jó film volt. Erről nincs kétség. Azonban számomra ez csak egyszer nézhető, és bármiféle fanolást elkerülendő. Kezdjük azzal, hogy karakterfejlődés aztán kurvára nincs, talán egy ici-pici, de Katniss ugyanolyan faszántos csaj volt akkor is, amikor nem a viadalban volt. Az életösztön előbukkanása egy picit sem nevezhető karakterfejlődésnek, már bocsánat. Az mindig bennünk van, de csak akkor jön elő, ha olyan helyzetbe kerülünk. Peeta a legundorítóbb jellemű karakter, akit csak meg tudott teremteni az írónő, a színésze meg tökéletesen illet ehhez az undorító jellemhez. Az egészben Gale-t sajnálom a legjobban, mert ő persze mindenét odaadta volna Katnissért, aztán jön a kenyér-raj, és elvesz tőle mindent. Ezt a szaros kenyér-emlékképet annyiszor, de annyiszor bevágják, hogy már lassan feltenném a kérdést: ennyi volt az egész életük, vagy mi? 

Hogy pozitívum is legyen. A Viadal jelenetei nagyon szépen kidolgozottak és izgalmasak voltak. Maga a Kapitólium kidolgozása engem kicsit a Gamer filmre emlékeztetett, ez túlcicomázott és színes tér. A történet főmozgató szála nagyon jó, hiszen az egész arról szól, hogy a szabadságért küzdenek, az elnyomás ellen, hogy a televízió mekkora hatást gyakorol az emberekre, és milyen egyszerűen le lehetne győzni, azonban valamiért sikerült az írónőnek a szerelmi szálat előtérbe sodornia, és ezt nagyon nem szerettem benne, mert egy tökéletes történet lehetett volna, ha a végére nem a szerelem kerül előtérbe. Mondhatják sokan, hogy Peeta és Katniss kapcsolata tökéletes és egyértelmű, de ezek gondolom mind olvasták a könyvet, és egy filmet mindig úgy kell megalkotni könyv alapján, hogy az is tökéletesen érthető legyen, ne csak akkor, ha elolvastad a könyvet. Nézzük csak a Harry Pottert. Ott egyaránt értünk mindent a könyvben, s a filmben is. Így azt mondom, hogy ez a film elbukott, hiszen a fő célja a könyv vászonra rakása volt, ami nem sikerült, mert lám nem érthettünk meg mindent.

Katniss jó színészt kapott, hitelesen tudta előadni, bár nem olvastam a könyvet, így nekem nagyon sok minden sietősnek, homályosnak jött le. Sok dolgot nem értettem, vontam is fel a szemöldököm nem egyszer, hogy itt mégis mit akarnak, de ha csak nagyon az alapokra orientálódunk, akkor azt hiszem élvezhető egy film, ez tény. Bár soha többet nem szeretném megnézni. Ez is tény.
Linkek: imdb ; port

Anime: Mirai Nikki

Figyelem! Erős spoiler veszély, ezért amennyiben nem láttad az animét, és nem szeretnéd idő előtt megtudni a végét, akkor NE olvasd el ezt! Ha meg neked tök mindegy, akkor nyugodtan.

És igen! Végre az utolsó részt is kivégeztem ebből az animéből, s most megosztom veletek szerény  véleményemet. Egyébként mielőtt belevágnék: egy hihetetlenül JÓ animéről fogok most összegzést írni, ami úgy tökéletesen megfelel a beteg lelkivilágomnak, az ízlésemnek és satöbbi. Mindjárt írom miért.

Tehát már az alaptörténet is egy kész misét megér, hiszen annyira jó, hogy az Another vagy a műfajhoz hasonló animék simán elbújhatnak mögötte. Kezdjük talán azzal, hogy a cím jelenetése Future Diary, tehát Jövő Napló. Erre épül az egész. Tizenkét ember a tér és idő urától kap egy hatalmat, ami naplók formájában jelenik meg. Ezek a naplók különböző módon és szemszögből jósolják meg a jövőt, amin lehet változtatni vagy betartani. A naplók általában telefonon keresztül értesítik tulajdonosukat a jövőről, azonban vannak kivételek is, akik valami más eszköz segítségével használják erejüket. Miért is kapjuk ezt a veszélyes és hatalmas erőt? Mert Deus, a tér és idő istene hamarosan meg fog halni, utód kell, különben a világ elpusztult.

Itt jön a képbe Amano Yukiteru, aki történetünk főszereplője, és egy olyan idegesítő főkaraktert még életemben nem láttam, mint ő. Egyszer rohadt menő, másszor meg harakirit tudnék elkövetni magamon, annyira hülye. Mindegy. Tehát ő a főszereplő, akinek nincsenek barátai, a telefonjába állandóan lejegyzi, hogy mi történik körülötte, szülei elváltak, s az egyetlenek, akikkel kicsit talán szorosabb kapcsolatot ápol, az Deus, a tér és idő istene, illetve Muru Muru, aki az isten segédje, vagy micsoda. De ezek a lények is csak az ő fejében vannak, gondolja Yukiteru. Egyik nap a naplója olyan dolgokat kezd el leírni magától, amik még meg sem történtek, csak meg fognak. Yukiteru észreveszi, s használni kezdi a napló erejét, azonban egy lány, Gasai Yuno felfedi kilétét, és üldözőbe veszi. Beszorítja egy liftbe, ahol közli vele, hogy ő is egy naplótulajdonos, de nem akarja Yuki-t megölni, majd megcsókolja. Viszont egy másik személy tényleg üldözi Yukiteru-t, ő a Harmadik. Tehát egy naplótulajdonos. Yuki kapja az Első számot, Yuno a Másodikat, a Harmadik pedig maga az egyik tanáruk, s egy sorozatgyilkos lesz. Miután őt sikeresen kiiktatják, következő részben már jön is az újabb bonyodalom, méghozzá Uryuu Minene képében, aki a Kilencedik naplótulajdonos és egy terrorista. Szánt szándékában áll megölni Yuki-t, ezért az szövetkezik Yuno-val, hogy életben tudjon maradni. Feltűnik a negyedik is, Kurusu Keigo, aki szeretné megvédeni az Elsőt. Yukiteru-nak sikerül kiszúrnia Kilencedik szemét, azonban megölni nem lesz képes, Kilencedik elmenekül. És innen gondolom a történet már magától értetődő.

AKISE FUCKIN' ARU

Deus egy játékot hozott létre tizenkét ember között, s ezeknek ki kell nyírniuk egymást, hogy a végén csak egy maradjon, aki majd átveszi a tér és idő istene feladatát. Egy Túlélő Játék.

Mind a tizenkét embernek története van. Mind a tizenkét ember valami különleges oknál fogva lett naplótulajdonos, és mint mindenki gondolhatja, a legfontosabb ezek közül az Első és a Második. Mindegyik egy igazán őrült és ütős karakter. Komolyan tetszett az összes történet, mindegyik egy tragédia, hogy milyen borzalmasan alakult minden, mit szerettek volna. Az összes egyszerűen csak a végső boldogságot akarta, vagy másnak a végső boldogságát. Ezért szerettek volna istenek lenni. Nem mindegyik természetesen. Ettől függetlenül a történet vezetés csodálatos, nagyon csavart és szájtátós. Megnézhetünk akár húsz részt a huszonnégyből, körülbelül annyival leszünk okosabbak, mint a mókus, amikor beszélünk hozzá. Mindent a végére hagynak, és az egész nagyon megcsavarodik már, egy egyszerű játékból elefántot csinálnak, dimenziók között ugrálnak meg ilyen hülyeségek. Lényegében úgy vettem észre, hogy valamilyen szinten boldog véget akarnak neki rakni, ezért muszáj volt valamit kitalálni, hogy visszahozzák a szereplőket. Mivel amúgy a tér és idő istene erejével ez lehetetlen, és már a teljes brigádot kinyírták, ezért jött ez a dimenzió ötlet, és máris vagy három ugyanolyanba csöppenünk át, hogy a végén a harmadikban mindenki megkapja a várva várt boldog véget, csak a második dimenzió Yukiteru-ja lesz szánalmasan a padló alatt.

Már az elejétől fogva tudtam, hogy Yuno meghal majd, Yukiteru pedig isten lesz. Nem is számítottam rá, hogy bármelyik másik naplótulajdonos közül kerüljön ki a nyertes. Nem véletlenül lett Yukiteru az Első. Mindenesetre én biztos nem őt választottam volna, mert annyira gyerekes, hogy az már szánni való. Folyton csak sír, Yuno nélkül semmire sem képes, naiv és idegesítő. Azonban vannak jó pillanatai is. A vége felé kezdett megtökösödni, meg is lepődtem, hogy az új Yukiteru, miután elvesztette a szüleit, csak úgy henteli az embereket. Yuno idegesítő, ragaszkodó és undorító pióca módjára viselkedik. Az elején fullon azt hittem, hogy skizofrén, de csak pszichopata, és amúgy így még kedvelhető is lenne, de amit már művelt, az azt hiszem túl ment minden határon. Tény, badass jellemet kapott, ezt sosem vitattam, de az a sok Yukkii-zás már legalább annyira az agyamra ment, mint a Kurosaki-kunozás. Egy picit sem háborodtam fel, vagy szomorodtam el, amikor megdöglött. Végig azért ordibáltam, hogy Yukiteru szúrja már le a büdös francba. Ami nem így lett, de azt hiszem az öngyilkos Yuno is megfelelő megoldás volt. Minene a kedvenc női karakterem az animében. Az ő jelleme volt a legjobb, őt találták el a legjobban. Meg is érdemelte a boldog véget, és már csak miatta is nem húzom le ezt a dimenzió ugrálást. A kezét viszont sajnálom, ettől eltekintve ő igazán szerethető és érdekes karakter. A kedvenc férfi karakterem Akise Aru - na ki más -, aki megkaphatja a legjobb karakter címet az animén belül. Hogy ez a srác mennyire nyugodt, érdekes, megfontolt és okos... Hihetetlen és túl tökéletes. Azt sajnálom csak, hogy egy olyanba szeretett bele, mint Yukiteru, mert hogy az a srác nem érdemelte meg Akise érzéseit és fáradozásait, az biztos. És a többi karaktert azt hiszem ki sem jelölném, mert nagyon hosszú lenne leírni egy ilyen zseniális, jól összerakott, őrültekből álló csapatot. Ez az anime aztán rendesen visszaadja, hogy milyen az élet, milyen az emberek önzése, a kegyetlenség, a tragédia és még ilyenek. Bár lehet csak én gondolom így, de képernyőn azért minden butítódik. Ha most mi lettünk volna például Minene helyében, akkor nem is tudtuk volna mit tegyünk. Vagy milyen borzalmas lenne. Azt mondom ennél jobb szereplőgárdát össze sem rakhattak volna, csak mondjuk Yukiteru karakterét kellett volna még megerősíteni, mert a csúszómászó stílust nagyon nem szeretem, és ezt Yuki nagyon is tökéletesen képviselte.

A végén tehát meghal Yuno, Yukiteru visszatér a második dimenzióba, s ő lesz az isten. Mutatják, hogy később mi lesz belőle, de az már annyira szánalmas, hogy csak fogtam a fejem. Mondjuk nem is tudom mit vártam egy ilyen szánalmas embertől. Veri magát a sötétben, nézegeti a hatszáz éves bejegyzést, második Muru Muru-t hagyja a francba agyonunni magát, illetve elég csúnya is lett. Szánalmas én mondom, szánalmas.

Grafika nagyon szép, nem volt vele különösebb gondom. A zenék nagyon jók, az opening pedig egyszerűen csodálatos és imádnivaló. A zene is és a videó is. Még felidézi azt a pszichopata Yuno-t, akit szeretni is lehetett. Aki már úgy pszichopata, hogy egy srác után futkos, az már kicsit idegölő. Történetvezetés megfelelő, csak a fent említetteket tudom felhozni kifogásként, mint például ugye a végét.

Anime: Inu x Boku SS

Mielőtt arra szántam volna magam, hogy belekezdjek ebbe az animébe, megmondom őszintén nem sokat vártam tőle. Olvastam egy kritikát is, és az író borzalmas lehúzta, dobta meg ilyenek, így hát egy kicsit engem is visszatántorított, s mostanáig a közelébe se merészkedtem. Tegnap azonban valami újat akartam ismét, és mivel a Macross Frontier nem kötött le eléggé, ezért más után néztem. Valahogy az Inu x Boku SS-nél kötöttem ki. És ez tegnap volt, azóta végignéztem. Tehát gondolhatjátok, hogy az én nézőpontom szerintem annak a kritikaírónak nem volt igaza. Nagyon régen volt már, hogy egy animét végig ledaráltam mindössze két nap alatt. Kevesebb, mint két nap alatt, ugyanis tegnap ESTE kezdtem el. Mindegyik animénél, ahol gyorsabban haladtam, valahol olyan nyolcadik rész környékén megálltam. Itt nem ez lett. Ledaráltam, imádtam, s rengeteg újat tudott nekem mutatni annak ellenére, hogy romantikus vígjáték lenne. Bár elméletileg ez shounen is, amivel nagyon erősen tudnék vitatkozni, de inkább hagyjuk.

Tehát történet. Főszereplőnk Ririchiyo Shirakiin, aki - magától értetődő - a Shirakiin-ház lánya. Az első részben már szembesülhetünk vele, hogy éppen egy bérházba költözik át, amit Ayakashi Kan-nak hívnak, s ezt az információt a történet során még legalább hatszor megosztja velünk, ha nem többször. Hencegő természete van ugyan, megbántja az embereket (nekem is meglepetést okozott a jelleme), de belül törékeny. Ugyanis mint mindenki tudja, egy gazdag és jómódú családba nem szerencsés születni, ha az ember szeretetre és normális életre vágyik. Tetőzzük még ezt azzal is, hogy Ririchiyo egy olyan személy, akiben nagyon erős a youkai-vér, ezért a szüleitől külön nevelték fel, szeretet nem kapott, a család nagyra becsült lányaként kellett élnie. Egész életében cselédek, szolgák és tanítók vették körül, normális emberi kapcsolatokat pedig képtelen volt kialakítani, révén hogy nem ismeri az emberi szeretet mivoltát. Rengetegen gúnyolták a származása miatt vagy egyebek miatt, és mindenki csak azért védte meg, hogy jutalomban részesüljön majd a család fejétől. Így hát felvette ezt a magába forduló jellemet, mindenkit csak megbánt, és nem tud normálisan emberek között viselkedni. Azért akart ebbe a bérházba költözni, hogy itt majd egyedül lehessen.

Rögtön a költöztetőautóból való kipakolás után találkozhatunk egy másik nagyon fontos szereplővel, Renshou Sorinozuka-val, aki mint kiderült Ririchiyo gyerekkori barátja. Sok érdekes dolgot mesél a lányról, mint például kiskorában egy egyszerű bocsánatot levélben fogalmazta meg, méghozzá vagy öt-hat lapon keresztül. Ott ki tudta fejezni az érzéseit. Tehát felliftezik a négyes emeletre, ahol a négyes számú szobába kell beköltöznie (nem igazán értem hogy van ez, minden emeleten egy vendég, és annak Secret Service testőre?). Tolja-tolja egy kocsin azt a kevés cuccot, amit jelenleg elhozott, és hoppá, az egyik leesik. Az azonban olyan nehéz, hogy nem tudja felemelni. Így hát hero kell, aki meg is érkezik Soushi Miketsukami személyében, ki Ririchiyo SS testőre lesz. Legalábbis szeretne, azonban a lány elutasító vele. Ő egyedül akar lenni, SS testőrt meg aztán végképp nem akar, nem is kért. De a férfi (mert hát nem egy tinédzser fiúról beszélünk - Ririchiyo 16 éves lesz, Soushi meg hét évvel idősebb nála) nem hagyja magát, mint egy kutya mindent megtesz érte, követi és egyebek, hogy végül a lány elfogadja, mint testőrt.

A történetről még fontos tudni, hogy ezt az Ayakashi Kant azoknak hozták létre, akik ugyanolyan youkai-vérrel rendelkeznek, mint Ririchiyo. Át tudnak változni. Hogyan is? Még őseik keveredtek egy szörnnyel, így a ház valamelyik tagjában természetes, ha jobban kiütközik a vér. Ezek át tudnak változni, tehát más alakot vesznek fel, harcolni és természetfeletti dolgokat tudnak csinálni. Pont ezért rendelnek ki minden ott lakó mellé egy SS ügynököt.

Tehát találkozhatunk még Banri Watanukival, aki egy szőke hajú idióta, s szerelmes egy lányba, kit Karuta Roromiyanak hívnak. Ezek ketten különben nagyon erős szerelmi szálat képeznek, de végtére is a történet során nem térnek ki arra, hogy össze is jöjjenek. Vagy lehet én értelmeztem félre, és már együtt vannak, bár ezt nem tartom valószínűnek. Renshou-ról tudni kell, hogy unott fejű, lusta ember, rosszabb Shikamaru-nál, és az nagy szó. Az ő, mármint Renshou SS ügynöke Nobara Yukinokouji (miért kellett ilyen borzasztóan nehéz és megjegyezhetetlen neveket választani szerencsétleneknek?), aki egy perverz, de nem akárkire bukik ám. Fiatal és szép lányokra. Aztán ott van még Zange Natsume, aki Watanuki SS ügynöke, és kiköpött úgy néz ki, mint a Pandora Hearts-ből Break, illetve a jellemük sem tér el különösebben, úgyhogy azt hiszem őt nem kell bemutatnom. Aki még fontosabb, és youkai-vérrel rendelkezik a történetben, az Kagerou Shoukiin, aki egy akkora állat, hogy az animés iparban ekkora arcot még nem szültek. De komolyan. Mindent és mindenkit mazochistákra és szadistákra oszt, bárkiről megmondja, hogy ő milyen típusú. Toaletteknek nevezi a többieket, egy igazi perverz és komolyan nagyon nagy arc. Egyszerűen annyit röhögtem rajta, hogy szerintem évekig nem leszek ezután képes ilyen tevékenységre. Az ő SS ügynöke Roromiya, akit előszeretettel kapcsol láncra, öltöztet cosplay ruhákba, meg ilyenek, de ez különösebben nem zavarja a lányt, mert neki csak az evésen jár az esze. Kajak semmi máson. Amíg ő kaját kaphat, addig azt sem érdekli, hogy a világ széthull körülötte. Vannak még ugyebár a személyzeti tagok is, akik külön-külön mind nagyszerű jellemet kaptak, egyik sem lett elhanyagolva. Kevés szereplővel tolták meg ezt az egyszerű kis animét, de minden egyes mellékszereplő kapott valami jellemet, valami egyediséget, valami érdekeset. És ezt tisztelem a legjobban az egész animében. Hogy olyan hihetetlen karaktereket sikerült összehozniuk, amitől körülbelül lehidal az ember. Egyszerűen imádtam az összeset. Még Soushi-t is, akit talán annyira nem lehet, legalábbis egyesek biztos falra másztak tőle a túlságos ragaszkodásától. Lehet én puhultam meg az évek során, vagy ilyesmi, de tök átéreztem az elejétől fogva, hogy nem talpnyalós szándékai voltak. Hanem olyan valami igazi. Nagyon sikerült ezt átadniuk.

Tehát vissza a történetre. Az egész Ririchiyo jellemfejlődésén és Soushi-val való kapcsolatán alapul. Megmondom őszintén a tizenegyedik részben úgy gondoltam, hogy ez már így lezártnak tekinthető, a tizenkettedik valami elkúrt izé lesz, de szerencsére tévednem kell, és egyetlen kifogásolnivalót találtam benne, de azt nagyon. Tehát gondolom már mindenki sejthette az elején, hogy bizony-bizony Ririchiyo és Soushi össze fognak jönni. Ezt sem a szokásos módon tették, mert nekem kb tök egyértelművé vált már a tizenegyedik végén, hogy innentől járniuk kéne, mégsem tették. Így egy elég vicces módon, de végtére is összejönnek. A felháborodásom tárgyát igazából az képezi, hogy a legeslegvégén ilyet szól Soushi: "Van egy álmom. Gyereket akarok." Vagy valami ilyesmi. Anyád. Én nem voltam felháborodva a loliconon, egy mukkot sem szóltam a perverz nőről, aki fiatal lányokra bukik, kajak mindent tök poénra vettem, de ez az egy téma úgy nagyon fejbe baszott. Gyereket? Ember, egy tizenhat éves lányról beszélünk. Ha ilyet szólna a barátom, szerintem első kézből kikúrnám az ablakon. Mármint, te jó isten. Nem szaladunk előre egy kicsit? Ezt úgy simán kihagyhatták volna az egészből, én nem hiányoltam volna. Egy tökéletes szerelemi történet tökéletes lezárásaként fiatalok között nem a gyerek kérdését kell felvetni. Azt hiszem.

Mindenesetre ettől eltekintve szeretem ezt az animét. Ennél több kifogásolnivalót amúgy sem találnék benne, és ez nagy szó. A grafika gyönyörű, méltó egy 2012-es animéhez, van benne némi harcjelenet is, azok is gyönyörűen vannak kidolgozva, Ririchiyo és a többiek nem állandóan ugyanabba a ruhába járkálnak, mindig nyújtanak valami újat. Cselesek voltak a készítők, mert az ending utánra is rakosgattak be kis jeleneteket, amikkel jól megfogtak, mert soha nem nézek endinget, így ha nem hívják fel erre a figyelmem, akkor valószínű az összeset átugrom. Egyébként se az ending, se az opening nem volt rossz, bár zeneileg nincs a toppon, az én kényes elvárásaimnak legalábbis nem felelnek meg eléggé, azonban a videó mindkettőnél nagyon szép, ráadásul az ending folyamatosan változik. Szereplőkre orientálódva. Kagerou endingje a legjobb és pont. A seiyuu-k csodálatosak, nem adtak alább a legjobbaknál, állóképekből meg aztán nem sokat kapunk, tényleg minden szépen ki van dolgozva.

A legviccesebb az egészben az, hogy órákig tudnék erről szövegelni, kifogásolnivalót alig találok benne, ahhoz képest, hogy először meg sem akartam nézni. Minden várakozásomat felülmúlta, és ez az anime egy jó példa volt arra, hogy mindennek adni kell egy esélyt. Az előző bejegyzésemet is ez indította meg, azok a kérdések az anime nézése során merültek fel bennem. Soushi viselkedése és tragikus múltja miatt. A választ nem tudnám rá megadni, mert magam sem tudom mit választanék. Büszkeség? Megalázkodás? Körülménytől függ. De ha csak így spontán kéne válaszolni, akkor sem tudnám melyiket kéne választanom.

Tehát nekem ez egy erős kilences a tízből. Nem akarok tizedeket írni, hogy bonyolítsam. Mindenkinek ajánlom, szerintem szerethető, élvezhető és egyben tanulságos is. Gondolom.

9/10